Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-01-29 / 5. szám

5. szám. 1910 január 29.

„Amerikai Magyar Keíormátusok Lapja

9. oldal

A keresztyén egyház története.

Irta: Farkas József.

V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig.

(1517—1896.)

I. A vallásjavitás .Németországon. XXXVII.

De különösen áldásos volt a keresztyénségre nézve Luthernek ezen vartburgi fogsága azért, mert itt jött ő arra a gondolatra, hogy a bibliát lefordítsa német nyelvre, hogy itt mindenki maga győződhessék meg a felől, hogy a reformáczió vezéremberei nem uj vallást akarnak alapitani, hanem megfordítva a ke- res/.tyéuséget abban a tisztaságában törekszenek feleleveníteni, melyben az i z apostolok és az első keresztyének korában volt; nem elszakadni akarnak ők Krisztus egyházától, hanem elszakítani, eltávolítani igyekeznek ettől és ebből mindazon téves, babonás tanokat, helytelen szertartásokat, egyliázkormányzati fonákságokat, melyek abba több mint ezer év lefolyása alatt részint a zsidóságból, rés/int a pogányságból becsúsztak. E tekintetben pedig legbizti sabb kalauz nem a pápa. nem a zsinatok, hanem egyedül a Nzentirás. Azért is hozzáfogott azonnal a fordításhoz és az uj-szövetséget, Isten segedelmével még Vartburgban lefordította.

E közben nyugtalanító híreket kapott Viltenbergből. Münzer Tamás zwikkai pap és egy pár rajongó iparos botrányos uji. tásaik miatt községükből elüzetvón, Vittenbergbe mentek és ott izgatták a népet az ő túlzó nézeteik befogadására. Akadtak, kik melléjük szegődtek, de a nagy többségnél botránkozás kövéül szolgáltak. Különösen meghökkentek sokan ezen hívatlan próféták azon tanításán, hogy a kis gyermekeket nem kell, sőt nem szabad megkeresztelni, hanem csak a felnőtteket. Nagy lett a zavar Vittenbergben. Luther erről értesülve, a választófejedelem tilalma ellenére, odahagyta Vartburgot, ment Vittenbergbe, hol egy hétig mindennap prédikált, a népet felvilágosította, a rajongókat megcáfolta s igy a reformáció ügy«.t rendes kerékvágásba hozta.

Elfoglalván újból tanári és papi hivatalát Luther, folytatta munkáját; tanított az egyetemen, prédikált a templomban, irt Íróasztala mellett, hol a vallásjavitás ellenségeit, a pápát, barátokat cáfolva, dorongolva, hol az evangéliumi igazságokat fejtegetve. Irt annyit, hogy később, a mint kiszámították, egy embernek, kényelmesen dolgozva, egész életén keresztül dolgot adna Luther könyveiuek lemásolása. De külöuösen lelkén feküdt a bibliafordítás ügye. Az uj-testamentumot ő maga rövid idő alatt, — mint mondtuk — lefordította; de a biblia nagyobb felének, az ó-testamentumnak a lefordítása sok fejtörésébe került nemcsak neki, de társainak is, kik vele együtt dolgoztak. A zsidó nyelvet, melyen az ó-tesiamentumot Mózes és a próféták Írták, még ekkor kevés keresztyén tudós ismerte, s azok is csak hiányosan; másrészt a német nyelv is, melyre fordították, ekkor még fejletlen, faragatlan volt, úgy, hogy több mint tiz év kellett, mig Luther és tudós barátai: Melanchton, Justus Jónás, Bugen- liagen, Krucziger ezen nagy feladattal megbirkóztak, mig végre 1534-ben az egész bibliát német nyelvre lefordítva és kinyomatva a nagy közönség kezébe adhatták.

Luther segítőtársairól szólva, nem hallgathatjuk el a XYI. század elején élt a nagy szerepet vitt Keuchlin, Hutton Ulr. és Erasmus neveit, a kik sokat tettek már Luther fellépése előtt a vallásjavitás utának egyengetésére, részint széleskörű tudományos ismeretik, a zsidó, görög és latin nyelvekben való alapos

jártasságuk, részint élces, csípős, gunyros irataik által. Különösen a két ut >bbi, ha a papok es szerzetesek tudatlanságát, erkölcstelenségét, renyhe életmódját, vagy a szabadabb gondolkodástól való irtózásukat kellett kitréfálni, s nevetség tárgyává tenni, utólérlietlen mesterek voltak. Erasmus ugyan késó'lib Luther ellen is irt egy pár munkácskát, nehogy' őt is az eretnekség gyanújába keverjék; de azért, mint egyik protestáns tudós megjegyezte, „Erasmus az ő tréfáival és gunyjamtl többet ártott a pápaságnak, mint Luther összes tudományos irataival“.

De épen az a körülmény, hogy még az olyan tanult emberek is, a kik a katholikus egyházban holtukig megmaradtak, mint p. o. Erasmus oly éles szavakban, guuyolódó iratokkal csipdes- t.ék, ostorozták a pápákat, papokat, barátokat, az eláradt tudatlanságot, világos tanúbizonyságot tesz a felől, hogy mily égető szükség volt a Luther által megkezdett vallásjavitásra. De tauu- sagot tesz erről egy kiváló tudós bibornok, Bellarmin is, a ki őszintén bevallja, hogy „abban az időben, melyben a lutheránus eretnekség keletkezett, az emberek általában érezték valamely újításnak szükségét; mert ezen időben hiányzott az egvház kormányzatából minden komolyság, felettébb fogyatékos volt az erkölcsi élet s a Szentirásban való tudományos jártasság, az isteni dolgok iránti tisztelet, s úgy látszott, mintha a vallásosság teljesen kiveszett volna az emberek közül. ‘ Míg fényesei)!) tauuságot tesz e felől X. Leó utóda VI. Adorján pápa (1522—23), a ki becsületes őszinteséggel bevallja, hogy a papi rend nagyon rászolgált az ellene indított támadásra és mulhatlanul szükséges, hogy az Egyház, különösen a pápai udvar, „melynél jó darab idő óta sok alávalóság fordult elő“, reformáltassék. És ő meg is fogja kisérleni — irta a Nürnbergben 15^2-ben összegyűlt birodalmi rendekhez irt levélben Krisztus eltorzított menyasszonyát (t. i. az Egyházat) eredeti tisztaságába visszaállítani. Csakhogy a pápának, még ha őszintén akarta is a javítást, elháritatlan akadályok voltak az útjában a hatalmukra és jövedelmükre féltékeny bibornokokban és más egydiáznagyokban; de meg nem sokára meg is halt, mint sokan gondolták megmérgeztetés következtében. Utána egy ravasz, ármányos olasz bibornok, a Medici családból eredt VII. Kelemen ült a pápai székbe, ki már elődjének vallásjavitási terveiről semmit sem akart tudni, sőt egész pápáskodása alatt azon törte a fejét hogy a katholikus fejedelmeket miként vegye rá a vallásjavitás híveinek tűzzel és vassal való irtására.

Csakhogy már ekkor ez nem ment köuuyen. Az evangéliumi tiszta keresztyénséget már ekkor Luther prédikáczióiból, itásaiból, különösen az ő kátéjából és az általa készített örök szépségű énekeiből, valamiut tanítványainak és barátainak tanításaiból megismerték s megkedvelték egész Kuropában, főként pedig Németországban. De meg Luthernek nagyr gondja volt arra is, hogy a merre az evangéliumot pédikálták, egyszersmind népiskolákat is állítsanak, vagy a meglevőket javítsák. Az nőiskolákból azután a bibliában jártas és így- a reformáczióhoz ragaszkodó ifjak kerültek ki. Különöseu nagy hatása volt azon kis káténak, vagy vallástani kézikönyvnek, melyet Luther a népiskolák számára készített, melynél különbet azóta sem Írtak. II. Frigyes sziléziai herceg meghagyta, hogy ha meghal, ezt a kis kátét tegyék a kezei közé s ezzel temessék el; egyik anhalti herczeg — Joakhim — saját kezével irta a kis káté egyik példányára; ,,A biblia mellett ez az én legkevesebb s legjobb könyvem“. A XVI század folyama alatt lefordították azt 13., később vagy 30 nyelvre; valamint Luther más iratait is csak hamar több európai nyelven olvashatták.

Hogy milyen gyorsun hódított a reformáczió Németországon, a felől épen a pápának egyik ott járt kamarása tett tanúságot, a ki már 1519-ben azt Írja, hogy mindenütt a merre jártam, négy emher közül három Luther pártján volt s csak egy a pápáén.

(Folyt, köv.)