Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-27 / 17. szám
4 lj. sz. 1912. április 27. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja VOL. XIII. APRIL 27, 1912. No. 17. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Ref. Church in the U. S. magyar egyház- megyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorld ref. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkész. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 235 E. 115th St., New York, N. Y. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Rév. LADISLAUS HARSÁNYI Lakás: 235 E. 115th St., New York. Telephone 7135 Lenox. Előfizetési árak: Amerikába egész évre................................... $2.00 Magyarországba egész évre.. $3.00 (15 kor.) KUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSÁNYI. Publication office: 235 E. 115th St. New York. N. Y. Subscription rates: One year $2; Half year: $1; Foreign countries: One year $3; Half year $1.50. HŐSÖK ÉS GYÁVÁK. (Képek a Titanicról.) Egy asszony. Egy tiszt rohan végig a fedélzeten, kezében hatalmas revolver, mely félelmet és tiszteletet parancsol. Egy idősebb uriasz- szonyhoz ugrik és rákiált: „Asszonyom, meneküljön. Ott a csolnakban van egy hely az Ön részére is.” Az asszony szemében a remény egy sugára megvillan és aztán gyorsan csak annyit kérdez: „És a férjem? ő is jöhet?” A tiszt szomorúan int a fejével nem-et. Erre az asszony átöleli a férjót s igy mozdulatlanul várja a halált. Ez az asz- szony volt a legnagyobb hős, a hősök között. Az ezredes. Az ezredes már közel járt az ötvenhez, a mikor deres fővel megszeretett egy ifjú leányt és feleségül vette. Az ezredes egyike volt azoknak, akikre valóban ráillik a „férfi” jelző. Viharedzett tengerész, nagy sportember és mellékesen több, mint százötven millió dollár ura. Ez az ezredes nagyon szerette az életet, hisz mindene meg volt a boldogsághoz. Volt egészsége, szép ifjú neje, számlálatlan milliói és a mikor menekülni kellett, akkor még sem az ő, majd mondhatni tökéletes boldogságra gondolt, hanem arra, hogy „férfi”. Nyugodtan belesegitette fiatal feleségét és annak komornáját a men- tőcsolnakba. És azután egy bucsucsókot küldött a tovasiető csolnak után és sietett oda, a hol nem várt reá se boldogság, se vagyon. Csak a kérhetetlen Halál. Az őrnagy. A világ egyik legnagyobb és leghatalmasabb nemzetének feje mellett teljesített szolgálatot. Nem csak szolgálta, hanem barátja is volt annak. Aztán szabadságra ment. A hol csak megfordult, mindenütt tisztelettel fogadtak. Reá is esett a hatalom egy fény- sugára. És nem jött és nem jön vissza soha. Úgy harcolt a megvadul és fékezhetetlen férfi utasok ellen, mint ahogy egy katonához, egy hőshöz illik. Kezében revolver és vasbot. Jaj annak, a ki nem tesz eleget annak a parancsnak: „elsők a nők”. És a legnagyobb ur, a ki szolgáját és barátját gyászolta, csak ennyit mondott: „Én tudom, hogy ő úgy halt meg. mint egy katona.” „All right.” A színházi, a művészeti téren az elsők között volt. A mi szép, a mi művészi, az őt tettre serkentette. Mikor a csolnakot lebo- csátották, beszállt a neje mellé, egy tiszt rákiáltott: „csak nők!’’ És ő nyugodtan, mintha csak egy színdarab rendezéséről lett volna szó, mosolyogva mondta „All right”. És visszamaradt a halál biztos zsákmányául A távirdász. A kapitány izgatottan, szinte félőrülten belöki a Marconi állomás ajtaját és bekiált: „Kérjen sürgős segítséget. Sülyed a hajó.” Mindenki félőrülten szaladgál le és fel a fedélzeten, itt- parancsokat oszt egy tiszt, amott füstölgő revolverrel, újabb lövésre készen taszítja vissza egy bátor katona az átkozódó, megvadult embereket, pár lépéssel odább zokogó nők szállanak be a ringó csol- nakokba... Csak egy ember ül nyugodtan a helyón, a dróttalan távirda vezetője. A hajó alsó részeit már egészen elöntötte a viz. Folyton, percről-percre jobban sülyed a hajó, de a távirdász még mindig ott ül és egymásután értesíti a közelben lévő hajókat, siessenek, a veszély nagy. Már az utolsó remény is eloszlott. Még nérány perc és a hajó elsülyed. Ekkor visszajön a kapitány s igy szól: „Ember, te megtetted kötelességedet. A hajó sülyed. Gondolj a menekülésre.” És a távirdász még mindig nyugodtan ült a helyén. Várta, mit válaszol a Carpathia. Megmenekült, de azt az éjszakát elviselni nem tudta, ő is követte a többi hősöket. A mi népünk. Igen, Ti is hősök vagytok szegény, sokszor kignyolt, sokszor megrugdosott, most haza vándorló magyar testvéreink. Ti voltatok azok, akik bátor kézzel segítettetek menteni s Ti, földhöz ragadt szegények, voltatok azok, a kik odaadtátok a magatok „másik” ruháját azoknak a ruhanélküli milliomosoknak, a kik most bizonyára keresik azt a névtelen jótevőt, a ki nekik, a milliomosoknak megmutatta, hogy van a földön még nagyobb boldogság is a pénznél és ez a Szeretet. * Az elnök ur. „Azt akarom, hogy ez a hajó ne csak a legnagyobb és legszebb, de a leggyorsabb is legyen.” — „Jéghegyeket jeleznek”, jelenti a tiszt. — „Nem baj, csak előre. A mi hajónk elsülyedhetetlen.” Azután megtörtént a legborzalmasabb katasztrófa. Az elnök ur sietett csolnakba szállni. Féltette az irháját. Az elsők között volt, akik megmenekültek. Egyikét órán át úgy érezte, hogy nyomorultabb az utszéli koldusnál is. Aztán jött a Carpathia és az elnök ur magához tért. Bevonult a külön kabinba és ráíratta az ajtajára: Ne kopogj! A névtelen. A névtelen ott lapátolta a szenet az izzó kazánok mellett. Látta és hallotta, hogy a viz mily erővel tör be minden oldalról és a menekülésre gondolt. Tán eszébe jutott, hogy az élet szép ós rohant, mint az űzött vad. A fedélzetre rohant. Az utolsó mentő csolnak is már messze járt. Nincs segítség. És akkor meglátja a távirdász tisztet, amint ott ül a derekára kötött mentőövvel a helyén. Nem nézi, hogy mit tesz most, hanem odaugrik és levágja a mentőövet a kötelességét teljesítő tiszt derekáról. Er «és a rabló holtan esik össze. * Mennyi köny és hős és mennyi gyá
