Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 48. szám
4 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja VOL. XII. DEC. 2, 1911. No. 48. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Ref. Church in the U. S. magyar egyház- mcgyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkész. Szerkesztőség és kiadóhivatal: a 14-ik utcai magyar ref. egyház, New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Rév. LADISLAUS HARSÁNYI Lakás: 326 E. 79th St., New York. Telephone 7135 Lenox. Előfizetési árak: Amerikába egész évre.................................$2.00 Magyarországba egész évre.. $3.00 (15 kor.) HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSÁNYI. Publication office: 244 Elast 14th Street, New York. N. Y. Subscription rates: One year $2; Half year: $1; Foreign countries: One year $3; Half year $1.50. ELMÉSKEDŐ POLITIKA. Az újság más helyén, a “[Magyarországi Hírek” közt egy apró kis esetrői van szó: hogy két francia léghajóst, akik Magyarországon szálltak le léggömbjükkel, nagyon elfogott a csodálkozás, amikor kérdezösködésüfkre kifogástalan angol választ kaptak magyar földművesektől. De tovább is van a dolog. A két léghajóit fölvilágosították a magyar földművesek, hogy sokáig éltek Amerikában, azért tu'dnak angolul. Ezzel vége is volna a dolognak. Olvassuk azonban a budapesti újságokat és látjuk, hogy néhány közülök, még pedig tekintélyesebb, helyénvalónak tartja, hogy ebben a jelentéktelen hirecskében is — elméske- dő visszavándorlási propagandát csináljon. De nem csak ezt teszik, hanem — igazán furcsa gondolatmenettel és esz- metársitással — egy kis oldalbökést is adnak az amerikai magyarságnak. A magyar földművesek föntebb emlitett fölvilágositó szavait ugyanis megtoldják azzal az elmés fordulattal, hogy “voltunk Amerikában, de visszajöttünk, mert Amerikában rossz az élet, Magyarországon pedig jó.” Ebben a toldásban benne van az egész -magyar kivándorlási politika, ez a toldás a mülatságosságig szomorúan bizonyítja, milyen struccpolitika ez a (politika. A strucc bedugja a fejét a homokba és azt hiszi, mert ő nem látja a vadászt, a vadász sem látja őt. Magyarországon szidják a kivándorlást, szidják Amerikát, el- dorádói földnek hirdetik Magyarországot és a pokol tornácának Amerikát: — ezzel intézik el a kivándorlás kérdését. A kivándorlásnak az okát — ó, mily kedves naivság — a kivándorlásra való csábításban látják s a kivándorlás megakadályozásának módját abban, ha a könyökükből szedik ki a “vádakat” Amerika és az Amerikában élő magyarok ellen és persze akképp, ha zsandárral próbálják megnehezíteni a kivándorlás szándékát. Ezek a naivságok most már nemcsak a kivándorlási szakértő, urak tanácskozásain és a tanulmányutazó urak kacagtatóan értelmetlen firkáiban nyilatkoznak meg, hanem, ime bevonulnak az újságokba is és el nem szalajtanak egy aprócska hirt sem, hogy abban is be nem próbálnák “bizonyítani”, milyen rossz sora van a magyarnak Amerikában és milyen gondtalan az élete Magyarországon. Most már kezd ez a furcsa politika olyan lenni, hogy mulatságául szolgálhat mindenkinek, aki szereti az — igazságot. Mert minden néven nevezendő hivatalos és nemhivatalos kivándorlási szakértők, tanulmányutazók és ujság-elméskedések ellenére is otthagyja szülőhazáját a magyar, otthagyja pedig nem azért, mert Amerikában jobban élhet és jobban élhet meg, mint Magyarországon, hanem mert Amerikában meg tud élni, Magyar- országon pedig nem tud. Nem is tudhat. Mért a föntebb vázolt elmés kivándorlási politika nem munkaalkalmak szerzésére és megadására fecsérli az idejét és nem arra, hogy csak valamiképp is elfogadható bére legyen Magyarországon a munkának, hanem az a főgondja, hogy szidja azt az Amerikát, amelyet inem ismer... Azaz tévedés: ismerik Magyarországon Amerikát abból, hogy milliókban meg milliókban érkezik a magyar falvakba a kivándorlók pénze. De erről az oldalról sem Amerikát, sem a kivándorlás ügyét nem akarják Magyar- országon ismerni... * Az “Amerikai 'Magyar Reformátusok Lapjá”-nak egyik fontos rovatát teszik és kell is, hogy tegyék az egyes egyház- községekben történt eseményekről szóló híradások. Magától értetődik, hogy a hírszolgáltatásnak ezt a részét is a lapnak kötelessége elvégezni, de bizonyos az is, hogy ebben a munkájában a legjobb segítőtársa lehet maga a közönség. Legyen tehát munkatársa ennék az ujság48. sz. 1911 december 2. nak minden amerikai magyar 'református. Ne sajnálja a csekély fáradságot, hogy időről-időre megírja néhány sorban, milyen nevezetesebb esemény történt az egyházközségben, amelyhez tartozik és beküldi levélben, amit megirt. így nyer tudomást a mindenfelé szétszórt amerikai 'reformátusság a kebelében előfordult dolgokról és ekképp érzi majd magát annak az amerikai magyar reformátusság, amicsoda: egy nagy családnak. . * Nyíregyházán egy huszárfőhadnagy félholtra vagdalta a tiszti szolgáját. Persze karddal, súlyos lovassági karddal vitte végbe ezt az alávalóan gyalázatos hőstettet: mert hiszen a katonatiszt oldalán tudvalévőén azért van a kard, hogy vagy a civilbagázs koponyáját sza/kitsák vele kétfelé vagy pedig, hogy a “kutyamosót” szabdalják vele agyon. “Természetesen” : máris talált a vitéz főhadnagy “mentő” okokat gálád tettére. Hogy elsőbben is ittas volt, amikor féiholtra vagdosta szolgáját, másodszor meg, hogy az a közíhuszár — amikor már fcét-három vágást kapott — székkel támadt reá, már mint a főhadnagyra. Kitűnik ebből az úgynevezett védekezésből, hogy olyan huszártiszt is van, aki nemcsak vadálla- tiasan brutális, hanem szégyenletesen gyáva. Nincs benne meg az eleme sem a férfias őszinteségnek, hogy bevallja: “bűnt követtem el, bevallom és várom, mert megérdemlem a bün'hődést”. Nem, hanem azt hiszi, hogy mentőkörülmény, ha emberiességéből kivetkőzve leitta magát és emberiességéből kivetkőzve, hitványán és gyáván egy neki alárendelt és védtelen embert üt le. És még az is “mentő” ok neki. hogy abban a szerencsétlen, minden részvétre méltó közihuszárban iföl merészkedett ébredni az életösztön és az első kardvágások után védekezni próbált. Ilyen körülmények közt legyen aztán kedve a magyar legénynek ahhoz, hogy katonáskodjék Magyarországon és ne az legyen legfőbb vágya, hogy kivándoroljon Amerikába, a szabadság hazájába, ahol hírből sem ismerik az ilyen vadállatias megsértését az emberi méltóságnak. * A latin mondás úgy szól, hogy ha békét akarsz, csinálj háborút. Vilmos német császár alkalmazkodik a latin mondáshoz: folyton arról beszél, hogy ő mennyire békességben akar élni Angliával, de a hosszú béke-értekezések végére odateszi, hogy “ha azonban..” Ha azonban háború lesz, Németország elkeseredetten fogja végigharcolni... Furcsa az ilyen békességes hajlam...
