Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-07 / 19. szám
19. szám. 1910 május 7. „Amerikai Magyar Eeformátusok Lapja” 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. Y. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) VI. A vallásjavitás Magyarországban és Erdélyben. LI. Heltai Káspár kolozsvári lelkész már az egész bibliát lefordította, de néhány ó-testamentomi könyv híjával adta ki; úgy szintén Mélius.Juhász Péter és Félegyházi Tamás debreceni lelkészek is a biblia nagyobb részét lefordították; végre Károli Gáspár gönczi lelkész és esperes az egész bibliát az u. n. apo- krifus könyvekkel együtt lefordította és Vizsolyban Rákóczy Zsigmond — későbbi erdélyi fejedelem — Báthory István országbíró és Báthory Zsigmond költségén Vizsolyban 1590. kiadta. Ezen bibliát később Szentzi Molnár Albert nagyhírű tudós némi javítással kétszer is kiadta, 1608 és 1612, mellékelvén hozzá több vallásos tartalmú Íráson kívül az általa magyar versbe szedett és a francia református Goudimél Claudius által készített dallamokhoz szabott zsoltárokat is. A magyar reformátusok énekeskönyvének első részét manapság is a Szentzi- Molnár-féle zsoltárok képezik, valamint a Szentzi és mások által időnként javított Károli-féle bibliát használják a reformátusok még most is. Mondanunk sem kell, hogy a mohácsi vész után is akadtak a bárány menyasszonyának ellenségei. Martinuzzi nagyváradi püspöknek, Zápolya János halála után a kiskorú János-Zsigmond fejedelem egyik tutorának messze elnyúltak a kezei, és ő kész volt azokkal, a hol csak a körülmények engedték, a reformációt fojtogatni. Frangepán kalocsai érseket a pápa a bibornoki süveggel is kecsegtette, csak hogy minél lelkesebben üldözze a vallásjavitókat; Erdélyben Statilius püspök rakott gátat az evangéliumi ár ellenében. Zápolya, ki 1526. november az ország királyi székébe ült, erős katholikus volt, valamint az]a magyar párt is, mely őt támogatta; és mindjái't uralkodása kezdetén a libetbányai lutheránus lelkészt és tanítót, Nikolait és Gregorit megégettette. Az ország másik felének királya I. Ferdinand (1527—64) hasonlókép buzgó katholikus volt, és a trónra - lépése alkalmával kibocsátott királyi rendeletében szigorú büntetésekkel fenyegeti Luther, Zvingli, Okolampadius minden liivét s követőjét; az 1548-ik országgyűlésen pedig az ő ösztönzésére kimondják az ország rendei, hogy „az isteni tisztelet előbbi alakjába visszaállítandó s az eretnekség mindenünnen ki- pusztitandó. “ Igen ám! De sem Zápolyának, sem Ferdinándnak nem abban főtt a feje, hogy a középkori egyházat minden áron megvédelmezzék; hanem, hogy saját trónusokat egymás ellen biztosítsák, vagyis, hogy az ország főurai, nemesei s polgárai közül minél többeket saját pártjukra vonhassanak. Ha lutheránus volt is az a Nádasdy, Perényi, Enyingi Török Bálint; szívesen látta őket párthívei között Zápolya is, Ferdinand is. Sőt az erdélyi részeken Zápolya halála (1540) után, ennek özvegye Izabella, kiskorú fia, János Zsigmond idejében úgy alakultak a viszonyok, hogy az ország kormányzói, különösen azok egyike Petrovics csak akként vélte ifjú fejedelme székét biztosíthatni, ha Erdélyben s a hozzá tartozó részekben a javított vallás juthatna diadalra s ekként a volt főpapi és szerzetesi javak egy részével az ország kincstárát gazdagítja. És miután később maga a fejedelem is a reformáció hívévé lett, Ferdinándot pedig Miksa (1564— 76) személyében oly király váltotta fel, ki csak külsőleg volt katholikus, de szivében a tiszta evangéliumhoz húzott, ki nem csak az országos főméltóságokat, de az országban levő hadai vezérletét is buzgó protestánsokra, p. o. Svendi Lázárra, Rue- berre ruházta; igazat adhatunk azon jezsuita Írónak, a ki a felől panaszkodik, hogy Rudolf uralkodása kezdetén az ország fő- nemes-családai közül csupán három maradt meg a katholikus egyházban, valamint a köznemesek és polgárok között is csak elvétve akad egy.két katholikus. Bizony úgy volt! A XVI. század utolsó pár évtizedében a legfőbb országos tisztségeket: a nádori, országbírói, holvát, temesi, erdélyi báni, tárnoki, fölovászmesteri, koronaőri, pohárnok)', legtöbb főispáni méltóságokat protestáns föurak: Nádasdy, Thurzó, Révay, Illésházy, Mérey, Czobor, Perényi, Battyáni, Báthory, Bánfy, Balassa, Bocskai, Forgács, Dersfy, Dobó, Má- goesy, Rédey, Drágfy, Drugeth, Zrínyi, Salm, Ungnad s több mások viselték. Sőt még a hazai katholikus főpapság is kiszolgáltatta az evangéliumi vallásnak a szent tizedet; a kövekből is teremtett Isten Abrahámnak fiakat. Podmaniczky nyitrai püspök, ki Zápolyát is, Ferdinándot is királylyá koronázta, a püspök-süveget később letette s befogadta a reformációt; ép úgy cselekedett egy másik utóda Thurzó püspök is, ki megnősült, másodszor a hős Zrínyi Miklós leányátvette el, a királytól pedig megvásárolta a nagy kiterjedésű nyitrai uradalmat, s a később oly fényes szerepet játszott protestáns Thurzó.családnak lett alapitója. Kecheti Márton veszprémi püspök, Lomniezai Horvát János és Bebek Imre, püspöki jogot gyakorló szepesi prétostok, Ludányi apátul- az evangéliumi vallás liiveivé’lettek; ilyenné lett félig-meddig a fényes eszü Dudich Endre pécsi püspök is, ki azután, hogy a tridenti zsinatról hazajött, megnősült, a katholikus egyházból kilépett s mint egyik felekezethez sem tartozó tudós élt Boroszlóban. A vallásjavitás első sugarai kétségkívül Vittenbergből verődtek be először hazánkba; de jó korán ismeretes lett nálunk Zvingli neve és tudománya is. Mikor pedig Kálvin személyében egy uj fényes csillag jött fel a reformáció egére, ennek fénye bevillágitott azonnal a két ország majd minden vidékére. A két- három ágú reformáció előbb alig észrevehetőleg, békésen tenyészett egymás mellett; mert hiszen a különbség eleinte úgy is csak abban mutatkozott, hogy az úrvacsoráról szóló tan felfogásában az egyik Luthert, a másik Zvinglit vagy Kálvint követte. De midőn későbben az eleve elrendelésről szóló tanra s az egyházi szertartásokra nézve is nagyobb hézag támadt a német s helvét reformáció között, hazánkban is lassanként szétválnak, külön felekezetekké alakulnak Luther és Kálvin hívei. A hatvanas évekre esik a kétfelé válás legtöbb helyütt. A Királyhágón túl is, innen is a szászok, a német és szláv ajkú protestánsok, a dunántúli felső megyékben a magyar ajku- aknak is egyrésze megtartották hitök szabályozójául továbbra is az ágostai hitvallást; a székelyek és más magyar ajkú protestánsok pedig csatlakoztak a lielvét reformációhoz, hitük szabályozójául bevették a Buliinger által 1556-ban készített helvéthit- vallást, vallástanitási és magyarázási célra a pfalci fejedelem által (1563) készíttetett heidelbergi kátét. A felső tiszavidéki protestánsok a tarcali zsinaton (1562) nyilvánítják Kálvinhoz való hajlásúkat. Erdélyben a tordai (1563) és nagy-enyedi fl564) zsinaton válnak két külön felekezetté a szászok s magyarok, mindenik fél külön püspököt választván magának; a tiszántúli 17 egyházmegye a debreceni zsinaton (1567), a tolna- és baranyavidékiek a heicegszőllősi zsinaton (8576) fogadták be a helvéthitvallást a dunántúli felsőbb megyék protestánsai a csepregi szóvitw (1591) után váltak kétfelé. (Folyt, köv.)
