Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-02 / 14. szám
14. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” Forstall el vágtatott és Andort ott hagyta, aki ámulva tekintett utána. Ki lehet ez ember, kérdé önmagától ? Oly gyűlöletes és mégis valami titkos erő vonz hozzá! Miért akar ez engem megmenteni? Mi célja lehet ennek én velem? Azonban Forstall is e felett elmélkedett. Ki lehet e rokonszenves Tiszteletes és mi okból hozza már másodszor utamba a Gondviselés? Ez nem a vaktörténet játéka; ez az Isten bölcs gondviselése, aki bizonyosan általam akarja ez ifjú lelkét a gonosztól megmenteni, ügy vari. Ügyelnem kell testére-lelkére. A gondviselés őt az én számomra jelölte ki. Ha még egyszer találkozunk: megtudakolom származását, családi összeköttetéseit. Bizonyosan közülünk való. Ily elmélkedések közt még aznap estére megérkezett Csáktornyára s Zrínyit azonnal íelkeresé. A bánt igen jó hangulatban találta. — No, papom, mond Zrínyi, most ismerd meg a magyar vitézséget! Kivontuk ám kardunkat és csak Bécs megalázásával dugjuk vissza a hüvelyébe. Majd tartunk mi országgyűlést! Vöm, Rákóczi mellett százezer kard áll készen. Sógorom Zágrábot már be is vette. M indenfelöl gyűlnek seregeink. Mit mondasz mindehhez? — Nem jó hir ez uram, sem nekem, sem Nagyságtoknak, mondá Forstall. Nem tudok én e felett örülni, sőt inkább kétségbe esem. Én más hírrel jövök, melyet biztos forrásból tudok. — Halijuk, mond elkomolyodva Zrínyi. — Bécsben mindent tudnak s e másodszor megtört hűségen rendkívül felindulva boszut lihegnek. Tatten- bachot már elfogták, Spankau pedig hatezer emberrel pár nap múlva Csáktornya alatt lesz. Nagyon félek, hogy a bekövetkezendő veszély pillanatában nem lesz egyetlen mentő hargony sem, mellyel Nagyságtokat az örvényből kivonhatnék. — Hát a magad bőrét nem félted páter, hiszen legtöbbször a te tanácsod után indultunk? Te biztattál, hogy a titkos tanács ellen védekezzünk ? ! Tehát te is részes vagy mindenben! — Én, és mi? oh Nagyságos uram, mi csekély emberek vagyunk. Mikor oroszlánok küzdenek: ki gondolna akkor az általok fölriasztott apró vadakra? Mi nem számitünk sem Nagyságtok mellett, sem Nagyságtok ellen. Egyszerű kámzsánkban, egyszerű cellánkban kenyéren és vizen bőjtölünk. Oh mennyire kértem nagyságodat az utóbbi összejövetelen, hogy őrizkedjék több felkeléstől! — Hát olyan veszélyesnek tartod ügyünket, kérdé komolyan a bán? — Nem veszélyesnek uram, hanem elveszettnek. Beszélgetésüket kürt hang zavarta meg s kevés idő múlva porttól lepett huszár állt a bán előtt, levelet hozva Frangepántól. A bán arca olvasásközben mindinkább elkomorult, végre fölkiáltott: „Úgy látom, a sors ellenünk van. A budai vezér meg sem mozdul; a zágrábi püspök, az Er- dödyek, Draskovicsok ellenünk szegülnek s Frangepán visszavonulóban van Herberstein és Spankau egyesült seregeik elől Csáktornya felé. — Most már én is félek páter, hogy igazad van.“ Forstall némán hallgatta a bán okoskodásait. Tudta ő már mindezeket régen, sőt egyebet is tudott ! . . . Azután olyan tanácscsal állott elő segítségül, amit a bán elszörnyedve visszautasított. 14. szám 1910. április 2. E megalázó feltételeket pedig a jezsuita Bécsben Lobkovitzzal főzte ki. Ott főzte ki az ágostonrendi barátok elüzetését, a jézusrendi szerzetek visszaállítását, birtokaik visszaadását és a fölkelő magyar urak Bécsbe csalását, elfogatását, elitéltetését és ki végeztetését. Lob- kovicot az olasz követség nyugtája folytán annyira hatalmába tudta keríteni, hogy az félve, minden gondolkodás nélkül teljesítette a jezsuiták kívánságait, akaratát. * Hogy mi következett ezután, megtudjuk Erdőssy Andortól, a Széchy Mária követétől, aki Rákóczihoz Sárospatakra a következő hírrel küldetett: — Nagyságos uram! Minden reményünk elveszett. Tattenbachot elfogták, Zrínyi és Nádasdy Bécsben vannak s már fogságra vettettek. Csáktornyát Spankau bevette, túl a Dunán minden elveszett; Murány ellen 10 ezer főnyi sereg készül, mert e hely fontos positio nemcsak erősségére nézve, hanem főként azért, mivel az összeesküvők tervei, levelezései e várban vannak elrejtve s amelyet ellenfelünk minden áron kézhez akar keríteni. Úrnőm azt üzeni hercegségednek, hogy legyen a legrosszabbra készen és legyen ébren, mert úgy Indiánk, hogy Kobb Farkas Kassáról Patak felé indult seregével“. Rákóczi jó kedvét lehangolta a szomorú hir. Tanácskozott embereivel, kik a fölkelést elhalasztották s Rákóczit családjával együtt Munkácsra, édes anyja védő szárnyai alá küldték. Ézt a hirt vitte Andor vissza úrnőjéhez. III. RÉSZ. Ezen időben Sárospatakon, a Perényiek, Rákócziak főiskolája fészkében református egyházkerületi gyűlés és lelkészfelavatási ünnepély volt. E gyűlésre az egyházkerület egyházi és világi főemberei mind összejöttek. Ott volt Matkó István esperes is. Ezt megtudván Sám- bár Mátyás jezsuita, vitázó kedve támadt, mert nem felejthette tudományának megszégyenittetését a Vásárhelyi Matkó István „Bányász Csákány“ cimü munkája által. Elhatározta, hogy felkeresi Matkót, kihívja szóvitára s ott, a gyülekezet előtt győzi le. Elment tehát a templomhoz s megtudakolta: ott van-e Vásárhelyi Matkó István ? Erre kedvező választ kapván, megvárta az isteni tisztelet végét. Benn, az agg egyházban ezalatt a szent elmélkedések ékes himnuszokkal váltakoztak, melyek után következett a fiatal lelkészek kikérdezése. Ezek között mint első tűnt ki Erdőssy Andor, kinek csak most nyílt alkalma a felavattatásra s most is csak úrnője határozott parancsa következtében sietett Patakra, a már fenyegetett murányi várból. Elindulásakor úrnője meghagyó neki, hogy ha az alatt, mig ő Patakon időzik, Murányi valami véletlen balsors találná érni : fordítsa meg a kantárszárat, menjen haza övéihez s üljön be abba a kis békés eklézsiába. Andor és a felszentelendő ifjú lelkészek Patakon, a nagy templomi gyülekezet előtt a papi tudományokból nyilvános vizsgát tettek. Az ő szép, férfias, érccsen- gésii hangja, határozott feleletei közelismerést szereztek neki, úgy, hogy Pósaházy professzor uram meg nem állhatá, hogy nyíltan meg ne dicsérje ezen szavakkal: „ez az én szerelmes fiam, kiben meg vigasztal tattam,“ (Folyt, köv.)
