Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-23 / 51. szám

5i. sz. 1911 december 23.

Regény.

Az elátkozott család.

Akkor előlépett a többiek közül Gutái Thaddeus; hosszú hófehér palást folyt alá termetén, hosszú hófehér haj homlokán két felől: előlépett a templom tornácába és két kezét felemelte az ég felé:

És két reszkető kezét emelve az ég felé, e szavakat monda:

— “Én uram, én erős 'hajlékom! Fordítsd ez órában a te arcodat hozzám, hogy meghalljad, a mit az én szivem keserűsége mond te előtted. — íme, romboló szerekkel jőnek a te sátorod ellen, a kiknek mi nem vétettünk soha. íme, azt mondják, hogy hiába imádkozunk te hozzád, mert te meg nem hallgathatsz bennünket és meg nem őrized a mi házunknak elestét. De én zokogva kiáltok te hozzád és azt mondom: légy jelen és hallgass meg engemet. A mi reánk ki- máretett pohár keserűségét mi kiürítjük ma; dte a te kezed legyen azon, a ki az ő kezét e mi hajlékunk ellen legelőször felemeli. Jegyet tégy annak homlokára, hogy megismerjék őt a te ártó angyalaid s kikerülje őket az áldás, a mi onnan felül, az égből jő. Tedd hiábavalókká minden ő munkáit, veszteséggé minden akaratát, bánattá minden örömét; alázd meg ő't az ő büszkeségében, tördeld meg őt az ő erejében és terjeszd ki e keserű kiáltásnak szózatát az ő gyermekeire és egész családijára; ne legyen vigasztalása utódaiban, ne legyen neve unokáinak átadva, hanem szórassanak széjjel magzatai a világ minden részeiben s legyen példa az ő történetük mások előtt!.... Te pedig, siralmak városa, emlékezzél meg azon napra, melyen e nehéz szó kimondatott és reszkessenek a te falaid, valahányszor egy uj élő születik annak ivadékaiból és meg ne nyugodjanak a te fundamentomaid mindaddig, a mig egy élő lesz annak családjából, a ki a legelső csapást ezen ház ellen merészli tenni!... Én uram, zárd be a te egednek felhői közé ezen én szavaimat és el ne feledkezzél róluk... Úgy legyen!”

Irtózatos! Irtózatos!

A néptömeg futva rohant el a piacról e szavak alatt, sokan eltakarták füleiket, hogy ne hallják az átok végét; asszonyok futottak kétségbeesetten keresve férjeiket s vonszolták őket erőszakosan ama rettentő ház közeléből. Senki, senki ne merjen ahhoz nyúlni. Ki vonná magára és az ő maradékaira ez irtózatos átkot.

Ólh, rettenetes ember volt, a ki azt kimondta.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja ll

Hogy gondolhat ki ilyet emberi sziv, hogy emberi ajknak által adja? Oly irtózatos átokkal venni körül egy házat, mely még a születendő gyermeket is megrontsa; oly átokkal, mely félelemtől aludni ne engedje a város lakóit még száz . év után is. Vond vissza e szókat!

A lelkész lebocsátá az ő kezeit, a mik még égnek voltak emelve: azután megfordult, visszalépett a tornácba; az ajtó becsapódott, a zár rácsattant; — minden be volt zárva.

Ott a bezárt ajtó előtt sápadt, reszkető emberek álltak, szekercékkel, rudakkal vállaikon. Azok mind együgyü publikálások : a kik othon hagyott gyermekeikre gondolnak ez órában s kezök úgy reszket a fejsze nyelén; (pedig meleg nyár van.

Csak iMalárdy arca olyan most is, mint volt. Semmivel sem halaványabib, semmivel sem érzőbb.

Megvető hidegséggel néz le a gyáva mesteremberek tömegére: mellette egy hivatalnoka áll; az. is lesüté szemeit « kezeit összekulcsolta mellen. Imádko zik. A térről siet a nép haza felé. Egymásnak beszélik, a mit hallottak s úgy borzadnak tőle. Egy no elájult, azt friss vizzel locsolják: ott benn zugé énekhangok mondják:

“A nagy' búnak és bánatnak miatta

Hegedűnket függesztettük fűzfákra.”

És az ő arcán egy vonás sem változik.

Midőn látja, hogy az egész körülálló

nép között nincs egy bátor ember: kiveszi egyik ácslegény kezéből a fejszét s az ajtóhoz lép vele.

Az elszörnyedés elfojtott zúgása hallatszik fcörüle: vájjon merészli-e azt tenni, vájjon ű áll-e útjába a kimondott szónak: gondolva, hogy a szó csak levegő. Hiszen neki oly hatalmas, oly szép, oly viruló családja van: nem jutnak-e eszébe gyermekei? Elfeledte-e kedvencét, a legkedvesebbet?

E pillanatig tétovázni látszott, lába önkéntelenül hátra lépett; — azután ismét büszkén veté fel homlokát, balkezét feje fölé tartá, mintha védeni akarná magát valaki ellen, a szekerce megvillant jobbjában s egy erős csapással lahasitá a bezárt ajtót.

E csapás után oly icsend volt künn és benn, hogy az enyészetes visszhangzó döngést az utolsó reszketésig lehetett (hallani utána.

Azzal visszafordult a munkásokhoz:

— Most folytathatjátok a munkát.

Azok szomorúan kezdtek hozzá; kife- sziték az ajtókat, felmentek a tetőre, leszedték a deszkákat, a gerendákat, azután szétbontották az oldalfalakat, kidöngették a szobrokat, ágasokat egymásután.

Azok az éneklők pedig odabenn meg nem mozdulának helyeikről, hanem ott maradtak, miig a ház el nem tűnt körülöttük, mig egészen az ég alatt, a szabad pusztaságban nem maradtak.

iMalárdy hintájában állva nézte végig az egészet és hallgatá az ének sorait: “Boldog, ki teneked e dolgot Megfizeti, e méltatlanságot,

Ki öledből gyermekidet kirántja,

És az erős kősziklához paskolja.”

Mikor vége volt a zsoltárnak, vége volt a sátornak is; haza mehetett mindenki.

A mit Malárdy megparancsolt, azt véghez is tudta vitetni.

A gézengúz.

Most hagyjunk elmúlni egy szép ösz- szeg esztendőt: körülbelül annyit, a mennyi elég arra, hogy a gyermekiből férfi, a férfiből öreg ember és az öreg emberből ismét 'gyermek legyen.

Azóta sok minden megváltozott a nap alatt. A kis város utcái johbra-balra egyenesültek; uj emeletes házak támadtak a piac körül, a mi arra mutat, hogy az emberek régen nem félnek már egymás tetejében lakni.

A kimondott átkot rég el is feledte minednki; nyomai, emléke eltűntek a földről; erőskezü József császár sokat változtatott a dolgon. Az atyafiaknak most benn a város közepén van kőből épített templomuk, az utcára kifelé szolgáló kapuval, benne orgonával, aranyos szószékkel, átellenében egy egész várforma épület, rácskeritéssel, vasajtókkal, bádogtoronnyal, ez az iskola. Abban az egész utcában nem lakik más, mint válogatott erősnyaku nemzedék.

Nagytiszteletü Gutái Thaddeus uramnak is külön háza van most éppen a templom mellett; tart segédlelkészt is kettőt; és a tanárok odaát szintén lelkész jelöltek, egyik fölesküdt pap; a kiknek számára soűban főznek minden háznál, a mit az egyházfi uram szokott 'bejelenteni mindennap.

A városi nép minden felekezete szép békességben él egymással, s ha a békét a rakoncátlan iskolai fiatalság néha-néha megtöri az által, hogy a cigánymezőn lapdázáskor összeverekednek, e haszontalan buzgalomért őket az illető iskolákban másnap egyenlő igazságszeretettel meg is csapják s a kölcsönös elégtételről minden felekezet tanárai sietnek egymást tudósítani, nehogy azt hilhesse valaki, hogy a fiatal nemzedék leendő polgártársai iránti türelmetlenségben neveltetik. Boldogság, jólét szaporodik a városon;