Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-03-08 / 10. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 10. sz. Márciu * 8. Mahmud Halil Dsámi. Irta: Sipulusz. Bizonyos, hogy igazságszeretettel és szivjósággal még zivataros, háborus időkben is messze terjedő hírnevet tudtak maguknak szerezni az emberek. Pedig az ilyen korszakokban katonák uralkodtak, s csak az ő hősiességükről és vitézi tetteikről beszélt a világ. A kiktől féltek, az nagyobb ember volt, mint a kit szerettek. De azért a történelem az ő becsületesen vezetett főkönyvébe az utóbbiakat is bevezette. így hát nekem egyebet se kell tennem, mint elővennem ezt a nagy könyvet és lapozgatnom benne. Meg is tettem és igy bukkantam Mahmud Halil Dsámi igaz történetére. Mert ez a történet nem a mese rózsafáján termett, nem is a kisujjamból szoptam, hanem megtörtént valóság, melyet keleti irók úgy szoktak idézni, mint a lehiggadl török böl- cseség egyik kiváló példáját. A történet hőse tehát Mahmud Halil Dsámi, a nagyhírű szolnoki kádi, az igazságos biró, a kihez messze földről eljöttek, hogy bonyodalmas pöröket kibogozni se- gitsen. A derék Mahmudnak Szolnokon az volt a hivatalos kötelessége, hogy egymással pörlekedő törökök ügyét elintézze. Az is elé- pe tartozott, ha török a magyarral veszekedett. Ellenben, ha magyar a magyart szorongatta, ezt már a szolnoki magyar biró volt hivatva elintézni. És mégis igen gyakran megtörtént, hogy a felek még abban az esetben is eléje járultak, ha mind a ketten magyarok valának: annyira biztanak az ő rendkívüli becsületességében és igazságosságában. Egyszer egy magyar ur csodálkozását fejezte ki a kádi előtt, hogy egy török-magyar pörben a magyar javára tudott dönteni. Dicsérte az elfogulatlanságát és a pártatlanságát. Mire a kádi ' igy felelt: — Ha a magyar ellen döntök, akkor megölöm az igazságot. Ez pedig gonosz tett volna, a mire én képtelen vagyok. Én nem azt tekintem, hogy ki áll előttem, hanem hogy igaza van-e, vagy nincs. Ha a legutolsó cigánykoldus bepörli a váradi basát, én a rongyos javára ítélek, ha igaza van. Mert az igazság szent dolog és szent akkor is, ha a koldus rongyai takarják, nem pedig a basának a szultántól kapott zöld kaftánja. A kádi ilyetén kijelentései persze mindenfelé elterjedtek, a mi csak öregbítette az iránta való tiszteletet. És mikor a piacon lévő hivatalos helyiségét estefelé bezárta és leballagott az ó tiszaparti nyárilakába, hol nagy kertje, virágai és gyümölcsfái valának, mindenki tisztelettel félreállt az utjá- ból és alázatosan megsíüjyegelte. Szinte úgy néztek rá, mint egy szent emberre, a kire azt a hivatást bízta a jó Isten, hogy az oly ritkán kapható igazságot osztogassa az emberek között. Nem kell azonban azt hinni, hogy a kádi valami érzelgős szivü ember volt. Oh, nem, ha igazában érezte magát, kegyetlenül végrehajtotta a kimondott Ítéletet. Olyankor se sirás, se jajgatás meg nem puhította az ő szivét. Hatalma nem terjedt annyira, hogy halálos Ítéletet is mondhasson, de egy kegyetlen büntetést igen gyak ran kimondott és ez a kézlevágás volt. A lopást tudniillik ezzel büntették abban az időben,s ez a bűn fordidt elő legtöbbször. De mivel ez a büntetés a tolvajt egész éleiére nyomorékká tette. Mahmud csak igen erős bizonyítékok alapján Ítélte karvesztésre a bűnösöket. Sőt megtette azt, hogv kategóriákat állított föl. A V. végső nyomorúságában lopott, az iránt elnéző volt, az csak huszone. bot- iitést kapott a talpára. Hires esete volt az igazságos kádinix. mikor egy Abdallah nevii arabs katonát, a ki pedig bevallotta a lopást, fölmentette. Ez a csapatjától elszakadt, mezítlábas. vékony rongyokba öltözködött katona egy öreg aszsony kíséretében érkezett Szolnokra, a hol a nő régen elveszettnek hitt urát kereste. Az asszonynak két j tehetetlen gyerek volt a karján, s ezekkel már átkoldulta magát Oláhországon, Erdélyen és fél Magyarországon. Kolozsvártól kezdve Szolnokig Abdallah támogatta őket. kinek fiatal szive megkönyörült rajtuk. Szolnokon éppen vásár volt és Abdallah odament, hogy szétnézzen. Az első, a mit meglátott, egy halom frissen sült cipó volt, mely egy gazdag pék sátra alól mosolygott feléje. Abdallahnak eszébe j jutott a nyomorult asszony és két j gyermeke, nosza, kiragadott két szép cipót a tömegből és el akart vele illanni, de a pék kiabálására a cirkáló rendőrök elfogták és a kádi elé vezették. A katona a biró °lé borult és igy kiáltott föl: — Oh, igazságos biró, elismerem. hogy lopással jutottam e két cipó birtokába, Ítélj fölöttem, a i>o"van a törvények parancsolják ak arra kérlek, bogy a kenyere1 l' acyd meg a birtokomban. Mert tudd meg, hogy azt én nem a magam számára loptam, hanem egy éhező asszonynak és két nyomorult gyermekének szántam. És itt elmondta történetét az igazsághoz híven a bírónak. Mahmud Halil eltakart arccal végighallgatta a beszédet, azután levette a két tenyerét arcáról és igy szólt: — Emberséges Abdallah, te a messze Szíriából jöttél, hogy fegyverrel szolgáld hitedet és házadat. Tehát derék ember vagy. Te megsajnáltál egy nyomorult asszonyt két gyermekével és megsegítetted őket, csupán jó szivednek parancsára engedelmeskedve. Tehát még egyszer derék ember vagy. Aztán elkövettél egy tiltott cselekedetet, de akkor se magadnak loptál, hanem a tehetetlen éhezőknek. Gonosz tettet követtél el hogy megint jót cselekedhessél. Háromszor voltál jó és csak egyszer rossz, ha ezt a mérleg két serpenyőjébe vetem, úgy látom, hogy az javadra billen. Ilyen körülmények közt én bennem nincs bátorság arra, hogy téged megbüntesselek. Eredj tehát Isten hírével, vidd magaddal a kenyereket és fogd ez, az ezüst pénzt, hogy magadon is segithess. Allah vezérelje lépteidet. Nemcsak elbocsátotta a tolvajt, hanem még munkát is szerzett neki. s hivatalból kutatásokat rendelt el. hogy az aszonv az urát negtalálja. Hát biz ez. nagyon szép és az emberséges kádi gondolkozó smocl- ja bizony nem illik bele abba a barbárkorszakba, a melyben élt. De mindez semmi. Mahmud tulajdonképp hírnevét annak az. egy esetnek köszönhette, melv a család jában előfordult, s melyet mindent fölülmúló bölcseséggel és éleselméjűséggel intézett el. íme, az eset, hallgassátok. Mahmudnak, a szolnoki kádinak három felesége és egy leánya volt. A három feleség ugv érlen- dő, hogy tulajdonképpen egy törvényes feleség, a leánynak az any- ia. a másik két asszony pedig közönséges rabnő a háznál, cseléd- nunkák elvégzésére. Leiláról, Mahmud leányáról mindenki azt mondta, hogy csodaszép. Legalább tiz éves koráig az volt. Mert tiz éves korában a török leányt eldugják és attól kezdve senki se látja, csak az anyja, apja. testvérei és a nőcselédek. A ldk tehát gyerekkorából emléke-’- +ek rá, ar,ok terjesztették a szépségének a hírét. E hir alapián aztán ’mm egy muzulmán köszöntött be •i kádi házához, puhatolódzni. hogy a fia számára nem lehetne-e megkapni a rejtett virágszál kezét. Az öreg kádi állandóan azt felelte erre a kérdésre, hogy nem. Fiatal még a gyerek, az apja se gyönyörködött még benne elege-, Az apja tiltakozásához a leány is hozzájárult, aki egjr rejtett a'ola kon keresztül mindig kihallgatta az apák beszélgetését. A mit egy ilyen látogatás után el is árult az apjának, interpellálván őt ekként : — Mondd csak, jó apám, mié t nem a fiatal ember jön ide megkérni a kezemet? — Hogy tudod te, hogy a fiatal ember nem volt itt? A leány fölugrott, széthárito.t.. az ablakot rejtő virágokat és me mutatta az apjának, hogy inn i. tudja és hozzátette: — Azt hiszem, nem műveltem tiltott dolgot. Ha engem nem s’ a bad látniok, nekem szabad Ián.. — Igazad van, gyermekem, d azért az öregek mégis csak bü csebben elintézik ezt a dol^o mint ti fiatalok. — Hisz ez a kettő nem zárja k egymást — felelt a leány talpraesetten, — előbb én megnézem a jövendőbelimet, s aztán ti öregek, még mindig összedughatjátok a fejeteket, hogy a dolgot bölcsen elintézzétek. — Megint igazad van, megint igazad van, — nevetett az öreg olyan jóízűen, hogy a térdét is veregette — hogy a vidám dzsm k csiklandozzák meg az orreimpá- dat álmodban! Dehogy adlak én téged oda, ki lenne az én télbe- hajló életemnek világossága és melegsége. Szóval a jelentkező ifjakat egymásután elutasították a kádi há zából. De hogy a Leila szépségének nagy hire volt, bizonyítja az, hogy a tiszaparti nyaraló csöndes éjszakákon gyakorta megállót! egy-egy csónak, melyben szerelmes ifjak Hafiz epedő dalait énekelték. A mi nyilván Lilának szóló hódolat volt. Egyszer aztán, mikor Léda körülbelül tizenhét esztendős volt, beütött a menykő. Ali Mehemed nagyváradi cserkeszkapitány személyében. A daliás ifjú maga jött el a szép Leila kezét megkérni. Szép legny volt a kapitány. Arcát három világrész napja égette barnává, hangja, ha halkan beszélt. lágy volt, ha hangosan beszélt, dörgővé vált, de tud parancsolni is a csaták tüzében. Finom szakálla alatt úgy rejtőzött egy finom kardvágás, mint valami fészek. Oh Leila tudta jól. hogy ide 1° halál akarta befészkelni magát,
