Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-01 / 22. szám
22. sz. Junius 1. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 A zsinagógát prozeliták és mindenféle tisztelők minden szombaton látogatták, úgy, hogy a zsinagógái prédikáció által a pogányokhoz is mindig szólhatott. Ehhez járult egy harmadik, a mit nekik a zsinagóga külföldön nyújtott: a szervezés mintaképe. Mindenesetre megtanulhatta volna Pál a szervezést a görögöknél is. Az a kor, melybe az ö missziója esik, az ó-kori egyesületi életnek virág-kora volt. Kizárva a politikai tevékenységből, a nép alsó rétegei egyletekben törekedtek életüknek vigaszt és tartalmat adni, a hol az egyén szerethetett, segíthetett és kicsiben kormányozhatott, s a halál után a jó emlékezés és barátságos eltemetés biztosítva volt. Ismerünk kézműves egyesületeket, idegen testületeket és titokzatos egyleteket nagy számmal. Férfiak és nők vettek azokban részt; voltak kemény alapszabályaik, közös pénztáruk, igazgatójuk, ünnepélyek a védszent tiszteletére, bizottságaik, gyakran sorshúzás által választva és elnökük. Nos, a zsidók a külföldön, a hol ők maguk is ilyen egyletbe tartoztak, a szervezés formáit, kivált a neveket, átvették; hozzátették ezekhez a nagy kizárólagosságot más vallásgyakorlatok és testületek iránt és ama csudálatos családi érzést, a “testvériszeretetet”. A zsidókhoz aztán ismét Pál csatlakozott, és igy közvetve az ókori társulati örökségét átvette. Ismét nagy előnyére szolgált, hogy nem kellett egészen uj formákat kieszelni. A kornak e kedvezéséhez, mely a hellén nyelv és a római állam alakjában, a keleti vallások vonzóerejében és a zsidó szórvány mintaképében Pálnak kapóra jött, mégis csakhamar nehézségek és veszélyek tárulnak éppen a páli misszióra nézve. — Két félelmetes ellenség volt Pál körül egész életén át: a zsidóság és maga a keresztyén gyülekezet. Az első érthető. Ama pillanattól kezdve, mikor a zsinagóga felismerte, hogy egy Pál által létesített verseny-egyházzal áll szemben, fel kellett vennie a harcot életre- halálra amaz aposztatával, aki az ő minden előnyieket a leggonoszabb elcsábításra hasznátla ki. Az apostolt a zsidók mindenütt hajszolták és rossz bánásmódban részesítették, gyakran csuda volt megmenekülése, végre mégis áldozatul esett, de a rómaiak közbelépése utján megszabadult. És e küzdelem, melyet az Apostolok cselekedeteiről Írott könyv egész nagyszerűségében méltatott, még kicsi Pálnak a keresztyénekkel folytatott harca mellett. A vita nem ama kérdés körül forgott, vájjon a pogány misszióval foglalkozni kell-e vagy nem, hanem a “hogyan,” a feltételek köörül. De e “hogyan”-nál annak kellett kitűnni, hogy vájjon a keresz- tyénség valami ó- vagy uj-e, al-formája-e a zsidó vallásnak, hogy a zsidósággal és pogánysággal szemben uj alkotás-e. Pálnak, a pogányok apostolának, az ujj onnan megtérteket bizonyos fajta zsidókká vagy uj emberekké kell-e tennie ? E kérdése függött a keresztyénségnek, mint a világvallásnak sorsa. A jeruzsáelmi ősegyház végre az újat, a mit Jézus hozott, a zsidóságnak alávetette; az azonban el- satnyult és elmúlt, mint a János tanítványok, az essenusok és más szekták eltűntek. Pál kijelentette, hogy Krisztusban sem zsidó, sem görög nincs, hogy a keresztyén valami uj. Ezzel a keresztyénségének örök jövőt biztosított. Ama rettentő küzdelemmel, mely a páli misszió és a zsidós ellenmisszió közt lángra lobbant, itt ne foglalkozzunk. Meg kellett említenem, fel- mutatatandó, hogy Pál nem egyszerűen a kor kedvezése által, hanem küzdelemben és győzedelemben lett nagy misszionáriussá. Ezzel az ő működésének világtörténeti feltételei ki vannak mutatva. Vessünk most egy pillantást az ő személyére. # A nagy apostol egyáltalán nem volt mintaképe mind amaz erényeknek, a melyekre egy misszionáriusnak hivatásában szüksége van! Ellenkezőleg azok közül a legfőbbet nélkülözte. A világról és emberekről nem szerzett felvilágosítást ; hiányzott nála a való tények sokoldalú megfigyelése, valamint a szándék is. Az országok, tengerek, népek és városok benyomásainak tarta sokfélesége majdnem nyomtalanul vonult át rajta. Az egész emberiséget két csoportba osztja, zsidókra és po- gányokra, a pogányokat talán még görögökre és barbárokra a nyelv szerint; további különbség előtte nincs. A zsidókat kiválóan ismeri, hiszen maga is zsidó; a pogányok ellenben egy előtte soha közelebbről nem ismert “tömege a veszedelemnek.” Sem állami vallásgyakorlatukkal, sem az abban levő titokszerü lényeggel szemügyrevétel utján nem ismerkedett meg. A mit ő a Rómaiakhoz irt levelében a pogány bűnökről ir, olyan dolgok, melyeket minden zsidó minden pogányról feltett. A görög bölcsészetről sejtelme se,volt; mind ezen területeken a külvilág iránti közönyössége clesbedett a tisztátalan érintésétől való zsidós félelem által. Csak kérdezzük meg magunkat, milyen veszteség érte volna a művelődéstörténetet', ha a páli levelek nem maradtak volna reánk. Kimondhatatlan fontossággal bírnak ezek; mennyire mást tanulunk pl. Tertulliánus irataiból I Persze a legfontosabb részt Pál a “világ”-bói vette: a görög nyelvet, melyet Tarsusban tanult. De azt, a mit azzal tett, irályát, viszont egyedül önmagának köszöni. Azonban a missziói tehetségnek hátránya, mely a világ és emberek iránti zárkózottságában kétségtelen, csak hátlapja volt az ő erejének és fölényének. Tulajdonképpen csupán egyet ismert, ezt azonban tökéletesen: önmagát. Én őt bátran nevezem az ó-kor egyik legnagyobb lélektan ismerőjének éppen ez önismeretnél fogva, mely neki, mint minden nagyoknak, kulcs gyanátn szolgált más emberek megismeréséhez. Saját szivét ismerte gyengeségében és aggodalmában, ösztöneinek ellenmondásában a bűn benső fogságában, s aztán viszont erejében, hősi bátorságában és szeretetében. Tájékozva volt a démoni mezőn, hol Istennek lelke működött, éppen úgy, mint az öntudat természetes erőinek mezején, fi egy személyben mester volt az elragadó nyelvbeszédnek és a logikus gondolkozásnak, a tiszta sj.ilárd akaratnak, valamint tüzes, szenvedélyes hajlamnak és e meliett ama tehetséggel felruházva, hogy kimondja, a mit; érzeti és tudott. A mennyiben minden embernek, “az” embernek képét a sajátja után vázolta, az egyéni mellőzésével a lényegest, mindenkivel közös vonást lángelmével fogta fel. Ezen alapul prédikaFisának démoni hatása, ha az emberről kezdett beszélni. A hallgatók kényelmetlenül kezdték magukat érezni, mikor ez a rejtelmes ember oly világosan és ellenmon- dás nélkül tárta ki bensőjüket. A külső világnak hátat fordítva, a bensőt kutatva, őt semmi külső nem téritette el és igy a bensőt teljes erővel illethette és hajlíthatta. (Folytatjuk)
