Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-10-15 / 42. szám

2. oldal.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 42. szám 1910. október 15,

Az élő keresztyén reménység.

Visszagondol a nagypéntek és husvét megrendítő eseményeire. Árva, remény nélkül, halálos szomorú volt a tanítványoknak a kereszttől elfutott csapata, mígnem harmadnapon újra látták a feltámadott Urat- Éltető lelkének lehellete, a magasságból alászállott erő által újjászületve érezték magukat; félelem és aggodalom helyett öröm, béke, az élettel szemben bizalom, a hallálal szemben bátorság töltötte el szívókét. Az Urnák a halál felett nyert győzelme kezeskedett ügyének biztos, tökéletes győzedelméről, melynek örömmel akarták szentelni minden testi s lelki erejűket ezután. Csak most állt megfejtve elöttök Jézus kereszthalálának homályos talánya, a húsvéti nap világította meg azt, hogy: a mi bűneinkért halálra adatott és feltámasztatott a mi megigazulásunkért, a ki megbizonyittatott hatalmasan Isten fiának lenni (Róm. IV: 25, I :4). Most minden eleven és tiszta volt, mit előbb nem értettek: a halálról és feltámadásról, a templom lerontásáról és felépítéséről és sok másról mondott szavai. így Jézus feltámadásának csodálatos tényét nem sokára az ő egész földi önkinyilatkoztatásának szükséges, isteni elvégzéséül ismerték fel és ennek folyománya lett, hogy a szent Isten enyészetet nem láthatott, az élet fejedelme erőt vett a halál kötelékein. Az ő feltámadásának bizonyossága biztosította őket feltámadásukról és tökéletes állapotukról, ama mondásának beteljesedéséről, hogy: Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet; a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; én élek, ti is élni fogtok; a ki hisz én bennem, ha meghal is, él. (János XVIL24, XII :2Ó, XIV:i9, XL25).

Sokan ugyan azt gondolják : hiszek az apostol bizonyságának és Jézus feltámadásának csodáját meggyőző világtörténeti ténynek tekintem, ebből aztán azt következtetem, hogy van másvilág és személyi halhatatlanság. Ezek mintegy sokféle észokot hoznak feltámogatásul és arra számitanak, hogy saját erényük és jámbor cselekedetük által a mennyei boldogságot jutalomképen fogják elnyerni. Ez farizeusi s nem keresztyéni gondolkozás- Ha a mi érdemünk érvényben van, akkor Krisztus érdeme megsemmisült- És amaz értelmes következtetés az apostol hivő bizalmától nagyon elütő lenne, beképzelt, önalkotta emberi hit volna, mely a kételytől soha se szabadul meg, nem lenne isteni tevékeny bizalom, mely az életnek és halálnak nagy nyomoraiban helyt áll. Az élő, hivő reménység nem húsból és vérből ered, Istennek kell azt a szívben munkálni. Épen e hitet munkáló isteni erő teszi a Szentirást az ő hatalma erejének munkájához hasonlóvá, mely által feltámasztotta Jézust a halálból (Eféz. I : 19—20). És itt az apostol világosan arról tanúskodik, hogy Isten könyörületessége által ilyen reményre ujjászülettetünk, ilyen hitben hatalmából megőriztetünk.

Tehát a keresztyén reménység nem észokokon, saját bölcse- ségünkön vagy igazságosságunkon alapul, hanem azon, a mit az isteni könyörületesség fia, a Jézus Krisztus által az ő életében, szenvedésében, halálában és feltámadásában rajtunk véghez vitt. Ha bűneink vádolnak, a törvény ítél, a kétség marcangolja szivünket, a világ ellenségeskedése aggaszt, a halál keserűsége és az örökkévalóság félelme vesz körül bennünket, soha se találunk magunkban, munkáinkban vagy gondolkozásmódunkban békét és örvendetes reményt; de itt van Krisztus, ki értünk meghalt, de feltámadott, ki az Isten jobbján van s közbenjár értünk, ő benne van örömöm, bátor lélekkel vagyok, nem félek a ítélettől, mint a bűnösök. Általa mehetünk az ő Atyjához, a mi Atyánkhoz, az életadó forráshoz. Sem jelenvaló, sem következő, sem halál nem választhat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ez isteni szeretetről a szent Lélek tesz bizonyossá, ez a reménynek záloga mibennünk,

mely a lelkűnknek bizonyosságot ad, hogy mi Istennek gyermekei, Krisztusnak örökösei vagyunk és senki se szakíthat el az ő karjaiból. Ez a szent Lélek által megpecsélt bizonyosság szik- laszílárd alapja a mi reménységünknek, mely meg nem szégyenit.

A kijelentésre, Krisztus életére, tanításaira, működésére, halálára, feltámadására, a szent Lélek kitöltésére támaszkodik a keresztyén ember reménysége, kiváltképen pedig a halálból való feltámadására, a mely által Isten a hitet mindenki előtt nyilvánvalóvá tette (Ap. Csel. XVIL31). Persze ez üdvtény csak a hívőre nézve-becses (Luk. XVL31) és az Ur nem e világnak jelent meg, hanem csak az eleve elválasztott tanuknak, a tanítványoknak, kiknek leikébe az ő evangéliuma már régen az örökéletet plántálta bele, kik a vele való érintk zés alkalmával már a jövendő élet erejét érezték. És még ma is érvényes az, hogy a ki hisz az Isten fiában, övé az örökélet s a halálban megnyerte az életet; az tudja, hogy yalamint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, úgy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja nem a holtak, de az élők Istene és hogy a ki a jó munkát bennünk megkezdte, az be is fogja végezni.

III.

Az élő reménység bizonysága a cél tisztaságában, a fundamentum szilárdságában, végre annak gazdag gyümölcseiben s erőiben van. Mert hiszen e reménységgel az uj élet vagy az újjászületés felbonthatatlanul össze van kötve, mint alapigénk mondja: újonnan szült minket élő reménységre. Ugyanaz a feltámadt Idvezitő, a ki a mi reménységünknek alapja és célja, egy uj, a remén3'ség által megszentelt életnek hajtó ereje is. O benne teremtett Isten minket a jóra. Ilyen gyümölcsök által tetszik meg világosan a halálból feltámadt Urnák ta;tós életereje. Ha azonban nem engedjük, hogy ujjásziiljön s megszenteljen bennünket, kilátásunk szomorú lesz s képtelenek leszünk várakozni addig, mig a mennyei örökség reánk száll; reményünk sivár lesz, elszintelenedik, elenj^észik.

A hol a remény hiányzik, ott az élet céltalan s tartalom nélkül való; a küzdelemben nincs kitartás, a munkában öröm, a szerencsétlenségben vigasz, a boldogságban önuralom. A kinek nincs reménye a mennyországban, az a mennyet a földre igyekszik lehozni s az istentelenek eme vakmerő mondását veszi ajkaira: Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk !

A hol pedig megvan az élő reménység, ott gazdag, drága gyümölcsök járnak nyomában. A mennj’ei örökségnek oly vonzó ereje van, hogy azzal szemben e világ javai, melyek érzékünket oly könnyen rabul ejtik, minden ingerüket vesztik.

Ti szerencsések, gazdagok, egészségesek, örüljetek az örök javak reményében s időleges javakkal ne elégedjetek meg 1 Ti elnyomottak, szomorkodók, betegek, szegények, ismerjétek meg a mennyei javakat, szokjatok el az irigységtől és zúgolódástól; hisz nektek még sok másokat kell gazdaggá tenni s megvigasztalni '• Felete nagynak, elviselhetetlennek látszik fájdalmatok? Gondoljatok arra, a ki örülhetett volna, de a kereszt halálát szén" vedte s Atyjának jobbjára ült- A csodálatos nagy győzelem hőse s a hatalmas halál legyőzője a ti Idvezitőtök, a ki segit titeket a győzelemre, ama mennyei örökség, dicsőség és boldogság elnyerésére, legyetek hát az ő testének tagjai s a hatalmas Isten tartson meg titeket a hitben !

Szeretnél talán e világtól megszabadulni ? Ha nem arra vágyói, hogy kötelességeidtől, terhedtől és szenvedésedtől, de mindenekelőtt bűnödtől szabadulj meg, el lehet mondani : boldogok, kik vágyakoznak egy más világ után, mert megnyerik a mennyországot. De vigyázz, hogy izzó vágyadhoz ne tapadjon a türelmetlenség, a kereszt-átok és az életunalom szennyje. Mert a te Istened és Atyád, a te Urad és Idvezitőd, ki e reménységet adta szivednek, az által megszentelni, előkésziteni, erősíteni akar.

(Folyt, a 13-ik oldalon)