Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-21 / 42. szám

4 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 42. sz. 1911 október 21. VOL. XII. . OKT. 21, 1911. No. 42. "AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Á Ref. Church in the U. S. magyar egyház­megyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész r í Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkész. Szerkesztőség és kiadóhivatal: a 14-ik utcai magyar ref. egyház, New York.-T-----:——------:---------------~------------------- : Minden levél, közlemény, egyházi es egyleti tu’dósitás, felszólalás és hirdetés e címre r ■ • küldendő: Rév. LADISLAUS HARSÁNYI Lakás: 326 É. 79th St., New York. t Telephone 7135 Lenox. Előfizetési árak: Amerikába egéáz évre................................... $2.00 Magyarországba egész évre.. $3.00 (15 kor.) HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A, and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSÁNYI. Publication office: 244 East 14th Street, New York. N. Y. Subscription rates: One year $2; Half year: $1; Foreign countries: One year $3; Half year $1.50. PONTIUS PILÁTUS. (iBibliai tanulmány.) (Folytatás.) A keresztyén időszámítás 12-ik évében, még Archelaus uralkodása alatt a phari- seusok között Szakadás keletkezett és előállott a Galileiak pártja. Lényeges tudnunk e körülményt, mert hiszen Jé­zus is galileinek mondatott, amiben az is benne lett volna, hogy ő ezen politikai párthoz tartozott. Judea ekkor a syriai proconsul, Quirinus főhatósága alá tar­tozott, ki adókat vetett ki a zsidókra is. (A “ravásnak idején”-mondja a bölcs Gamáliel, Csel. V. 37.) A galileai Judás kit a “gaulonita” jelzővel is illettek. Za- duk nevű sadduceussal egyetemben azt tanította, hogy ezen adó törvénytelen, Mózes törvénye szerint, annyival is in­kább, mert a zsidóknak nincs királyuk, kinek joga volna adót vetni ki. Archelaus j ugyanis, mint fennebb elmondottuk, csak negyedes fejedelem (teti’archa) volt, de nem király. A zsidók felett, mint ők mondák, nem áll más király, mint Jeho, va, annak pedig ők megadják' az adót. Judás és Zaduk pártja lázadást is kez­dett, de a romiak levágták, részben szét­szórták őket. A politikai párt azonban megmaradt és jélriiondaía a “Nem adó­zunk!” volt. Innen van a phariseusok fo­gós kérdése Jézushoz, midőn azt kérdik tőle: adózzunk-e a császárnak- mert ez egyúttal politikai állásfoglalást is jelen- ett. Jézus lánglelke átlátja a kelepcét és '.sodálatso bölcséséggel felel meg, mint azt Máté XXII. részéből tudjuk. E poli­tikai párt'émbereit még “zéloták”-nak is hívták, a görög “zélosz” .szóból, mely büzgoságot jelent. (“Zéó”-ige annyit tesz mint forrni, főni.) Jézus egyik tanítvá­nya a “zélóta” Simon akit más szóval kanaánitának vagy kánabelinek is mon­danak. Ez ember tehát a galileiak pártjá­hoz tartozott s igy Jézus kis tanítványai körének határozott radikális, hazafias színezetet adott, mert mindenki úgy okoskodott, 'hogy Jézus se tűrne meg maga körül ily politikai nézetű embert s a tanítványok se járnának vele együtt, ha nem osztanák nézeteit. Egyik oka te­hát, hogy Jézustól politikai és katonai foradalmat vártak, a zélóta Simon jelen­léte is volt. Augustus kormányzati rendszere a köztársasági formákba rejtett kényura­lom volt. Látszólag meghagyott a Sena- tusnak is valami hatalmat, de a senato- rokat saját hűséges szolgáiból nevezvén ki, ezek azt cselekedtek, amit ő paran­csolt. A tartományokat császári és sena- tusi tartományokba osztotta be: a sena- fusiakba e testület választotta a helytar­tókat, a császáriakba Augustus nevezte ki. Syria, melyhez esatoltatott közigaz­gatásilag Judea, határtartomány lévén, császári volt. A katonai terhek óriási sulylyal nehezedtek minden ilyen határ- tartományra, a beszállásolt katonák min­den képzelhető zsarolással boszantották és rabolták a lakosságot. A belügyek ’gazgatása ugyan Júdeábán megmaradt a főtanács hatáskörében, de határozatai csak akkor voltak érvényesek, ha a hely­tartó jóváhagyta azokat. A helytartó jogköre szűkébe volt mint a proconsulé, de azért mégis élet és halál, személyek és vagyon ura volt ő is. Bár­mely pillanatban alkalmazhatta a kato­nai erőt s akkor nem jött számba, hány emberélet esik áldozatul. S ez volt egyik szokottabb módja rablásaiknak. Sohasem ment a kivetett adók beszedése simán; a helytartó az engedetlenség ürügye alatt, ráuszitá a katonákat a lakosokra és kira­boltatta őket. A zsákmányból megküldte a proconsulnak az adót, tizszer annyi pe­dig megmaradt neki. Augustus alatt, ki­nek gondja kiterjedt mindenre, a helytar­tók mértékletesen viselkedtek a zsidók­kal szemben és sem vallásos érzelmüket nem sértették, sem nagyon nem zsarol­ták őlíet. E helytartók Coponius, Marcus lAmbivius és Annius Ruíus voltak s ha nem szerették is őket Júdeábán, de azt sem mondhatták róluk, hogy igaztalanok lettek volna. \ugustus császár után Tibérius követ­kezett, ki amilyen jó és igazságos- volt eleinte, ép oly kegyetlen és sötét .zsarnok lett később. Emlékét a kiváló német tör- :énész, Stahr Adolf hiába iparkodott tisztára mosni, róla irt könyvében, azon­ban Tiberius is azt adta utasításul főhi­vatalnokainak, hogy jó pásztorokként bánjanak a rájuk bízott nyájjal, azaz nyírják, de ne nyúzzák azt. Másik elve az volt, hogy nem cserélgette az egyszer valahová kiküldött helytartókat, mert azt mondotta, hogy a jóllakott légy nem csípi annyira az áldozatot, mint az éhes. Ezért azt látjuk, hogy Tiberius egész uralkodása alatt, teljes 23 évig nem volt több helytartó Júdeábán kettőnél. Az első, Valerius Gratus 13 évig viselte e tisztet, a második, Pontius Pilátus 10 évig, Kr. u. 27-től 37-ig. G-atus midőn hivatalába lépett, tájéko­zódni kezdett oly irányban, hogy miként szedhetné meg magát erőszak látszata nélkül. Észrevette* hogy a főpapi hivatalt Herodes és Archelaus a legtöbbet Ígé­rőnek készpénzért adták el s ő rögtön látta, hogy ez utón folyik zsebébe az. aranyforrás, ő tehát eladta a tisztséget •évről évre s a főpap busásan kivette a vételárt az áldozatokból és a templom kincseiből, melyek ellenőrzés nélkül ál­lottak kezén, vagy pedig családja tagjait nevezte ellenőröknek (pénztárnokoknak, temSplom-főnököknek) mint a Fabi csa­ládból származott egyik főpap tette s igy .együtt zsebeltek. Valerius Gratus, hogy célját könnyeb­ben elérhesse, a főpapi öltönyöket és jel­vényeket az Antonia erőd-tüzmentes bol­tozatba vitete és zár alá tette, hol római katonák őrizték azokat. Egy héttel a nagy ünnepek előtt átküldte ezeket az általa kinevezett főpapokhoz. Mielőtt ez megtörtént volna, nagy ármánykodások tanyája volt a helytartó lakása. A jelöl­ték egymásra licitáltak. Ha az egyik egy véka ezüst dénárt küldött a helytar­tónak, a másik jelölt bizton egy véka arany dénárral akarta őt arra bírni, hogy a főpapi hivatalt neki adj,a el. Aki aztán győztes lett a versenyben, jól fölhasz­nálta a rövid időt, mert hivatalnokai és szolgái utján alaposan megfejte az or­szágot, különösen a magtárakat rabol- tatta ki (segittetvén ebben a helytartó által, ki minden panaszra süket volt) és a tizedeket szedetvén be a főtemplom számára oly mértékben, hogy a vidéki alpapságnak semmi se jutott s annak tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom