Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-06 / 27. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 27. sz. Julius 6. Pál,a pogányok apostola. (Folytatás és vége.) Egészben véve a valóság visszfénye által soha sem engedte magát tévútra vezetni abban a hitben, hogy Isten az elhivot- takat célhoz fogja vezetni. A keresztyén erkölcstannak ez alapvetésével mindig karonfogva járt a megke resztelteknek a krisztusi mélyebb ismeretbe és a jövendő titkaiba való bevezetése. Azok a kétségek, ha vájjon lehet-e Messiás egy keresztrefeszitett, a zsidók közül megnyertek nagy részénél még folyton tartottak. Kényszeritették az apostolt, hogy a kereszt tanát mindig újból fejtse ki, s igazolja és mutassa ki azt az ó-szö vétségből. E mellett ő maga is tanult és igy, nem magános tépelődés által, hanem a kérdések és feleletek közepette a krisz- tologiai dogmák előállásán dolgozott. A zsidók és pogányok azonban mindenek előtt a világ végéről, az újra eljövetelről, és ama jelekről, melyek ezt megelőzik, kívántak pontos felvilágossitást, hogy arra el legyenek készülve. Mikor jő? és hogyan? Ez volt az ő vallásuk főkérdése. E kérdezés magát Pált mindig mélyebb elmélkedésre késztette; Ő, hogy feleljen, régi és uj dolgokkal hozakodott elő. Egyszer úgy irta le a nagy pillanat közepéiét a kiváncsi hallgatóknak, hogy olyan az, mint mikor az utolsó harsona megszólal és az arkangyal szava a halottakat előhívja, mig az élők az Ur elé mennek a légbe, mindez hirtelen következik be, ta TÁRCZA. A FÁTYOL. (Egy kis művelődéstörténeti vázlat.) Irta: Kovács Endre. A fátyol használata alig száz esztendős és igy nincs is még irodalma, — ezt állítják egyes tudósok. Hogy még nincs irodalma, ezt megengedem, de az bizonyos, hogy a fátyol viselése már a legrégibb időkorba nyúlik vissza. így legalább e b. lapok nőolvasói előtt — nem lesz érdektelen dolog, ha a fátyol történetével foglalkozunk. Különös, hogy olyan könyvekben, melyek a fejdiszről szólnak ,a fátyolról nincs említés téve. Elődeink ismerték a fátyolt. Angilbert például azt mondja Nagy Károly leányáról, hogy az bíbor fátyolt viselt. Az angolszászok is viseltek fejükön fátyoldiszt. Sőt még a köpenyük is könnyű, fátyolszerü selyemből készült. Falke azt mondja az ő ruházattörténelmében, hogy a köpeny a Ián holnap, talán holnapután, mint a hogy a tolvaj megy az éjben. Máskor a várakozást rettentő eseménynek, az antikrisztus az ő uralmának és bukásának feltárása által, melyek Krisztus eljövetelét megelőzik, mérsékelte. Itt azután ellenmondásokba is keveredett mint valami apokalypti- kus. Bizonyos, hogy gyülekezetei igen tájékozva voltak az utolsó dolgokró láltala. A hit és szeretet nagy embere egyszersmind a későbbi zsidóság képzelgéseinek átszolgál tatója. Mind e tanítói és lelkipásztori tevékenységhez járult végre a folytonos érintkezés lelki gyermekeivel, a távoli gyülekezetekkel. A tudósítások ide-oda egyre tartottak. Követek és levelek érkeztek Pálhoz a távolból; azután a szóbeli megbízásokkal "küldött el egyeseket; egyszerre csak szükséges volt személyes jelenlétére, gyorsan át kellett hajóznia Efézusből Ko- rinthusba. Sokkal szívesebben küldött nekik leveleket a távolból; ámbár megfoghatatlan, hogyan volt erre ideje. Mert e leveleket lelkiismeretesen, érett megfontolás után, Isten szemei előtt irta, mint va lami elmélkedést, bevezetéssel és befejezéssel. Ő azonban szívesen tette ezt, tudván, hogy az írásban rejlik az ő ereje. A beszédben gyenge, az írásban erős, igy nyilatkoztak ellenfelei. Ez torzítás! Helyes csak az, hogy a levélben összeszedte gondolatait, nyugodtabb volt és egyszersmind büszkébb, erélyesebb, nem hajlik meg a nagy alázatosságnak és szeretetnek miatta, mint néha személyes érintkezéskor. Diktált, mintegy szemmel látva az utolsó fejről fátyol módjára lógott le, hosszan a vállon alól és végét ráncba szedve hordják karjaikon. Éppen ilyen a IX. századból való képeken a francia-német hölgyek viselete. Az a köpeny a legrégibb germán hölgy viselet. Úgy viselték, hogy a fátyol végét válláikon előre vetették és hónuk alatt egy csattal megerősítették. Voltak, akik fejükön vonták keresztül; igy viselték pl. karolingi udvari hölgyek. Azt kell feltételeznünk, hogy ezek a hölgyek az ér- J tékes csipkefátyolokat a népvándorlásból ismerték. Midőn Sigismund francia herceg a burgundi hercegnő iránt érdeklődött és Lyon városába ment, fehér selyembe volt öltözve. A fekete fátyol viselése Anna királynéig vihető vissza, aki azt első férje, VIII. Károly király halála alkalmával viselte. Ezt mindjárt, utánozták, sőt biborpontok- kal ékesítették s csattokat és gyöngyöket varrtak reá. Ezt a fátyolt hátul, a fejdisz- re tűzték fel és a vége a hát közepéig lógott le. Ilyen formában hordta Viktória angol királynő is a fátyolt, mely viseletét ő róla Viktória-fátyolnak neveznek s álnapot. De minthogy minden tartózkodás nélkül mindig a lehető legjobbat tette abba bele és igy “igazán az emberi lélek mélyéről irt”, az örökkévalóság számára dolgozott. Nem nagyszerű, sőt isteni látvány-e, hogy ez a békés ember, kézműves, sátor- ponyvakészitő, egész nap és egész éjjel sző és munkálkodik, nem tud semmit a külföldi politikáról, művészetről és bölcsészeiről, hogy munkája mellett három kis dologgal rendelkezik: hittel, szeretettel, reménységgel, és ezzel anélkül, hogy tudná, sátorponyvája mellett jövendő évezredek történetén dolgozik? Ki s be járnak nála az emberek szüntelenül. Egy zsidó jön, kijelölve egy részt a mózesi könyvekből, melyet a kereszttel és hittel nem tud megegyeztetni. Egy született pogánynő férjének kicsapongó élete miatt panaszkodik és kérdi, ha vájjon maradjon továbbra is vele. Aztán jön egy harmadik, ki az utolsó nap jelei után tudakozódik. Egy követ rossz híreket hoz Galáciából: tévtanitók elpártolásra bírják ott a keresztyénedet. Egy másik már várakozik, hogy egy hőn óhajtott levelet Korinthus- ba vigyen. Egy pillanatra csend van a szobában. Ekkor Pál hívja az Írnokot és folytatja a tollbamondást — mag se tudja pontosan hol hagyta abba — s ezenközben szemei és kezei mindig az osztovátán vannak: “Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” Szakadatlanul dolgozik. De voltak pillanatok, talánosan igy viselik az özvegygyé lett nők. De a régi görögög és rómaiak is ismerték a fátyolt. A római nő vagy hatalmi jelvényül vagy diszül viselte a fátyolt, mely a feje tetejéről hátán és vállán lógott le. Mennyasszonyi öltözéknél is használták, ennek azonban vörössárga színe volt. De még másféle fátyol is volt a régi Rómában. A legfinomabb Chios szigetén készült. A selymet Rómában a császárok idejében hozták divatba. A középkorban minden leképzelhető alakban ismerkedünk meg a fátyollal. — Koronás királynők is viseltek fátyolt és nedig egy 17-ik századbeli francia királynőnél csüng le a korona alól. Carmen Sylva, a koronás költőnő szintén visel a koronán fátyolt, mely a hátára lóg le. Nagyon bizar volt a hölgyek fejviselete a 15-ik században. Ebben az időben cukorsüveg alakú kalapot viseltek, melyet fejükön egészen hátracscaptak, a süveg csúcsáról pedig fátyol csüngött alá. — Ezek a cukorsüveg formájú kalapok nem ritkán
