Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-15 / 42. szám
15. oldal. 42, szám. 1910 október 15. „Amerikai Magyar Refoimatusok Lapja' REGÉNY. & ff Örült a trónon. Irta DUMAS SÁNDOR. (3) Lucius pedig gyors léptekkel közeledett társnőjével a város felé, melynek kapuit ma kivételesen korábban zárták be, nehogy a holnapi versenyekre fölös számban tódulhassanak idegenek a városba. A mint beléptek a város kapuján, az örök a nehéz fahidakat felvontatták s már most Korinthus városába nem léphetett be senki. így is több mint 40.000 idegent rejtegetett a város magában. Közöttük nagyon sok thébei embert, a kik a játékok iránt mindenkor nagy előszeretet tanúsítottak. Az éj ráborította fekete szárnyát Korinthus városára és Akte, mikor otthonában magára maradt, meglepetve látta, hogy az állat nyakáról leoldott övön feí- irás is van. Latin betűkkel ez állott rajta : „Én a Lucius-é vagyok.“ III. Az éjjel folyamán áldozatokat hoztak. A templomokat virágfüzérekkel díszítették föl. A mint a szent áldozatokat befejezték, a nép már kora hajnalban nagy tömegekben indult ki a versenytérre. Amikies a nyolc itélőbirák egyike volt és ennélfogva a római helytartóval szemben foglalt helyet. Csak az utolsó pillanatban érkezett a versenytéren kijelölt helyére, a mikor már a versenyek megkezdődtek. A nagy aréna legutolsó helyét is elfoglalták már és az egész épület egy hatalmas méhkashoz hasonlított, melyben tízezernél több kiváncsi szemlélő várta a játékok kezdetét. A mint Amikies helyére ért, a helytartó felállott és kihirdette: — Nerónak, Róma császárának és a világ urának nevében kezdetüket veszik a versenyjátékok ! E szavakra hét birkózó bajnok lépett a porondra. Csak kettejük volt korinthusi, egy volt thébai és sira- kusai, egy sybarita és két római. Ä korinthusiak ikrek voltak. Hatalmas termetüket égszinkék köpönyeg fedte ; a thébai bajnok fiatal pásztor volt, ki hazájában hir szerint csupasz kézzel győzött le egy medvét. Ennek emlékére a medve kicserzett bőrét hordotta a vállán, mig fején sisak gyanánt a-medve koponyáját viselte. A sirakusai és sybarita egy-egy dicső tettüknek viselték emlékét öltözékükön. Áz egyik legyőzött egy vadkant, a másik egy bősz bivalybikát. A két római közül az egyik hivatásos birkózó volt, a másikban pedig Luciust ismerjük meg. Hét név táblája hull most bele a birák urnájába. A legfiatalabb biró felemeli az edényt, megrázza és kivesz belőle kettőt. A két név elhangzik és a nyomán kibontakozik a tömegből a két korinthusi ikertestvér. A porond közepéig közeledtek egymáshoz, egy pillantig úgy véli a tömeg, hogy ezek is bírókra kelnek majd, de ott az aréna közepén kezet fog a két testvér és karöltve engedik át a tért másoknak. Újból felemelkedik a legifjabb biró és újból két név kerül ki a többi közül. Az egyik a thébai, a másik a syrakusai bajnok. A második másodpercben már egy test és alig egy perc múlva az aréna porába hull a syrakusai s kegyelemre emeli fel kezét, A helytartó jelt ád, a küzdők elválnak, a thébai bajnok a győzők helyére ül, a másikat az aréna gunykacaja kiséri utján. Következik a sybarita és a római hivatásos birkózó versenye. Ez a verseny már valamivel érdekesebb, mint az eddigiek. A sybarita kígyó módjára öleli magához a római bajnokot, mig amaz homlokát szegezte ellenfele mellének. A birkózás olyan heves volt, hogy a küzdők néha percekig egész porfelnőkbe burkolva tusakodtak. Hol az egyik, hol a másik került alul, de csak egy pillanatra, mert a következő másodpercben már ismét eldöntetlen volt, hogy melyik erősebb. Majd egy óranegyedig tartott a küzdelem, melynek vesztese a végén a sybarita lett. IgyLuciusnak két ellenfele maradt. Az egyik a thébai, a második a római bajnok. Minden szem az ifjú Lucius felé fordult. Ez pedig kilépett a porond közepére, ahol szolgája olajjal dörzsölte be egész testét. Majd mikor ezzel végezett finomra szitált homokot öntött ura testére. így lépett Lucius a thébai bajnok elé. A thébai ugyanazt cselekedte és abban a pillanatban, mikor a két ellenfél testének már csak éppen hogy egymáshoz kellett volna simulni, Lucius mint a villám oly sebességgel félérdre bocsátkozott, megkapta ellenfelét, derékban fölemelte és vaskarjával szorította magához, mig a fakóra vált, halavány arccal levegő után kapkodva aléltan rogyott össze. A küzdelem véget ért, A thébai bajnokot az elősiető szolgák ájultan vitték el a porondról. Lucius pedig, mint a kin egyáltalán még a nyoma sem látszott a fáradtságnak, megfordult és a római bajnokhoz közeledett. Az azonban nem várta be ellenfelét és térdre hullva kért kegyelmet. Lucius megadá. Miután több küzdő nem jelentkezett, a verseny véget ért, bárha Lucius az utolsó pillanatban felszólította a tömeget, ha netán volna valaki, a ki vele bírókra kelne, jelentkezzék. Ám a tömeg válasz nélkül hagyta a felszólítást. Tompa moraj zúgott végig az aréna padjain és mindenki a messze idegenből jött bajnokot kívánta látni, a ki szilárd léptekkel haladt a birák emelvénye felé és átvette a jól megérdemelt babérkoszorút. A játék véget ért, a tömeg eloszlott, az aréna előtt azonban nagy csapat kiváncsi látni óhajtotta a fi római bajnokot. Áz pedig egy mellékajtón távozót sietve igyekezett Ami kies háza felé. Az egyik teremben, Diana istennő szobra előtt térdre bocsátkozva találta meg Aktét. A leányka hálaimát mondott, hogy diadalra segité Luciust. A római ifjú a némán térdeplő alak háta mögé lépett és kezeit szintén imára kulcsolva némán és áhítattal tekintett fel az istennő szobrára. Tekintete telve volt hálával Diana istenasszony iránt, kinek a hit szerint a mai diadalát köszönhető. . Majd midőn látta, hogy a leányka nem vette észre jöttét, az imént szerzett babérkoszorút a fejére téve. Akte halk kiáltásba tört ki és megfordult. Amint reátekintett az ifjú római bajnokra, nemcsak a tekintetük, hanem a szivük is egymásba olvadt. (Folyt, köv.)
