Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-06 / 1. szám
i. sz. 1912 január 6. | 12 __________Amerikai Magyar Reformátusok Lapja Regény. Az elátkozott család. Irta: Jókai Mór. — Úgy ? Az a ki most Sárospatakon tanul. — Az bizony: jó volna, ha ott tanulna; magam se bánnám, iha ott tanulna, de ... — Micsod'a de? Miikor én azt mondom, hogy ott tanul, hát ott tanul. És ha azt mondom, hogy jól tanul, hát jól tanul. Nekem megmutatta a nagytiszteletü ur, hogy mit írtak róla a pröfessorok. Első eminens mindenből, még a zsidóbul is : az írása meg oylan, mint a calligraphia. Láttam az egész miatyánkot egy akkora helyre leírva, mint egy máriás, azt ő irta szabad kézzel: nekem a szemem is mlajd kifutott, mikor el akartam olvasni: a tulajdon képmását is lerajzolta mindenféle szinü plajbászóikkal: azt is láttam ; ott van ráma alatt a 'belső szobában, a hova a tiszteletes asszony csak az érdemes vendégeit szokta bevezetni; olyan a képe, akár a szép Absoloné, Ihogy csupa gyönyörűség rá nézni: azután milyen leveleket tud írni édes szülőinek, mintha csupa versben volna irva; egyet el hagytak olvasni nekem is; én pedig nem vagyok gyerek, mégis riva if akadtam rajta, mint egy bolond1 ... No hát; — én nekm azt ne mondja a nagyasszony: „jó volna, ha tanulna!”, mert Lóri nczke tanul és pedig jól tanul. Mákosné asszony régóta bele aikart vágni a beszédbe; de ha egyszer Bajcsy uram neki eredt a mondásnak, olyan volt az, mint a iNiagara-zuhatág, mely visszalöki a beléha- jitott kövecset; a nagyasszony hiába mutogatta kézzel, hogy ez mind igaz, de annál rosszabb, nem. juthatott előbb szóhoz, mint a mig Bajcsy uram kibeszélte magát. ■— Igaz, úgy van, mindent helyben hagyok Jól tanult, szép esze volt; de ... no lássa kedves Bajcsy komám, szedje ki a füléből azt a pámukoit: nem akarnám mégis annyi cseléd előtt 'fennhangon elmondani, a mit tudok. — Csak mondja bátran: elmondta már azt a nagyasszony legalább ezer embernek; kettő-hárommal se több se kevesebb; mondhat az én legényeim előtt mindent: nem hisz nek ezek el semmit. — Enye, milyen különös tréfás ma, Bajcsy komám uram. Lássa pdeig iszonyú dolog ám az: mikor egy olyan egyetlen fia van egy olyan tiszteletre méltó párnak, a kire annyit költöttek, aztán az keseríti meg őket legjobban. — Hát hogy keserítette meg ? ugy-e hogy adósságokat csinált? Majd kifizeti érte a tisztelendő ur, adott neki az isten eleget: leányok után járt, ugy-e? most van az ideje, én is bolond voLtam, mikor a bajuszom kezdett nőni, átesik azon minden ember; össze veszett a prafessoraival, ugy-e? Erős természetet volt, nem igen szeretett hizelkedni senkinek; tudom, tudom. Nékem ez is tet- I szik. Én sem szerettem soha, (hogy az orrom alatt piszkáljanak. Vagy leckéket mulasztott ugy-e ? Könnyű neki azt helyrehozni. Egy nap alatt többet tanul, mint más ifjú két hónapig. Vagy talán épen kicsapták? Nem tesz semmit. Ott a másik collegium, beveszik ott tiszta szívvel. Nem1 kell miatta búsulni, Mákosné nagyasszony. Mákosné nagyasszony e mondóka alatt csendesen forgatta egyik ujját a másik körül s mint mikor „hogy tetszik”-et játszanak, különös gyönyörűséggel hallgatta Bajcsy uram találgatásait, m gelégedve azzal, hogy mindegyik találomra balkeze öt ujjával olyan forma .mozdulatot tehetett Bajcsy uram felé, a növel azt szokás jelenteni, hogy még ez mind kevés, ha csak annyi volna a baj! A mivel az érdemes férfiút tökéletesen kihozta a nyugalomból, úgy hogy végtére markolatig üté a kezében levő árt a bőrbe s dühösen kiáltá fel: — Mi történt hát no? Mákosné nagyasszony erre a kérdésre nem felelhetett ülve, felkelt, odament Bajcsy uramhoz; azt beszorította egy szegletbe, erővel elfogta a fejét, úgy súgta oda a fülébe : — Lőr'nczlke rosszul viselte magát; revo- luciót csinált a diákok között: a senior azért megdorgálta; Lőrinczke pofon vágta a sell tor t, és azután elszökött Patakról. Bajcsy uram úgy tett mintha ez sem lepte volna őt meg. — Úgy? Tudom:. Régi história. El is van már egyenlítve. Abból állt az egész revolu- ció, hogy Lőrincz arra biztatta fel tanulótársait hog,y ne viseljék a longát, meg a sábesztiklit, a pofoncsapott kalapot, hanem a helyett járjanak a diákok is, mint más közönséges ember m ntében, magyar dolmány ban és vitézkötéses kalpagban. Igaza is volt. Én sem találok benne semmi kívánatost, hogy a fiatalság szoknyában járjon, meg csóka-orrú kalapot viseljen, mint a regiment felcserek. — De mikor ez a regula kedves Bajcsy komám uram, a kis Lórin eke nagy gézengúz volt már gyerek korában is ; egyszer az én házamat is majd felgyújtotta rakétával, s a kéményemről a kakasdueot ő rántotta le a papiros sárkányával. Nagy gézengúz volt eleitől fogva, s a tisztelendő ur keveset ügyelt rá; az édes anyja szegény pedig épen »éggel el is kényeztette. Már most ők látják hasznát. Ahol van: elszökött, világgá ment, azt sem tudják él-", vagy meghalt? Bajcsy uram nem hagyta magát megszo- morttatni. Kissé reszketett a hangja, de nem tágított. — Majd megkerül. Majd visszahozza a púpos kenyér. — De iszen nem kerül az meg. Kereste már a tisztelendő ur mindenfelé: meg a professor urak is. Nem találják. Azt beszélik az emberek, hogy beállt ... ■— Katonának! ott is jó lesz, ott is ember lesz belőle; még generális is lehet. — De nem katonának állt. ám be; — hanem azt beszélik, hogy beállt — zsiványnalc útonálló lesz belőle: kivégzik, felakasztják. De már erre a szóra szétpattant az abroncs, amely eddig Bajcsy uram szorongó indulatainak dongáit összetartotta; s mintegy borszesztől szétugrott tonna rontott elő mérges válaszával. — Az nem igaz, az hazugság; sammire- való gaz, a ki mondja; kötni való bolond, a ki hiszi. Nekem ily bolond beszéddel ne jöjjön, Mákosné asszonyom, korán reggel. Azzal ifelrugott egy pár útban álló csizmát, berontott a belső szobájába, becsapta az ajtót, s ott hagyta a nagyasszonyt. A nagyasszony egy cseppet sem haragudott meg a gorombaságért: azt mondta, hogy milyen tnéifás ma ez a Bajcsy komám uram, még egy kicsinyt beszélgetett odakinn a konyhában a szolgálókkal, azután az udva ron a kis kutyákkal s úgy távozott el, mint a kit nagyon szívesen láttak ott benn. A tisztelendő ur éppen akkor szállt le az utazó szekérről, mikor Bajcsy uram odaérkezett kapujába. Gutái Tirade haja még fehérebb volt, mint hajdan, csakhogy most már arca is fehér lett hozzá: az idő ellopta róla a pirossá- got. Bő úti jáponikába volt burkolva, fején háromszegletü kalap; oly meghajtva viselte fejét, hogy szinte alacsony kicsiny embernek látszott. A gond, a bánat alatt ngy összegörnyed az ember. A tisztelendő ur nem üdvözlé mosolyogva Bajcsy uramat, miként máskor, ha találkozott vele; szomorúan elnézett mellette, mintha nem is látná; alig felelt neki az akkoriban szokott üdvözlésre: — Iesten nekünk ... — ... Erősségünk. Bajcsy uram szótlanul sompolyodott visz- sza. Azért jött, hogy nagytiszteletü urat feltüzel je egy gonosz rágalom okozói ellen ; — még is aligha nincs valami igaz benne, s ha igaz, akkor fájdalmas dolog volna beszélni róla. Thádé szórakozottan ment a házba. El'ébb lelkésztársa udvarára nyitott be, s csak a kertben vette észre, hogy nem jó helyen jár; azután valahogy hazatalálván, elkezdett saját ajtaján zörgetni, s minthogy az nem nyilt ki előtte; boszusan dörmögé magában:
