Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-02 / 48. szám

10 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 48. sz. 1911 december 2. =■ EGYHÁZI HÍREK. = * NEW YORK, N. Y. Hálaadó istentisztelet. Thanksgiving Daykor, Hálaadás napiján, a New York Harlemi Első Magyar Református Egy­ház iió-ik utcai templomában a hívek nagy részvételével hálaadó istentisztelet volt. Az ünnep nagy jelentőségét Há- sányi László ref. lelkész fejtegette. * Hangverseny és tea-est. A new yorki 14-ik utcai Magyar Református Énekkar az egyíháztagok szives segítése mellett mindenképp kitünően sikerült hangver­senyt és tea-estét rendezett november 25-én, múlt szombaton, a 2-ik Ave. és a 14-ik utca sarkán levő magyar reformá­tus egyház helyiségeiben. Az estet Har- sányi László református lelkész beszéde nyitotta meg, a műsoron szerepelt azu­tán a református énekkar szép énekelő­adása, amely méltán rászolgált az elis- merésre^ Berec Viktor nagy lendülettel előadott komoly szavalatát lelkes tetszés követte s ugyanily tapsban volt része Vanga Etuska meleghangú énekének. Megkapta a nagyszámú közönség lelkét a magyar iskolai növendékek énekelőadá­sának bensősége, őszinte tetszéssel ját Sárközy István ügyes monológja, vala­mint a református énekkar által precizi­tással előadott magyar egyveleg. Ked­ves és jóizü egyfölvonásos is szerepelt a műsoron, “Valami hibája van” a címe és elméssége kitünően érvényesült a követ­kezők törekvő előadásában: Molnár Te­réz, Palitz Mariska, Kovács Mihály és Király Gusztáv. Mindegyik szereplő a képessége javát adta és kiérdemelte a publikum tetszésének megnyilvánitásait. A darab előadását Harsány] László ref. lelkész záróbeszéde követte, majd pedig a magyar Himnusz eléneklése fejezte be a műsort, amely után az énekkar női tagjai teát és süteményt szolgáltak föl nagy szívességgel és vidám beszélgetés mellett sokáig maradt együtt a társaság. * Konfirmációi oktatás. Közelednek a karácsonyi szent ünnepek és akik ebből az alkalomból gyermekeiket konfirmá­ciói oktatásban akarják részesíteni: je­lentkezzenek, illetve jelentsék be ezt a szándékukat Harsányi László ref. lel­késznél. JOHNSTOWN, PA. Keresztelés. Balogh Pál, hódmezővá- sáühelyi (Csongrádm.) ill. Seward-ban, Pa., lakó honfitársunk és neje, szül. Sülé Juliánná újszülött 8 hónapos kis fiacská­ját a napokban keresztelték meg a johns- towni, Pa., reif, templomban Sándor név­re. Keresztszülei voltak: Hegedűs Já­nos és neje Hegedűs Lidia sewardi lako­sok. Áldja meg és nevelje fel a jó Isten a kisded csecsemőt. Hatósági szülésznői tanfolyam New Yorkban — díjtalanul. A New York vá­rosi Bellevue kórházzal kapcsolatban néhány hónappal ezelőtt megnyílt az el­ső hatósági szülésznői iskola az Egyesült Államokban, melynek célja legelső sor­ban New York nagy idegennyelvü lakos­sága számára kellő tudással és gyakor­lattal biró szülésznőket kiképezni. Ezért bármely anyanyelvű tisztességes nő fel­vételt nyer ide, a kinek kora 23 és 35 ev közötti és a ki kötelezi magát, hogy a Ihat hónapos tanfolyamot elvégzi. Ezen félév alatt a növendékek teljesen ingyen részesülnek igen alapos oktatásban, la­kás és ellátásban. A tanfolyam elvég­zése utáni vizsga sikeres letétele után pedig díjtalanul kapják meg a szülésznői oklevelet, mely őket itt azonnali szülész­női gyakorlatra jogosítja. Érdeklődök forduljanak dr. George O Hanlon Gene­ral Medical Superintendenthez, Bellevue Hospital (First Ave. és 26-ik utca) vagy dr. Kovács Ricihardihoz (312 E. 69-ik ut­ca). Értesítés- Tisztelettel értesítem la­puink Bridgeporti és környéki olvasóit, hogy a Reformátusok Lapjának volt képviselői Mészáros Sándor ur és Zsíros Károly ur megváltak a képviselői tiszt­ségtől és igy előfizetési vagy hirdetési pénzt át nem vehetnek és nem nyugtáz­hatnak. Legjobb karácsonyi ajándék! az, amely nem csak amolyan tessék-lás- sék cifraság, hanem amelynek nemes gyakorlati haszna is van. Mi más volna ilyen, mint az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja amely az amerikai magyar református- ságot az egyházi élet eseményeiről tudó­sítja, magyarországi és nagyvilági hírek­kel látja el, gyönyörű és tanulságos ol­vasmányokkal szórakoztatja. Aggastyán­nak és fiatalnak egyaránt lelki örömére szolgál. Hetenkint egyszer jelenik meg és dús tartalmán kívül szép képek is van­nak benne. Olyan karácsonyi ajándék e2, AMELYET MEG KELL RENDELNI minden amerikai magyar reformátusnak, akár ittlakó rokonai és szerettei, akár az ó-hazában élő családtagjai számára. És ez az ajándék nemcsak ideig-óráig, de egész esztendőn keresztül gyönyörű­séget szerez, ám azért mégis nagyon ol­csó, mert egyévi ELŐFIZETÉSI ÁRA 2 DOLLÁR, MAGYARORSZÁGRA 3 DOLLÁR Felelős szerkesztője: HARSÁNYI LÁSZLÓ, ref. lelkész. Az előfizetési pénzeket 326 East 79th Street, New York, N. Y. alá kell külde­ni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom