Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-04 / 5. szám
t. odal. Amerikai Magyar Reformiituaok Lapja" 5. sz. 1911. Február 4. Máiéi \kezddik .u|inden forradalom 2} Természetessen kivándorlással. Nem mu- szály ;a kivándorlás alatt azt érteni, hogy az illetők az országhatárán kiviül mennek, kivándorlás otthon az iis, hogyha valakinek el kell hagyni a maga faluját s más helyen keresni megélhetést. Endre királyunk alatt a szegény emberek csapatostul jártak egyik vidékről a másikra, csapatostól álottak más helyen hadi szolgálatba, vagy lettek szegény legények, vagy mentek uj földes urak szol gálataiba. Azt hiszem, hogyha meg volnának a statisztikai adatok, az a nép vándorlás nem múlta felül a mi mai vándorlásunkat. A francia forradalom előtt épp olyan nyomorult volt az állapot. Az urak kiaknázták a szegény embereket ameddig csak Mehetett s mig a iVersai- lesi udvarban folyt a pezsgő s a leger- kölcstelebb életet élték az urak, a szegények pénzéből, addig amott a szegényeik akik megdolgoztak, éheztek, koplaltak s vées verejtékökkel szerezték meg a Versähest udvarnak a pezsgőt s magoknak a mogyorófa vesszőt. Én azt hiszem, hogy most ez az állapot Ila megvizsgáljuk a mi kivándolásunkat, ugyanezekre az okokra megyünk vissza. Önkéntelenül van meg mindnyájunk lelkében a változtatás szükségessége. Önkéntelenül érezzük mindnyájan helyzetünk nehézségeit, még nem merjük kimondani, hogy mit akarunk, még nem tudjuk elhatározni azt, amit tennünk kell, még csak suttogunk, mozgolódunk, vándorolunk ide s oda, keressük á lét feltételeit, a föltétien boldogulás eszközeit, s ha megtaláljuk, ha azok az önkéntelen gondolatok testet öltenek, ha azok az elfojtott sóhajok társulnak s az egész elnyomott, agyon szorult állapot még erősebben hurkolja körül a nyakunkat, meg fog az egész test izma szorulni s szétpattan a lánc, s bekövetkezik az újabb fordulat s újabb aranybullát kérünk, — Ké- ünk? — nem kapunk. Hogy egy dollár öt korona az más kérdés, — hogy az ember húst ehet krumpli helyett, — hogy az embernek nem kell a kecskéjével egy szobában lakni, hanem emberekkel tisztességesen élhet, hogy fekete ruhát, lagos cipőt vehet magára .bocskor helyett s zsiros ködmön helyett, az mind egészen más az csak jele az állapotnak éppen úgy mint a láz jele a betegségnek. Ha mi a kivándorlás kérdéseivel akarunk foglalkozni komolyan, ha azt akarjuk megállapítani hogy mi hoz bennünket ki, s mi vihet vissza akkor igenis azzal kell komolyan foglalkoznunk amt itt elmondtunk, s ebből a gondoat körből kell kiszállanunk s abból amit Kertész Gyula olyan foghegyről szúr csak be felületes munkájába. „Hogy mi Amerikával gazdasági téren versenyezhessünk, arról álmodni sem lehet; —Hogy a gazdasági fellendülés három tényezőjének az ipar, export, és védvámnak hirtelen létesítéséről nálunk szintén nem lehet beszélni, az is kétségtelen“ — Hát kérem ez a kivándorlás oka pedig csak, Kertésznek semmi egyébbről nem kellett volna beszelni csak azok rettenetes állapotáról s akkor egyszerre megfejtett volna mindent s legalább már lett volna, egy hirdetője annak, hogy mi vihet oda vissza bennünket. Ez az ma, ami Endre király korában, vagy a francia forradalom korában izgalomba hozta a lelkeket s megteremtette az aranybullát, meg a francia köztársaságot s megfogja teremteni a magyar vissza vándorlást vagy legalább is a kivándorlás megakadályozását. Hanem ezekről elsőbben nekünk kell itt gondolkoznunk akik már itt vagyunk nekünk akiknek a lelkében él már az uj eszme, nekünk kell egyesülnünk akik iga zán s forróan szeretjük hazánkat s akik megakarjuk menteni attól a nagy katasztrófától, amivel egy forradalom járhat. •-----o----TARCZA. AZ EZÜST SZÍV.-----o----IV. Befejezés. (Melyben végre megsejtjük az igazságot.) A káplánféle úgy van, hogy ma itt, holnap Izsákon. Minket is az őszi kerületi közgyűlés elhelyezett más egyházmegyébe Búcsút vettünk Baranyától. Együtt jártuk sorra az ismerő söket. Mikor Bárányéktól elbúcsúztunk, Anna kisasszony igy szólt mindnyájunk előtt Gáborhoz: — Felejtse el Baranyát, találjon valami olyan nemes szivü mennyasszonyt a milyen nemes a maga szive, s legyen vele boldog. , Ezzel elváltunk. Velem még kezet sem fogott a kisasszony Gábor arcán hirtelen egy könycsepp gördült végig. Csak egyet len egy. É» taidtam, hogy mit jelent e csepp. Most vágódott el az az idegszál, mely szivét Annához kötötte. Ez a könycsepp igazán ia léle kvére volt. Most indult meg a nagy belső harc: legyőzni a szív szerelmét! Felejteni az édes arcot, melyet szeretett volna örökre szivébe zárni. Aztán telt múlt az idő Kézdi Gáborral is messze elvetődtünk egymástól. Baranyáról én már csak nagy ritkán hallottam hirt. Hogy a zsögödi plébános szőlejébe is beleütött a filox éra. Hogy a nótáros tajtékpipája, a meljyiken Zrínyi a török basával hadakozik, kilyukadt. Nem volna e Pesten valaki, a ki be tudná foltozni ? Érdekesebbek voltak a gyüdi hírek. Hogy Félicián baráttal nem lehet bírni, annyira neki adta magát az ivásnak- Meg már sok házból ugratták ki az ablakon. De vég re ezek a hírek is elmaradtak. Gáborral leveleztünk ugyan, de a baranyai dolgokról soha szóltunk. Annál jobban meglepet tehát, mikor egyszer ezt a rövid levelet kaptam tőle: „Holnap megyek Siklósra, Anna hivat — halálos ágyához“. Az a köny csepp» mely arcomon gördült alá, valósággal égetett, mint a tűz. Mikor Gábor Siklósra ért> akkor Anna már nagyon-nagyon beteg volt. Mikor Gábort meglátta, élénk pir futotta el arcát, olyan, mint az esthajnali pir, mely után jő a rémes éj, a fekete éj . . . Csak úgy pihegett már, mint a haldokló galamb, szava el-elhalt, mint az alkonyati szellő, Röviden beszélt, mert tudta hogy kímélnie kell az időt. Nem sok van már hátra. — Szeretem magát. Tudom maga is. De nem lehettünk egymáséi. Akkor még mást szerettem. Ábrándos tiszta szere lemmel- Remény nélkül, de örökké akartam szeretni. Tanárom volt a zárdában. Azt hittem ő is olyan mint én. Eljött utánaní Nagyon alacsony szive van. Áruló. A magáé nagy» nemes szív Csa azt tudnám, hogy a maga barátja honnan ismeri az ezüst szív titkát . . . Mert nagyon édesek nekem a maga régi tani tásai . . . Többet nem tudott szólni, annyira elgyengült. Gábor szerető szóval vigasztalta, kérte, hogy szeresse azt a Vőlegényt, a ki az összetört szivet is boldoggá tudja tenni. Vesse el a maga jóságába és a babonába vetett hitet, és bízza magát Jézusra, úgy készüljön a nagy útra. Aztán, mikor Anna elaludt, Gábor sietve sürgönyözött nekem: „Siess azonnal utánam“. Én késede lem nélkül indultam.
