Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-10 / 23. szám

23. sz. 1911. Junius 10. Amerikai; Magyar Reformátusok Lapjá Iskolánkban, hova csakis jó magavise- letü és olyan gyermekek vétetnek fel, kik­nek szüleik kötelezik magukat arra, hogy gyermekeiket mindennap pontosan és ren­desen felküldik a tanuláshoz, beiratkozási díj, iskolakönyvekért, Írószerekért és tani tási díjba, szóval minden költséget egybe­foglalva egy-egy gyermek után a két hó­napi egész időtartamra EGY dollár fize­tendő. A tanítás minden reggel 9 órakor nyilv. templomi imádsággal és énekléssel kezdődik, hogy a gyermekek szive korán tanulja meg szeretni a templomot. Az iskolába felekezeti különbség nél­kül felvétetnek magyar gyermekek. Taní­tási ieő minden nap (kivéve Szombatot), reggel 9-12-ig és délután 1—3-ig. Vidék| szülők gyermekeinek jó családoknál való elhelyezését szívesen közvetíti a lelkipász­tor, ha e tárgyban hozzá megkereséssel fordulnak. Magyar szülők,kik szeretitek gyerme­keiteket, ne hanyagoljátok el gyermekei­teknek magyar és vallásos szellemben való neveltetését. Harsányt Sándor, Homestead és Vidéki Református Lelkipásztor, UigS Tenth Avenue,/ Homestead, Pa. Homestead Pa. Áldott lefolyású,: kedves szép ünnepet ült homesteadi és; vikéke anyaszentegyházunk buzgó közön-! sége a Szent Lélek kitöltetésének emlék­napján. Az élő virágokkal, zöld lombokkal gyönyörűen feldiszitett szent hajlék zsú­folásig megtelt az Isten igéje és a kegyelmi !f szent jegyek után áhítozó buzgó gyüleke- : zettel. Ily ünnepek is megmutatják azt. hogy mily meleg szeretet lakozik helybeli, közeli és távoli vidékeken élő hittestvéreink szivében a páratlanul szép homesteadi templom iránt. Az áldozatkészség lángja r magasra csapott fel a hivek szivében. Bár i e pillanatban még nincs tudva a pünkösti ünnepi offeria teljes összege, semmi két­ségünk afelől,hogy az eléri,ha ugyan felül nem haladja a múlt évi pünkösti adomá­nyok összegét. Gyülekezetünk pünkösti örömének a fokozásához hozzájárult az is, hogy a lelkipásztor megható szavakban emlékezett meg a 9 esztendővel ezelőtt Ünnepelt pünköstről, mely ennek a gyüle­kezetnek első pünköstje volt. Párhuzamot vonván az apostolok lelkes zászlóbontása, s?ent elhatározása és a homesteadi gyüle­kezet egyházalapitási munkája között; rá­mutatott arra, hogy a Szent Lélek mun. kálkodott ami sziveinkben is,midőn Isten segedelmében bízva, 9 esztendővel ezelőtt letettük a homesteadi és vid. református ;anyaszentegyház megalapításának funda­mentumát. Az istenitiszteletet megelőzőleg konfirmációi szertartás is végeztetett. Az Urnák szent asztalira a szent jegyeket gyülekezetünknek egy régi, hü és kitűnő buzgóságu tagja, K. Molnár Mária asszony ajándékozta Pittsburgból. Mint lapunk más helyén olvasható, ' egyházunk kebelében jövő hétfőn, júniust 12-én nyílik meg a mindennapos magyar iskola. Az amerikai református egyháí missiói tanácsának kiváló jóindulatából kU folyólag egyházunk a lancesteri kollégium egyik legderekabb magyar tanulóját nyel­hette meg az iskola vezetésére, ki nagy lelkesedéssel és igaz buzgósággal készül,a homesteadi magyar gyülekezethez a-gyer- mekek tanításának nem könnyű munkáját elvégezni. Isten koronázza sikerrel az ő hazafias és vallásos jó törekvéseit! Lelkipásztortársaim, valamint egyes vidéki testvéreink részéről számos megke­resés érkezett hozzám a múlt hó folyamán az Amerikai Magyar Református (angol-magyar nyelvű) Katekizmus megrendelésére vonat­kozólag. Érdeklődő testvéreimet értesítem,: hogy a könyv most van összeállítás alatt és az mihamarább meg is fog jelenni olyan tartalommal, mely meg fogja lepni mind­azokat, kik türelemmel szívesek várni a könyv megjelenése után. Jóllehet irodalmi munkássághoz mostanában egy kicsit több idővel rendelkezek mint ezelőtt, és ennek végtelen örvendek, mégis annyira igénybe volt mostanában véve időm hivatali teen­dőkkel, hogy nem szakíthattam el a könyv gondos összeállításához szükségeltető időt. A könyv kedvezményes ára 15 cent leend. Ily olcsó árban való terjesztethetése az által vált lehetőbé, hogy sikerült a könyv nyom­tatási költségeihez való hozzájárulásra megnyerni angol testvéreink támogatását. A könyv rendes árát máskülönben 50centre .kellett volna tennem. Derék B. S. és Egyházi Egyletünk rendes havi gyűlése a reánk következő szombaton este, junius 17-én lesz meg­tartva iskolai helyiségünkben. A ki még nem tartozik segélyzö egylethez, különö­sen pedig a kik hittestvéreink, a legjobban teszik, ha az erős alapokon álló és 1200 dollár alaptőkével rendelkező hatalmas homesteadi és vid. református betegse- gélyzö és egyházi egylethez tartoznak. A Ref. Egyesületbe is be lehet ez alkalom­mal lépni. Az Amerikai Református Egyház Tör­ténete cirnü, 32 szép képpel ellátott terje­delmes kiállítású mü kapható 25 cent ked­vezményes árban a homesteadi ref. le'kész- ;nél. A könyvet e kedvezményes árban 11. oldal. csakis az,amerikai ref. és presv. egyházak, illetve gyülekezetek tagjai szerezhetik meg és pedig lelkészeik utján. Másoknak a könyv ára egy dollár. Julius negyediké Homesteadon. Régi be­vett szokás szerint ez idén is kibérelte egy­házunk a homesteadi Turner Hall fényes termeit a julius 4-iki magyar mulatság megtartására. Sajnos, akadt magyar egy­let, mely ősi magyar szokás szerint elébe vágott a mi mulatságunknak,de az egyház közönsége annál több lelkesedéssel karolja fel az egyházi mulatság ügyét és igy leg­kisebb aggodalmunk sincsen a mi mulat­ságunk sikere és jó eredménye felől. Esküvők Philadelphiában. Az Egyesült Államokban többnyire junius hóban köttetnek tömegesen a há­zasságok. A kereskedők is a “júniusi arák’1- ra számítanak leginkább s a vutor, háztar­tási cikkek és ruhahirdetések a júniusi arák tárcájára appellálnak. Az ős quaker város­ban, Philadelphiában is két ifjú pár gyara­pítja a júniusi házasok gazdag sorozatát, egyik pár junius 3-án,pünköst szombatján, a másik pedig piros pünköst napján esküd­vén örök hűséget egymásnak az ottani Első Magyar PA’. Ref. Pigyház templomá­ban. Az első pár Kiss Lajos és Kádi Lina volt, kik közül a fiatal férj a Philadelphiá­ban köztiszteletben álló Diószegi János ; egyháztanácsos lakója lévén, háziurának példás családi életét vette buzdításul, hogy hasonló boldog élet megalapítására töre­kedhessék. Diószegiék másik lakója, Po- nyitzky Antal négy hét előtt vezette oltár­hoz szive választottját, Tribli Reginát s most Kiss Lajos is követte jóbarátja pél­dáját s Ponyitzkyné unokanővérét, Kádi Linát csatolta magához örök esküvel. Az esküvőn a tanuk is ugyanazok voltak, kik Ponyitzkyéknál: Diószegi János és Tribli Gergely, Ponyitzkyné bátyja, kis koszorú- lány a bájos kis Kiószegi Mariska, a házi- ‘ ur 8 éves lánykája, kisvőfély pedig Dió­szegi Jancsi, ki teljes 9 évre tekinthet vissza, mint életkorára. Az eskető lelkész, ki egy hó előtt Ponyitzkyékat is eskette, a Diószegi-pár szép családi életét állitá kö­vetendő például az uj pár elé, ha a házas lélet igaz célját keresni óhajtják. A másik pár, mely pünköst délutánján jcsatoltatott össze Hymen láncaival,Skorpil József és Lászlófy Mariska volt. Az ara Láslófy Plndre philadelphiai derék polgár és nejének Kesiár Dorottya asszonynak leánya, békéscsabai születésű, mig a vőle- ;gény bölcsője Kossuth megyéjében ringott 1 25 év előtt. A díszes násznép hat koszorú-

Next

/
Oldalképek
Tartalom