Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-01 / 22. szám
22. sz. Junius 1. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 kezei fején keresztül legkisebb erőlködés nélkül; — atyja szemközt ült vele és nem vett észre semmit. A szél és a hullám nagyot taszitott a csónakon. Tajtékos üstökii hullámok fölemelték zöld fejeiket, mintha azt zúgnák: “jobb volna ott a viz fenekén.” — Oh Jézusom! — hangzóit e pillanatban ... És a másik pillanatban csak ketten voltak a csónakban: a kormányos és az evező. A levetett békók ott hevertek a csónak fenekén a kötélhez hurkolva. A halász hirtelen csáklyája után kapott s elkezdé vele a vizbehullottat keresgélni: a Duna közepe van ott; mélyen halad ottan, aki abba esett. Félórai hasztalan fáradtság utáni veszélyes küzdésben a zajgó habokkal, meggyőződhetett a két férfi róla, hogy aki elveszett tőlük, az nagyon el tudott rejtőzni; -— oh ott a vizek alatt igen biztos búvóhelyek vannak! Mikor minden keresés sikertelen lett, akkor a pap leborult a csónak fenekén s összetett kezeivel, könnyes orcával azon padra borulva, melyről egyetlen fia eltűnt, sokáig maradt úgy mozdulatlanul. A halász nem merte őt megszólitani. Az ősz férfiú imádkozásban volt. És mondott magában ilyen imádságot: “Oh én uram, végtelen irgalmu Istenem, fogadd fel lelkét eltévedt fiadnak és bocsáss meg azokért neki, miket te ellened vétett. Tőlem pedig legyen hála a te szent nevednek, hogy megmentéd őt a gyalázattól és soha ne ejtsen az én lelkem egy panaszos hangot te ellened, a miért elvevéd tőlem az én napjaimnak világát és életemnek öröméit, és soht ne tégyenek az én gondolataim szemrehányást te előtted, a miért igy kitépted az én szivemhez nőtt szivet. Legyen áldva a te szent akaratod: Ámen. ’ ’ A szél is elhallgatott, a habok is leesen- desültek, a vizek Ítélő szellemei megkapták azáldozatot, a kiért felzudulának va- la. Zörgeti a szél az ablakot... A szél az én legfélelmesebb rémem. Úgy félek, úgy irózom tőle, mint akármelyik bokor, melynek minden levele reszket előtte, ha zúgását hallja. Éjszaka mély álomból felébredek rá, ha elkezd fújni, és el sem tudok aludni tőle; nappal ki nem merek lépni a szobámból miatta; ha szembeszállók vele, tudom bizonyoasan, hogy beteg leszek tőle; mikor az ablakom alatt elkezdi pokoli- dudolását, elmegy a kedvem a munkától, az élettől és az egész szélráncigálta világtól ; haragos, kedvetlen vagyok, minden idegem szenved. Tudom, hogy a szél fog megölni, egy szélfuvallat miatt halt meg az apám és anyám, engem is sokszor ágyba fektetett már és azokat, a kiket szerettem, sorban mind láttam már kínosan szenvedni e keserves ellenség egyetlen süvölletétől, mert én utálom őt és ellenségemnek vallom, akár élek, akár halok. És tudom is, hogy ellenségem; legkedvesebb fáimat kedvtöltésből kitördeli, virágaimat összemorzsolja, a mióta tudja, hog yazokat szeretem, s ha ki nem zárnám ablakomon, hogy valami hasadékon bejöhetne, kitépné a tollat a kezemből és a földhöz verné, s a papirost, melyen felőle panaszlok, levelenként repítené szana- széjjel, mint azokat a szegény faleveleket, a miket ok nélkül leszaggat. Ah milyen kedves dolog neki végig süvölteni ott azon a nagy csalóközi rónán! — Nem áll eléje goromba hegy, nem dacolnak vele süni erdőségek: mehet, a merre neki tetszik. Itt egy homokhatárt talál, azt megkezdi ; beteríti vele száz ölnyire a szomszéd legelőt, hogy csak a füvek hegyei látszanak ki a porondból; éjszaka van, hogy el- csudálkoznak majd reggel az emberek, ha meglátják ezt a szép munkát; — a falu alatt hosszú kazlak állnak, egy közülök rosszul van rakva, azt feldönti; ah, mily szép mulatság azt széthordani a levegőben ! A kis alacsony házikók kéményein ágbogas fészkében gólyacsalád lappang: fészkestől lehajitja őket; haha! hogy si- pognak a toklászos meztelen madárkák a földön: megvizsgálja sorról sorra, kinek a házteteje van rosszul fedve? arról leszedi a kévéket csoporttal s oda hányja az udvarra; hadd örüljön neki a gazda: nyitva feledt padlásajtókat, pajtakapu- ■ kát ki s be vagdal, csak úgy csattog, s a j kéményeken lekiabál: “ki lakik ebben a 1 házban?” Azok a hosszú sor jegenyék ott a Malár- : dy kastély előtt úgy hajtogatják előtte fejeiket, mintha lábai alá bókolnának és mondanák: “kegyelmezz, nem hajolhatunk alább”, de ő még mélyebbre nyomja sudaraikat, meg-megcibálva dühösen, s melyik ellenállani mer, s zöld ágakat tépve róluk. A kastély elcsendesült már. Mikor a szél fu, olyan csendes kívül minden ház, ajtók, ablakok bezárva, gyertya nem ég sehol, tán alusznak. De ő oda is talál bejárást; nyitva feledt ablak a folyosón, kandallók üregei jó bejáratok a szélnek, ott besüvölt, beordit, mindenféle rémes hangok fütyöl, dudol a tornácokon, hahotázik a kéményoduban, rázza, dörögteti a betett ajtókat s kérdezi: “Ki aluszik most idebenn?...” Azután megint kívül kerül, cserepeket kapkod le a háztetőről s azokat végig hajigál- ja, csörömpölve s nekifesziti üvöltő száját az ablakok szegleteinek s bekiáltoz :' ‘ ‘ hó, hő, ki tud alunni most idebenn ?... ” Oh, aludni úgy sem tud ott senki. A vendégek megzavarodva tértek szobáikba, s várják, hogy világosodjék a hajnal, hogy nesztelenül elmehessenek onnan, a család tagjai elbuttak alvó szobáikba, kiki félre, külön kamarájába, még senki sem tudja, kit ért a legnagyobb szerencsétlenség, ki oka a másikénak, ki vádoljon, ki vigasztaljon? c$ak azt tudja mindenki, hogy ez nagy szérericsétlenség! Olyan nagy, hogy még item volt elég idő azt gondolattal megmérni, átérezni, eliszonyodni tőle. Az emberek lefeküdtek, ábban a reményben, hogy talán majd elalusznak; s mikor felébrednek, azt látandják, hogy csak álom volt az egész. De az álom kerüli a házat. Vannak olyan éjszakák, a mikor senki sem tud aludni a háznál, néha egy egész városban. — Ez a szél, ez a szél! És aztán, mikor a test összetört iílegzet- tel, s fáradt életerővel, kimerültén, ellán- kadtan ágynak fekszik, a felzaj ditott lélek pedig nem tud elnyugodni, akkpr elő- jőnek azok a kínos látások, a miket ébren álmodik az ember: azok a kinyitó szemek elé tóduló szörnyalakok, mikben nincs összefüggés, nincs felfogható eszme, mik kiterjednek a kétségbeejtő magasságig s ismét összehuzódnak a kínzó semmiségig, ott táncolnak, ugrálnak, tolakodnak egymás hegyén-hátán, százféle alakok váltanak és egyik undokabb, mint a másik, meg nem állanak egy percig, úgy tesznek, mintha régi ismerősök volának, pedig rettenetes rájuk nézni, és az ember tudja, hogy ez nem álom és hiába ccsukja le ejőlük, hiába nyitja fel rájuk a szemeit, (Folytatása következik.) "NoVfork-No Pay' The Workingman’s Problem I A munkásnép problémája. Ha I nincs munka — nincs pénz. Elhanyagolta a meghűlését. ADr.RicIrter-télePain-Expelier meggátolhatja a legkomplikáltabb betegségeket ha az utasításhoz híven használja. Üvegenkint 25 és 50 cent. Vigyázzon a — Horgony — védjegyünkre és a csomagon látható nevünkre. F. AD. RICHTER & CO., 215 Pearl Street, Ne» York. Richter-féle Congo Pitula (25c.) megszünteti a székrekedést. € ^ ....... .....—.........
