Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-31 / 35. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 35. sz. Augusztus 31. VOL. XIII. AUGUST 31, 1912, NO. 35 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. Fömunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkész. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 235 E. 115th St. New York, N. Y. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Rév. LADISLAUS HARSÁNYI Lakás: 235 E. 115th St., New York, N. Y. Telephone 1893 Harlem. Előfizetési árak: Amerikában egész évre.................................$2.00 Magyarországra egész évre. .$3.00 (15 kor.) HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSÁNYI. Publication Office: 235 E. 115th St. New York, N. Y. Subscription rates One Year $2, Half Year $1 Foreign Countries One Year $3, Haf Year $1.50. Kié a birtok? Egy vidéki laptársunk a new bruns- wicki és újabban a south chicagói esettel kapcsolatban vezetőhelyen cikket közöl, a melyben arról igyekszik tanuságtételt tenni, hogy az amerikai hittestvérek felháborodása és a történetekben való meg nem nyugvása igazságtalan és jogtalan dolog. Többek között azt Írja a cikkiró: “A magyar gyülekezetek, ha bármi okért. valamikor elhatároznák, hogy a magyar ref. egyházhoz akarnak tartozni, hogy mint magyarok egy közös célt munkáljanak s egyházi birtokaikkal is a magyarság jövendő célját szolgálják, úgy egyénileg, mind elhagyhatják az egyházat, de a birtok, a mely az övék, a melynek árát kifizették, nem vihetik magukkal egyszerűen azért, mert az amerikai egyház a lekészi állásra több-kevesebb segélyt adott, a lelkésznek a munkáját ki- sebb-nagyőbb összeggel honorálván.” A cikknek ez a pontja mindenesetre megérdemli, hogy azzal közelebbről is foglalkozzunk, mert nem foglal magában mást, mint annak a valótlanságnak az állítását, mintha akár a presbyterian, akár a reformed missio egyházainknak és gyülekezeteinknek csak azt a támogatást nyújtaná, hogy a lelkész fizetéséhez ‘‘több-kevesebb segélyt” ad. Azt hisszük, hogy sem a mi lapunk, sem a magyar lelkészi kar nincs arra hivatva, hogy az ide szakadt magyar refor- mátusság őszinte és igaz barátjairól, a presbyterian egyházról, vagy a Reformed Churchről kritikát mondjon, vagy még kevésbbé, hogy azt ‘‘ilyen támadásokkal” szemben védelmébe vegye. Ebben az országban sok magyar él, a sok magyar között sok a reformátusoknak is a száma, de még olyan helyen is, a hol csak gyér számban vannak a magyar reformátusok, még ott is bizonyára csak azt tudnák elmondani, hogy az amerikai protestáns egyházak mindenkor, mindenben és mindennel hajlandók segi- teni, ha annak szükségét látják. ügy látszik, hogy a cikkiró nem jól van informálva, mert különben nagyon is jól tudhatná, hogy pl. New Brunswickon a támogatást nyújtó angol bittestvérek a papi fizetéshez való hozzájáruláson kívül 1- ször, egy üres helyiséget béreltek a magyar istenitiszteletek megtartására 2- szor, a temploinépitéshez nehéz ezresekkel járultak hozzá, 3- szor, egy olyan előnyös templomcseréhez juttatták a magyarokat, a melynek vagyonuk nagyrészét köszönhetik. Hát ezeket mind csak a lelkészi fizetéshez való hozzájárulásnak nevezi a cikkiró ur ? Tessék csak egyszer annak a cikkiró urnák kérdést intézni az amerikai segély- lyel fenntartott magyar egyházakhoz és tessék megkérdezni, hogy mikor és menynyi ‘‘olyan” segélyt kaptak, a milyen segélyt annak az úgynevezett ‘‘lovagias” magyar népnek, a legrutabb hálátlansággal visszafizetnie, hogy csak enyhén szóljunk, legalább is nem illik. Ám jól tudjuk, hogy politikában nincs tisztesség és éppen azért abban a politikai munkában, a melyet a magyar kormány az itteni közegei utján ily utón folytat, nem is keressük azt. A south chicagói eset azt mutatja csak, hogy angol hittestvéreinknek is kezd megjönni a jobb belátásuk és nem nyugszanak bele abba, hogy az a kéz, a mely a múltban mindig csak nyitott állapotban jelent meg előttük, most egyszerre csak ütést mérjen reájuk. Egyébként úgy a new brunswicki, mint a south chicagói eseteknek a bíróság előtt lesz a folytatásuk: ‘‘nagyobb dicsőségére azoknak, a kik békét hangoztatnak, de titokban békétlenséget szítanak. ’ ’ Különben pedig várjunk. Az amerikai bíróság mindenesetre el fogja dönteni, hogy kié a birtok. * Valaki az ingadozó embereket a lég- sulymérőhöz (barometer) hasonlította. És igaza volt. Nincs a házban olyan változó dolog, mint a légsulymérő. Minden nap másként áll, hol fönn, hol lenn van, Egyszer napsugarat, tiszta eget mutat, máskor zivatart, esőt jelez. Az állhatatlanság kifejezésére bizonyos, hogy találóbb példát nem kaphatunk a szélkakas és a barométernél. Ha valakit jellemileg a szélkakashoz hasonlítunk, akkor arról már rosszabbat nem állíthatunk, épp igy áll a dolog, ha keresztyén embert a barométerhez hasonlítunk. Pedig de sok esetben találó a barométer keresztyénség elnevezés. Egyszer a lélek felfelé néz, tele győzedelmi bizonysággal, hittel; máskor elveszti bátorságát s a száj panaszra nyílik: “Elég volt már Uram, vedd magadhoz lelkemet”. Ma mosolyogva, biztatóan tekint a szem a jövőbe, a hol nem lát egyebet örömnél, fény nél; holnap ez a tekintet már borús, s az egész világ a fájdalom tanyájának tűnik fel előtte. Ma bizonyosak vagyunk dolgunk felől és azt hisszük, sziklaszilárdan állunk, ha a habok föltornyosulnak körülöttünk, holnap olyanok vagyunk, mint a nádszál, melyet minden szellő megmozgat, mint a tenger babja, melyet a szél kerget. Az ilyen ember keserűvé teszi az életet önmagára nézve, de a környezetére nézve is. Minden egyéb jó tulajdonsága elvész e folytonos kedélyhullámzás folytán. Igen találóan mondja Drummond: Isten szeretete a bűnösök iránt csodálatra méltó, de a türelem, melylyel a szeszélyes emberek iránt viseltetik, mélységes, érthetetlen titok. # Egy biblia ellenes társaságban arról folyt a beszélgetés, hogyha mindanynyian élethossziglani börtönre volnának elitélve és börtönünkben csak egyetlen egy könyvet szabadna bevinni, akkor ki miféle könyvet vinne magával. Az egyik egyiket, a másik másikat nevezett meg, mig végre valamelyik a Bibliát mondotta. -— Eleinte nevettek rajta, gúnyolták, később mégis igazat adtak neki. A biblia valósággal nélkülözhetetlen könyv. Élni ugyan lehet nélküle is, a po- gányok is anélkül élnek? de miféle élet az, a melyben nincs napsugár, nincs öröm.
