Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-01 / 22. szám

XIII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1912 JUNIUS 1. VOL. XIII. NO. 22.

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON

Felelős szerkesztő: HARSÁNY! IjáSZIjó new yorki ref. lelkész.

PUBLISHED EVERY SATURDAY.

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 1879.

A MI URUNK KÉT HAGYATÉKA.

Szép, minden szép ott az égben A tündöklő messzeségben irta valaki egykor egy fejfára.

Valóban minden szép a mennyben. Szép az arany Jeruzsálem az _ magas smaragd, garnis, zafír, kalledon, sardonix, sardius, krizolitus, berillus, topáz, kiacinth, ame- thist kerítésével, 12 drágaköves, nappal nyitott kapujával, tiszta arany piacával, nap és hold nélküli átallátszó üveg nagy fényével, hónaponként 12 gyümölcsöt termő fájával, kristálytiszta vizével, örvendező sok népével és a kristályhoz, jaspis kőhöz hasonló Isten dicsőségével, de legszebb ebben a nagy fehér királyi szék, Isten hajléka — az erények tökéletessége, teljessége — az emberekkel.

Ezeket az erényeket hozta le a földre az Ur Jézus Krisztus és igyekezett beplántálni és növeszteni az emberi szivekben, lelkekben, lelkekben, hogy az Isten országa legyen már itt lent a földön is. És a mikor elment, itthagyta az erényeket, közülök kettőt határozottan is megnevezve, mint főerényeket, melyek közül egyik a béke és a másik az öröm.

“Békességet hagyok nektek, amaz én békességemet”, mondotta az Ur Jézus és máshelyt “Ezeket szóltam néktek, hogy amaz én örömem ti bennetek maradjon és a ti örömetek beteljék”.

Békességet hagyok néktek, az én békességemet, monda az Ur Jézus az ő tanítványainak. A béke tehát nem önálló létezés, hanem fejlemény, következmény, fejleménye, következménye az Ur Jézussal való életnek, “ő a mi békességünk”, mondja Pál. (Efezus 2. r., 4. v.) Igen, ő, mert mikor mi ellenségei voltunk Istennek és távol valánk Istentől, közel valókká lettünk az ő vére által. Eltörölvén a ceremóniákat,

hogy uj emberekké teremtene bennünket, békességet szerezvén, (Efezus 2. r., 15. v.)

Igen, az Ur Jézus az, ki mint tékozló fiukat vissza vezet az Atyához és békességet teremt köztünk és Isten között, adván a mi szivünkbe Isten iránti szereidet és elterülvén vére által a mi bűneinket. Ő az, ki adja szivünkbe az emberek iránti szeretetet és ezáltal békességet teremt embertársainkkal. És ő az, ki e két békesség harmadikául szivünkbe, lelkűnkbe is békességet teremt.

Béke Istennel, béke embertársainkkal és béke önmagunkkal. Van-e ennél nagyobb boldogság e földön? Ezt a békét hagyta reánk szent örökségül, mikor elment e szavakkal: “Békességet hagyok néktek.”

Édes atyámfiai, igyekezzünk ez örökségünk birtokába lépni és azt élvezni. Zavartalanul, ugyancsak a mennybe lehet benne részünk, mert itt kisebb-nagyobb mértékben zavarja békénket ember és ördög, de ha Istennel és önmagunkkal békességünk van abban a tudatban, hogy Isten törvényeit lehetőleg igyekeztem megtartani és ami hiányzik még bennem, azt az Ur Jézus kipótolja; embertársaimmal pedig nem tettem rosszat, sőt igyekztem lehetőleg a rosszért is jóval fizetni; úgy nyugodt, csendes békét élvezünk.

Ezt a békességet hagyta reánk az Ur Jézus Krisztusnak az öröm. “Ezeket szóltam néktek, hogy az én örömem ti bennetek maradjon — monda az Ur Jézus Krisztus — és a ti örömetek beteljék.

öröm ez nem önálló létezés, ez is fejleménye, következménye az Ur Jézussal való együttélésnek. Urunk Jézusról Írva van, hogy ő örömmel fogadá magához a sokaságot. (Luk. 9. r., 11. v.) Zavartalan örömet ugyan nem élvezett, mert tudjuk,

hogy az Ur Jézus szomorkodott, sirt is, de jellemének állandó vonása volt az öröm.

Mester és tanítvány igy egyként örvendeztek mindenkor. Ez az öröm az Urban való öröm, amit e világ nem ismer. Az az öröm, mit az ó-testamentom hívek éreztek, mikor letették a templom alapkövét, felszentelték a templomot, felállították az Isten tiszteletet és örömmel hívogatták egymást e szavakkal:

Jer, menjünk az Ur eleibe És imádjuk figyelmesen.

Jertek, örvendjünk mindnyájan Az Urban, mi kősziklánkban.

Az az öröm ez, mit az uj testomentomi Simeon érzett, mikor az Ur Jézust kezébe véve, igy szólott: “Most már bocsásd el Uram békével a te szolgádat, mert látták szemeim a te Üdvözítődet”. Mit a tanítványok éreztek, mikor mondogatták egymásnak: “Megtaláltuk a Messiást.” Az, mit a hívők a feltámadt Ur Jézus Krisztus látásán éreztek, mikor hallották az angyaltól: feltámadt az Ur, él az Ur és mit éreztek, mikor találkoztak vele; ettek vele és érezték, tapasztalták áldott jóságát, segítő, Istenségét s hallgatták kedves szavát: “békesség néktek”.

Ez az öröm az, mit e világ nem ösmer, mert ha ismerné, örömmel venne ebből.

íme édes atyámfiai! Urunk Jézus két nagy hagyatéka az állandó béke és az örök öröm. Fogadjuk el. Lépjünk birtokába e két becses hagyatéknak. Legyen szivünkben állandó béke és fejünkön, arcunkon, szánkon, szemünkön örök öröm Fogadjuk el. Lépjünk birtokába e két becses hagyatéknak. Legyen szivünkben állandó béke és fejünkön, arcunkon, szánkon, szemünkön örök öröm, mert egy nyugodt mosolylyal arcunkon szebbnek tűnik fel e világ. Szalay József.