Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-30 / 39. szám
39. sz. 1911 szeptember 30. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 3 A Westmore és Vidéke Magyar Református Egyház Temploma Bemutatjuk olvasóinknak a West- moore és vidéke magyar református egyház templomát és a vasárnapi istenitiszteleteket látogató buzgó hívők csoportját. Az egyháznak ez ideig rendes lelki- pásztora nincsen, de a nyári hónapok folyamán tiszt. Azary János bloomfieldi theologus végezte az istenitiszteleteket és egyházi munkákat az ottani angol lelkész segítségével. A hivek áldozat készségét és buzgó munkálkodását semmi sem bizonyítja jobban, mint azok a számok, a melyeket egyidejűleg közlünk lapunkban s a melyekben ki van mutatva az egyházi bevételek és kiadásoik öszsege. Az egyház összes tagjai az amerikai fen- hatóság alá tartoznak, a mi természetesen a legelőnyösebb is a egyház jövőjére nézve. A mikor örömmel tekintünk a képen lévő buzgó egyházi tagokra, Istennek áldó kegyelmét kérjük a nemes munkára ! Felkérjük olvasóinkat, hogy ha bármi tekintetben panaszuk volna a lap kézbesítésénél, szíveskedjenek bennünket értesíteni, hogy mi intézkedéseket tehessünk. — Fogadja, doktor ur, e csekélységet. Ha tudná, milyen boldoggá tett... —< Pardon, — mondta Vigvári Géza komoly, ünnepies hangon, — én ezt a pénzt nem fogadhatom el. — Miért, doktor ur? —• Mert én nem vagyok állatorvos. — Nem? — kérdezte az özvegy, nagy szemeket meresztve. —* Semmi ivadékom nem volt az. Ellenben az ön1 vőlegénye, ezt kötelességem ebben a pillanatban kijeleteni, közönséges svihák... — De uram... —. Ismétlem, közönséges svihák. ő ugratott bele, hogy nagysáddal szemben eljátszani ezt az alattomos szerepet. — Lehetetlen! — Ismétlem, úgy van. Sohasem pirultam annyira magam előtt, — folytatta Vigvári Géza — mert itt nem az agárról van szól, hanem nagysádró'l. Az ember... A menyasszony nem engedte folytatni. Dühösen szikrázó szemekkel sikoltotta. — Majd adok én neki! Olyat még nem látott a világ! És én ilyen embernek legyek a felesége. — Minden esetre meggondolandó, — jegyezte meg Vigvári Géza szemtelen perfidiával. — Meggondolni? — kiáltotta a sovány szőke hölgy, hát szabad ilyesmin egy pillanatig is gondolkozni? A ki kitette az agaramat, a kedvencemet a legkomolyabb veszedelemnek. Óh, uram, ön meg fogja látni! A viszontlátásig! — A viszontlátásig! A viszontlátás másnap délelőtt volt. Vigvári Géza kiment a patak partjára sétálni. Egy terebélyes bükkfa alatt ott látta a bőrkereskedőt és a sovány szőke hölgyet, özvegy Bárdinét... Csókolóztak. Az agár mellettök ugrált, s amint Vigvárit észrevette, fenyegetősen morogni kezdett és rávicsoritotta hosszú, hegyes, fehér fogait. — Vigvári Géza visszafordult s annyit morgott a fogai között: — Téged se veszlek többé gyógykezelés alá. Arra esküszöm ! Vége.
