Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 22. szám
22 sz. 1911. Junius 3. 10. oldal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja uram — jobb szeretném, ha tekegyelmed is jelen volna a kényes dissertáción... — Úgy légyen! — adta beleegyezését a várnagy. És fölkeresték a fejedelemasszonyt, aki az ő hirneves “sub rosa” szobájában fogadta hivséges embereit. Szorongó szív vei leste ajkukról a szót; nemes szive már előre sejtette vele, hogy valami kellemetlen újságot hall. A két férfi ötölt-hatolt; sok mindenfélét hadartak össze, a nélkül azonban, hogy arról szó esett volna, a miért tulajdonképen felkesesték a fejedelemasszonyt. A nagyasszony végre is megunta ezt a kínos vergődést és kissé ingerülten szólt: — Tekegyelmetek úgy cselekszenek, mint a sanda mészáros. Máshová pislan- tanak s felém ütnek... Absolon uramat igen elevenén találta ez a kifakadás. Ö mindig egyenes ember volt, Thökölyhez való hűségét senki kétségbe nem vonta, nem is vonhatta. Némi mentegetődzés közben elökoto- rászta dolmánya zsebéből azt a bizonyos levelet és r3szkető kézzel nyújtotta át Zrínyi Honának: — íme, nagyságos asszonyunk,az irár, olvassad — mondta el-el csukló hangon. És az a szépséges asszony egyre hala ványabbá vált a levél olvasása közben, végül pedig teljes mivoltában fellobbant a szemeiben szikrázó láng: — És tekegyelmetek ennek hitelt adnak? — kiáltott fel szivekig ható éles hangon. A férfiak összenéztek. — Nem! — kiáltották egyszerre. Zrínyi Ilona nagyot lélekzett. Látszott rajta, hogy ez a határozott kijelentés meg nyugtatta. Azután belső szobáiba vezette bizalmas embereit és itt szóba került a vár tarthatatlan sorsa. Nincs honnan segítséget várni, ez volt mind a hármuk véleménye. Mielőtt szégyenteljes megadásra keiülne a sor, talán mégis jobb volna Caraffa feltételeit elfogadni. És ezek a feltételek nem is olyan lealázók... De egy pontja a békefeltételeknek igen bántotta Zrínyi Ilonát.Az,hogy férje sorsáról egy szó említés sem volt benne. Caraffa “polgári halott”-nak nyilvánította a kuruc királyt, akiről szó már nem lehet... Sírva olvasta a nagyasszony a békeföltételeknek férjére vonatkozó eme pontjait. de mit volt mit tennie? 1688 január 15-én aláírta a vár átadására vonatkozó pontokat, a melyek a következő fontosabb részeket tartalmazták: “A Rákóczi-árvák gyámságát Lipót király vállalja. Zrinyi Ilona Bécsbe internáltatik. Thököly és a még hozzá hűséges kurucok vagyona a bécsi kamarára száll. Ellenben a Rákóczi-árvák vagyonát egy ujjal sem szabad érinteni...” — Erről én felelek; ezt én ellenőrzőm, jelentette ki Caraffa a kamara admini- strá torának. És Caraffa, ez a vérszomjas hiéna, a szavát meg is tartotta emberül. De viszont az eperjesi vértörvényszék embertelen munkáját tovább is folytatta... Az ár, amit fizetni kellett. Egy összetört, elhagyatott ember ment be a korcsmába egyik este és ingyen kért italt. A kérését teljesítették. Amikor a csavargó reszkotö kezekkel megszorította a poharat, amely az italt tartalmazta, a fiatal emberek egyike igy szólt hozzá nevetve: “Gyere csak öregem, beszélj nekünk valamit. Rossz az a pálinka, amely még a nyelvedet sem tudná megoldani. Pedig ez igazi, ugy-e korcsmáros?” A korcsmáros vigyorogva bólintott. A csavargó sietve lenyelte az italt s aztán nehány percig ott állott némán, mozdulatlanul. Nemsokára azonban az erős ital felmelegitette és felizgatta vérét. Kiegyenesedett és büszkén és méltóságteljesen állott a korcsma közönsége előtt. “hiúk”, szólt, köszönöm az italt,amit adtatok. Uj életet öntött ebbe az elkopott testbe. Akarjátok hogy beszéljek? Jól van, beszélni fogok,csak egy szívességre kérlek benneteket,ne éljenezzetek. Ma este végig nézek magamon és rajtatok és úgy tűnik fel nekem, hogy némelyitekben fiuk, látom az én saját elvesztett férfikoromat. Ez a felpufadt, megégett arc egykor ép oly fiatal és szép volt, min akármelyik közü- letek. Piz a meghajlott, vánszorgó alak egykor ép oly büszke volt, mint ti. Férfi voltam, volt otthonom nekem is, foglalkozásom és sok jóbarátom. Feleségem oly gyönyörű volt, mint egy festői kép és ép olyan jó volt, mint amilyen szép. De én az ö szeretetének és becsületének tiszta gyöngyét beleejtettem a boros pohárba s aztán ittam és részeges lettem. Voltak gyermekeim is, olyan kedvesek,mint a tavaszi liliomok... láttam őket hervadni s aztán meghalni iszákosságont és romlottságom alatt’ ’. “Igen,volt otthonom,amelynek szent oltárán a szeretet gyújtott világot és én... kioltottam ezt a szent tüzet s helyébe nem hoztam mást arra a helyre, ahol egykor a fezeretet honolt, mint sötétséget és elhagyatottságot. Vágyaim is voltak, amelyek felrepültek egészen a reggeli csillagig... fel egészen a mindenható Isten trónjáig. De én letörtem, megsebesítettem nemes vágyaimnak szárnyait s aztán elfojtottam a lelkiismeretemet, hogy a kiáltásai ne kínozzanak engemet. Ma férj vagyok feleség nélkül; apa gyermek nélkül; csavargó otthon nélkül; ember, akiből kihalt minden nemes szándék... és itt állok közöttetek. Nos fiuk,ez az én beszédem. Emlékezzetek vissa, hogy az ital azzá tehet benneteket is, amivé engemet tett, nyomorult csavargóvá”. Az elhagyatott öreg ember befejezte berzédét. A'pohár kihullott erőtelen ujjai közül és összetört. Aztán az ajtó kinyillott és ismét becsukódott. A nélkül, hogy búcsút vehettek volna, a vendég eltávozott, de eltáboztak a fiatalok is és okultak az öreg példájában. Modern Diogenes. Lausanne városában egy idő óta él egy modern Diogenes. A neve tulajdonképen Güntssh Lajos, de mindenki csak' Guintz apónak emlegeti. Guintz apó a genfi tó partján tengeti napjait egy deszkabódébar, amely nem tágasabb és kényelmesebb annál a halhatatlan hordónál, amelyben Guintz apó hires elődje, a cinikus Diogenes tanyázott. A latisLlnnei Diogenes a minimumra redukálja testének tisztántartását és ruházkodásának a költségeit. Lai- .terbrünneben született a jámbor ember. Valamikor a pápa seregében szolgált és azután Lausanneban telepedett le, ahol különböző mesterségeket űzött. Egy napon a kiváncsiak nagy csapatának jelenlétében levágott egy hízott disznót. Miután elvégezte véres munkáját, a sírásók ünnepélyességével szólt oka a körülötte ácsorgók hadához: — És most haza mehetnek a drága halott rokonai és barátai! Mint adós, sohasem volt Guintz apó mintaképe a pontosságnak. A chavannesi polgármester eladott néki néhány szál deszkát, hogy alakítsa újjá.a viskóját. Pár hónap múlva figyelmeztette a polgár mester Guintz apót, hogy illenék meg is fizetni a deszkák árát, amire ez volt a válasza: — Mit törődik ön az én adósságommal polgármester ut! ? '1 Crodjön csak a magáéival!...
