Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-03 / 36. szám
36. szám. 1910 szeptember 3 „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 15. oldal. t C Hü mind a vérpadig.-----Rajz a magyar reformáció idejéből. Irta: Juhász Sándor. IV. RÉSZ. 4 Az elfogatás. Reviczky Zsófiának most békét hagytak a jezsuiták, előbbre való dolguk akadt. Nagy, nehéz dolog, a mit gyönyörűség lesz végrehajtani: Biró Tamást a vérpadra juttatni. Páter Domokosnak a szivében nagy, kéjes öröm ébredezett. Halálos ellensége a kezei közé kerül hamarosan. Oh, milyen édes lesz gyönyörködni annak a kínjaiban! . . . A szerelem volt az oka mindennek. Páter Domokos még Hamary Péter korában szerelmes volt egy kis leányba: Feja Zsuzsikába, aki egy labanc kapitánynak volt a leánya. Szép, értelmes, okos lelkű leányka, akit megszeretett mindenki, akivel csak közelebbi érintkezésbe jött. Hamary Péter lángolón szerette ezt a lányt, úgy a hogy csak egy fiatal szív szerethet. Biztatgatta magát, hogy küzködik, híressé lesz, s akkor méltó lesz a leány kezére, aki, kétségtelenül, rangra nézve nagyon fölötte állott. Ám a leány nem vonzódott hozzá. Jobban szerette a Biró Tamás társaságát, aki a maga szelídségével jobban b& tudott lopakodni a leány szivébe. Hamary Pétert szinte gyűlölte és amikor az egyszer bevallotta neki mérhetlen szerelmét, szinte undorodva fordult el tőle. Ám Biró Tamásé sem lett. Mert egyszer csak elhagyták a várost, máshová helyezték a kapitányt s azóta a lánynak hire, nyoma veszett. Azonban Hamary Pétert nagyon szivén találta ez a dolog, annyira a lelkére vette, hogy e miatt beállott szerzetesnek. Hanem a gyűlölet megmaradt szivében Biró Tamás ellen, mert erősen hitte, hogy az egésznek Biró Tamás az oka. Az hidegitette el tőle a leányt. Pedig Biró Tamás igazán nem csinált semmit. Még csak nem is érdeklődött a leány iránt. Hamary mégis abban a meggyőződésben volt, hogyha Biró Tamás nincs, most boldog volna. Azért keserű bosszút^ fogadott szivében valamikor kenyeres pajtása ellen. És csak várta az alkalmat, hogy végrehajthassa azt a bosszút. Már közeledet . . . * Biró Tamás csakugyan eljegyezte Reviczky Zsófiát. Sőt készültek már az esküvőre is. Valaki figyelmeztette, hogy a jezsuiták valamit akarnak kezdeni ellene: vigyázzon. Vigyázzon? Mire? Miért? Hiszen az Ur karjaiban van. Az őrködik felette. Es ha az vigyáz rá, szükségtelen minden vigyázat, ellenségei úgy sem tudnak neki ártani. Ha pedig nem őrködik fölötte, akkor meg hiábavaló minden vigyázat: az ő segedelme nélkül nincsen győzelem. — De jó lesz mégis, ha előrelátó leszel. — Ugyan. Hiszen ki se megyek a házból. — Ám a jezsuitáknak keze mindenüvé elér, hátha nem tudsz szabadulni tőlük. — Ej, bizony mégkétségbeejtesz. Hát nincsen erős karom. S aztán ti is csak segítenétek tán? — Szó sincs róla. De ha egyszer a törvény nevében jönnek ellened? — A törvény nevében? Az nem lehet. A törvény nem lehet hazug, nem lehet gaz! — Hátha sokan jönnek? Hiszen vannak elegen! — Hát jöjjenek. Velünk az Ur! S ha ő velünk, kiesőd af ellenünk? És nyugodtan készülődtek az esküvőhöz. Boldogan és megelégedetten. Beteljesül hát vágyuk, reménységük: egymáséi lesznek Isten és világ előtt örökre, örökre! Akkor azt hozták hírül, hogy az esküvőkor akarnak csinálni valamit a jezsuiták. Jó volna nem menni a templomba, hanem otthon esküdni. A fiatal asszony hamar rá állt volna, mert félt, s őt már a félelem sokszor megkeserítette, sokszor megtanította vigyázatra, előrelátásra. Hanem Tamás hajthatatlan maradt. — Ej, történjék akármi, én szembeállok velük. É11 nem félek tőlük. Csak nem maradok el az Urnák házából! És mentek a templomba. Gyönyörűséggel, boldogsággal a szivükben. Bizony megnézték őket sokan, meg a násznépet is, mert azok is voltak sokan. Alig fértek a templomba. Tiszteletes Bitai prédikátor uram gyönyörű beszédet intézett az uj párhoz. Hogy szeressék egymást, mindvégig szeressék egymást, mert csak az az egyedüli, igaz kincs. Az arany, a fény, a pompa, a hir, a név, a dicsőség elmúló, elhervadó, de a szeretet mindenható. És szeressék az egyházat is, különösen a vőlegény, aki önként ajánlotta magát annak hivévé. Legyen igaz, hűséges báránya az Ur aklának és ha kell, ne csak szájjal szeresse azt, hanem tettel is, amint már megmutatta akkor, mikor még amazokhoz tartozott és mégis megvédte a védtelent . . . Mikor kiléptek a templomból, megdöbbentek. Rét százan katonaság volt a templom körül. Legelői állott Páter Domokos kezében egy Írással, amelyről ezt olvasta le Biró Tamásnak kárörvendő arccal: ,,A császár nevében Biró Tamás, mint az igaz egyház lábbal tapodója és megbecstelenítője, elfogandó és börtönbe vetendő.“ És Biró Tamás hiába védekezett, hiába ellenkezett, a katonai erő elfogta esküvője napján. V. RÉSZ. A kínteremben. A jezsuitákra nagy vereség volt, hogy Biró Tamás kálvinista lett. Azért ellene nagy bosszúra készültek. Maga az öreg Biró Domokos is kimondta rá rettenetes fölindulásában a halált s a kétszínű és mindig magyarellenes jezsuiták föl akarták használni az alkalmat, hogy kellő elégtételt vegyenek a „megtévedt“ ifjú emberen. Már az, hogy a pápa ellen oly mértékben kikelt s azt Anti krisztusnak merte nevezni, elégséges bűnnek látszott előttük, hogy azért keményen meglakoltassák Tamást. (Folyt, köv.)
