Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-31 / 35. szám
2 AMERIK Ai MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 35. sz. Augusztus 31. A Református Egyesület konvenciója. Rövid néhány hét és minden amerikai magyar református embernek büszkesége, a gyönge kis csemetéből hatalmas fává nőtt és egész Amerikában már megbízhatónak és erősnek elismert Református Egyesületünk konvencióját tartja. Erről a nekünk valóban nagy eseményről az Egyesület hivatalos kiadványa az “Osz- szetartás” egy igen szép cikkben emlékezik meg, melynek egyes részletei1: itt közöljük : “A konvenció évében vagyunk. Csak két hónap választ el attól a nagy eseménytől, a mikor széles Amerikának különféle sarkaiban lakó vastag nyakú kálvinistái összegyülekeznek a mi kedves amerikai Debrecenünkben, hogy összemérjék fegyvereiket s a vita nemes harcában ne egymást győzzék le, hanem győze- delmet szerezzenek annak a zászlónak, a mely alá felesküdtek s a mely mindnyájunk előtt oly drága, mert a magunk s családunk sorsa, jövője van hozzá kötve, ' az A. M. Ref. Egyesület zászlajának. A Református Egyesület éppen úgy, mint a Bridgeporti és a Verhovay szövetségeket is a magyarság szaporodása alkal- j mával az összetartás, a tstvéri szeretet, a könyörületesség érzate hozta létre. Az a körülmény, hogy az élet eme nagy harc mezején számosán sebesültek meg vagy hullottak el munkás véreink közül, s a TÁRCZA. ANGYALFEJEK A KARZATON. Irta: Lőrinczy György. A gyülésterem lassanként szorongásig megtelt a faluk és tanyák pirospozsgás, egészséges alakjaival. Csoportokba verődve beszélgettek; örültek a viszontlátásnak, emlegették a régi farsangok emlékezetes lumpolásait, miközben egy-egy alkut is kötöttek csikókra, tinóra, takarmányra s szidták a németet, a kormányt, a végrehajtót, meg a takarékpénztárt. A Szárazvölgyön már nemcsak a papok, meg a kosták, hanem az úri emberek is félkrajcárba játszák a ferblit. Csupa súlyos nemzeti gravamenek. Néhány körjegyző a jobboldali sarokba húzódva suttogott. Ki lesz hát az uj vic- ispán? A főispán nem foglalt-e még állást? Kü1/ nben a tömeg mozgolódott; járkáltak, furakodtak, egymást keresték. Olyan volt a terem, mint egy eleven, ór'ási han gvazsombék. Merész Lajos jött, a hires ellenzéki de- hatter, hóna alatt egy jókora nyaláb Írással. Mindenki megnézte s Hamvas Józsi, a legszebb aljegyző, gúnyosan súgta föl a karzatra : betegség vagy halál estén az idegenbe szóródott magyarnak a legtöbbször az lett a sorsa, mint az utszéli ebnek, felköltötte egyesek szivében a szánalmat s szövetkeztek, hogy nyomorúság vagy halál esetén egymást arra az időre, mig az idegen Amerika földén élnek, kölcsönösen segítsék. S megalakult ez a három nagy, ma is virágzó, keresztyéni szeretet munkáját végző szövetség. Mi volt ekkor még a eél ? Ismétlem, csupán az, hogy az idegen magyart, mig Amerika földén él, nyomorúsága idején támogassa. Ezért alakultak ezek az egyletek és egyesületek akkor csupán SZERETETT SZÖVETSÉGEKKÉ. Életbiztosi tási szövetségre akkor még senki sem gondolt, mert nem gondolhatott. Hiszen itt élő magyarjaink kilenc tizedrésze nem is álmodta azt, hogy nem ott fognak nyugodni, hol bölcsőjük ringott. S merem állítani, hogy az alapitó tagok csaknem kivétel nélkül magok is vissza szándékoztak vándorolni, egyesületünk jótékonyságát csak addig kívánták esetleges szükség idején igénybe venni, mig e rájok nézve idegen földön élnek. Ezért volt, hogy mindig csak annyi lett a kivetés, a mennyire szükség volt. Az alapításkor senki sem számított arra, hogy eljön majd az idő, a mikor minden egyes tagnak meg kell fizetni a haláleseti segélyét, mert ha számított volna, nem szeretet szövetséget, hanem biztosítási szövetséget alkottak volna. — Jupiter, hóna alatt a menykövekkel. Jupiter ur egyenlőre nyájasan köszönt, integetett jobbra-balra a fölfedezett ismerőseinek. Aztán az asztal mellett köriil- özönlötték a pártfelei. Andódy Miklós — hires negyvennyolcas agrárius revizionista — dühösen gesztikulált a vezérszónak harmadik érzéke alatt. — Mit akarnak még? Nem-elég a fizetés, még penzió is kell hozzá? Jó is volna! Tán bizony az összes tintanyalókat pen- zionáljuk? Aztán ezerötven forint. Nekem száz hold földemre sem jut annyi tiszta jövedelem! — Kérlek, nem ez a fő, — feleli Mérész,-— hanem a dolog összeférhetetlen. Nem lehet egyszerre fizetést is, penziót is húzni, punktum. Ez világos. Én respektálom a megszerzett jogot s az kétségtelen, hogy az. alispán tizenkét esztendei szolgálat után jogosan kívánhat nyugdijat. De akkor aztán legyen nyugdíjas alispán s ne legyen egyúttal fizetéses honatya is. Mert igy már két- bőrt nyúzunk egy rókáról. Vagy legalább miért nem köszönt le a vic- ispánságról, mielőtt képviselővé megválasztották volna? Hiszen majd neki rontok én ! Szétszedem apróra ! Szavai szájról-szájra jártak s a gvüleMa azonban már egészen megváltozott a helyzet. Csaknem mindnyájunkat köt ide egy-egy sirdomb, mely alatt egy-egy szeretetünk nyugszik, csaknem mindnyájunkat ide köt a megélhetés. Nem idegen már többé nekünk ez a föld, hanem bölcsőnk, de hihetőleg sírunk. Mig élünk, ez ápol s ha meghalunk, ez takar el. S mert igen kevés kivétellel itt halunk meg, bizony-bizony csak ki is kell fizetnünk édes mindnyájunk után hátramaradottaink- nak az életbiztosítási összeget. Ez ok által kényszerítve lett a mi egyesületünk s fog majd átalakulni a Bridgeporti és Verhovay is, ha hivatásának eleget akar tenni, SZERETET SZÖVETSÉGBŐL BIZTOSÍTÓ EGYESÜLETTÉ.” Az igen érdekes cikk keretében arról is szól a cikkíró, hogy az egyesület uj fizetési módszere kitünően bevált. Majd igy folytatja: “Az elmúlt egy év alatt azt tapasztaltam, hogy az uj rendszer mellett több, mint nyolcszáz uj tagot felvettünk, mig a régi rendszer mellett az ezt megelőző három év alatt összesen sem volt ennyi a felvett uj tagok száma s tapasztaltam azt is, hogy az elmúlt egy év alatt, mig egy- részéről minden fizetési kötelezettségünknek eleget tettünk úgy, hogy még az a két haláleseti segélyünk is ki van fizetve, a melyek csak aug. 25-én lennének esedékesek, addig más részről 4000 dollárt csatoltunk a tartalék alaphoz. Oly összeget tehát, a minőt a régi rendszerünk mellett kezésen egyszerre csak valami csöndes komolyság vett erőt. Csönd lett, a minő a viharokat szokta megelőzni. Ismeretes hangulat ez a megyegyiilésnek levegőjében, de azért mindig félelmetes. Erről az újlaki erdő kopár tisztása sokat beszélhetne, ha beszélni tudna. Köröskényi Laczi, egy nyúlánk, lány- areu fiatal gyerek, a kiről az a hir járt, hogy a leköszönt vicispán lányát szeretné elvenni, békülékenyen szólott oda a pattogó ellenzékiekhez: — No, hiszen utoljára is abba még nem vesz el az ország. Aztán tekinthetnétek egy kicsit arra a három gyönyörű gyerekre is. Szegény kis árvák! Elvégre emberek is vagyunk. Ugyan, Lajos, mi hasznotok van nektek ebből az örökös hercehurcából ? De letorkolták. A politikai tisztesség nevében. Uj csoportok alakulnak. Át meg átfutják a tárgysorozatot, mely szanaszét szórva hever a patkóalaku zöld asztalon. Egy- egy önfeledt kacagás hangzik. A karzaton tarkatollas, selyembluzos szép asszonyok, lányok helyezkednek el és sűrűn le- gyezgetik kipirult arcukat, mert a levegő szinte fülledt a hőségtől. Három-négyszáz ember zsibong a teremben.
