Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-23 / 12. szám
12. 1912 március 23. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3 melyeket a bűnös asszonynak mondott: megbocsáttattak néked a te bűneid, önmagadra is veheted épen úgy, mintha ma előtted állana s ezt mondaná neked. Fogadd el hittel s ne kételkedjél. Maga a Szentlélek pecsételje meg e vigaszt sok szivben úgy, hogy közülünk sokan az Istennel való bé- --------o-------PÉNZ ő FELSÉGE. Azok, kik a mindennapi élet szürke arculata mögött mélyebb igazságokat is keresnek, sokat kutatták már a pénz világra szóló /hatalmának titkát. Évezredek óta milliók és milliók életének szabott irányt az arany gurulósa s csengése törvényeket tudott szabni a szellemi, anyagi, érzelmi, sőt az erkölcsi világban is. Már az őskor népregéiben százféle változatát találjuk meg annak, mennyire foglalkoztatta a félistenek korszakát is az arany láz. Az a törékeny dereglye, mely a görög világ mesés kincseivel volt megrakva, melyen Jázon vitte haza az aranygyapjut vagyis a kosbőrlbe takart aranyport, mivel abban az időiben bányászás helyett úgy mosták a fövényből a sárga ércet. De nemcsak az aranygyapjut, hanem e hajóján vitte haza Jázon a pénz élő ördögét, a kegyetlen Medeát is, ki éppen testvéröc9csét, a kis Absyrthost szúrta le és dobta a halak közé, hogy igy atyjának üldöző hajóját megállítsa. Aztán 'végig a római világon és középkoron át mind nagyobb hatalomra test szert a pénz. Aranytól káprázik a lovagkor főnemessége s különösen a hölgyek mesés öltözéke, kiknek még a térdszalagjuk is aranyból volt ez időben, legalább is tudjuk az egyik akkori angol király udvari báljáról fönmaradt följegyzésből, amely udvari bálon a Salisbury grófné földre esett térd- szalagját maga a király vette fel ezekkel a szavakkal: „Jaj annak, aki rosszat gondol !” Ebből az alkalomból alapította meg az angol király a hires angol térdszalagren- det, melyre még ma is csak a fenti szavak vannak ráírva. Látva a középkori pompát és fényt, a meggazdagodás vágya ejti meg az emberiséget s az aranyért való harcban megszületnek a nagy végletek: a milliós vagyonok és a nyomor. Az olasz városok pénzváltói s ezek között is a firenzei bankárok lesznek először hiresek nagy vagyonaikról. E nagy vagyonok között is tálán legnagyobb a Fugger Jakabé, ki császárokat választatott s V. Károly római-német császárnak, ki kölcsönt vett fel tőle, két ládára mutatva hivalkodóan mondotta: „Aranyban vagy ezüstben óhajtja-e felséged a kért milliókat?” Ma már persze egy-két millió nem is tartozik az igazi nagy vagyonok közé. Nem különösen itt Amerikában, ahol, hogy többet ne említsünk, a Morgan, Uarnegie, Rockefeller, Harriman és Vanderbiltek vagyona igazán kolosszális. Amerika után a legnagyobb vagyonok Angliában vannak, de ott legnagyobb a nyomor is. A ki milliók felett rendelkezik, könnyen szerezhet rangot is hozzá, mert a hol a pénz, ott a hatalom. Európában a Rotschildok lordok, bárók lettek s régi elszegényedett mágnás családok sarjai amerikai örökösnők aranyaival szerzik sok esetben vissza elhalványult koronáik fényét. Pénz ő felsége előtt nincs lehetetlenség, az ő trónja a legerősebb alapon áll: az emberek anyagi boldogulásának kiirtihatatlan vágyára van épitve. Dayton, O. Kovács Endre, ref. lelkész. HUSVÉTRA otthon lehet a pénze, ha azt SÜRGÖNYILEG velem küldeti KISS EMIL, bankár 104 Second Ave., NEW YORK. akkor is megsértetted egy nyavalyás viccért. Akkor aztán még azt sem mondom, hogy úrrá lett az unoka, hanem az is csizmadia, fakapta. Leerőltettük. Zsadányi szutyongatott: — Mondjad neki, Feri! — Ne bántsd! Most már ül a kapta mellett. No, osszátok ki néki a fakaptát. Nem volt maradása többé. Kivált ha nála voltunk. Még a felesége is agyonra kacagta magát a folytonos évődésen. Ma este aztán a sógoránál feldült a türelem- korsó. A bor is beszélt belőle, Hogy ő legázol mindenkit, a ki még egy fakaptát kiejt a száján. — Hát akkor: kaptáfa! — Nekem jött, hogy megtorkolász. De, tudod, milyen bivalyerejü a ségora. Lenyomta a díványra. — Mondjad neki, Feri! Moccani sem hagyom. — Párbajra hívok mindenkit, a ki hozzám mer nyúlni. — Már ez más! Ez már úri tempó! De nem verekedni! — Nem a kocsmába vagy, hanem a főszolgabíró házánál. Engem aztán betanítottak, hogy a segédek csak puskaporral töltik meg a fegyvereket. Kihoztak egy-egy asztalt mindkettőnknek, s arra elhelyeztek öt-öt puskát, s aztán megbújtak a sáncok mögé. Majd megfultak ott a nevethetné- kemségtől. Mi meg pu'ffogtattunk egymásra. Egyszer aztán Pista földhöz vágta a puskáját. — Az nem lehet. Én célba vettem mind az ötször és még sem döglött meg a kutya. Ez a fegyver nincs megtöltve. Pokoli hahota harsogot föl az árkokból. A lábaik az ég felé kalimpáztak. Hen teregtek az avarban. — Hát persze, hogy csak fel volt porozva. Hát persze, hogy csak a nyulakat ijesztgettétek, hogy össze ne rágják a csemetéimet. — Nohát, akkor ez alávalóság! Párbajra kényszerítem holnap az egész bandát. Majd tiszteket hozok, a kiknek nem szabad ilyen dologban tréfálni. Hazafutott és befogatott. Azóta a székváros felé közeledik. — No, de most már feküdj és aludj! — mondta az anyám. — Holnap majd jobban meggondolod az ilyen veszedelmes csínyeiket. — Veszedelmes a gutát! Nem ismered Pistát. Egyet csókolok a borostás arcán s mindjárt elfelejti a tegnapot, ő a legjobb fiú a világon. — Épp azért nem szép, hogy nem hagysz neki nyugtot. — Hát miért olyan csacsi, hogy haragszik. Ismeihet már, hogy akkor még kevésbbé tágítok. Másnap csakugyan tele lett tisztekkel a falunk. Pista bácsi sehogy sem akart engedni. Minden áron verekedni kívánt. Pedig a tisztek is kezdték már kapacitálni, hogy baráti dévajkodás miatt nem szabad mindjárt vért ontani. Ezalatt az egész falu Tyukodiék lakására gyülekezett. Az asszony szilvó- riummal kedveskedett az ebédlőben. Pista bácsi azonban behúzódott a dohányzóba. — Ne okoskodj, Pista! Gyere közénk! Inkább kiállók veled duellumra; de fegyvert én választok. — Az megengedem az urnáik. — No, akkor én kartácsot választok. — Kimegyek én ágyúra is. — És én szó-kartácsot értek. (Folyt, köv.)
