Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-27 / 35. szám
2, oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 35. szám. 1910 augusztus 27. Az egyéniség jelentősége a keresztyén jámborságra nézve. Alapige: János I : 35—39 Keresztyén Atyámfiái ! A felolvasott rész szembe nem tűnő evangélium. Majdnem olyan, mint a ráma kép nélkül, mint a hüvely mag nélkül. Széretnők tudni, mit beszélt és miről tárgyalt Jézus a tanítványokkal s hogyan nyerte meg őket oly hirtelen. De e fődologról nem tudunk meg semmit; e helyett csak különféle, kicsinyes, mellékes vonások vannak itt. Jelentőséggel tulajdonképen Keresztelő Jánosnak csak ez a mondása bir: Imé, az Isten báránya ! A többi szavak színtelenek, mindennapiaknak tetszenek. És mégis, ha belemélyedünk ez evangéliumba, az egész és minden egyes szó nagyon jelentékeny. Szemlélhető rajzban egy igazságot, egy tényt mutat fel nekünk, mely az evangéliumba, a keresztyén kinyilatkoztatás sajátságos titkába avat be bennünket. Megmutatja az egyéniség jelentőségét a keresztyén jámborságra nézve. E tétel megmagyarázása céljából három részből fog állani mai beszédem : I. Kell, hogy élő személyiségek utaljanak bennünket Jézusra. II. Meg kell tanulnunk Jézus személyét felfogni, s III. személyesen kell Jézushoz csatlakoznunk s ügyének adni magunkat. I. Kér. testvéreim ! Evangéliumunk e szavakkal végződik: vala pedig körülbelül tiz óra. Sőt a napszak is meg van jelölve. Joggal — mert a két tanítványra nézve ez volt életöknek döntő órája. Ebben az órában jöttek ők Urukhoz és Mesterökhöz s ezzel vallásos bizonyosságra jutottak. Reményök megvalósult: megtalálták a megígért Messiást és az igazi utat, mely Isten országába vezet. Hogy jutottak ehhez ? Nem a természet vagy a történet jámbor szemlélete által, nem saját szivöknek és életöknek megvizsgálása által, sőt nem is a Szeniirás kutatása utján, hanem egyedül 5 kizárólag egy élő személyiség, egy férfiú révén, a kit ismertek, a kiben bíztak, prófétájok által, a ki eladdig vezetőjök vala, — Keresztelő János által. O készítette az utat az Idvezitő- nek, s először ő ismerte fel Jézusban a megígért Messiást. — Keresztelő János a nép előtt bizonyságot tett róla. Ő szentelte fel Jézust hivatására. Irigykedés nélkül küldte hozzá hallgatóit. És ha ő maga személyesen nem csatlakozott az Idvezi- tőhöz, akár, mert Jézus őt nem hivta, akár azért, mert Jézus működésének önállóságát nem akarta megzavarni, mégis tanítványait minden nyomatékkai újra meg újra Jézusra utalta. Erőteljes, személyes bizonysága vezette őket Jézushoz, de csak azért, mert egész személyisége irányadó volt tanítványaira nézve. Bennünket is semmi se képes úgy Jézushoz vezetni, vallásos bizonyosságra, valódi keresztyén jámborságra és erkölcsi- ségre nevelni, mint élő, keresztyén személyiségek befolyása és bizonysága, valódi, erős, keresztyén jellemek. Az ige és sákra- mentumok által bizonyára eljutunk Idvezitőnkhöz, — de nem valami bűvös utón és gépiesen, hanem úgy, hogy élő személyiségek, a keresztyén gyülekezet, a keresztyén családok az isteni kijelentés tanúi és tolmácsai lesznek ránk nézve. A Szentirás és sok más jámbor könyv is mértékadó és termékeny a mi jámborságunkra nézve, de csak azért, mert ez iratok nekünk személyes, élő bizonyságokat és erőt nyújtanak. A jámborság rendszabályai, szokásaiJésjntézményei is lehetnek jelentékenyek, de csak akkor ha azokat a gyülekezetek életökben és értelmükben magukon viselik. Hitszónokok és tanítók is vezethetnek minket Krisztushoz, ~ de nem csak tanítás es igehirdetés vagy hivatalos beszédeik utján, hanem mint az Urnák személyes tanúi. És nem csak ők;Jnem,[hála Istennek, vannak sokan világiak, a kik sok beszéd nélkül személyes keresztyénségök, életök által vezetnek másokat Jézushoz, tanúskodnak Jézusról: hü, jellemes atyák; szeretetteljes, imádkozó, türelmes anyák; önzetlen testvérek, feláldozó barátok; csendes, készséges tűrök; bátor harcosok, sőt nemes, őszinte ellenfelek. Mily sokan megérték, hogy nekik sokáig úgy tetszett, hogy a keresztyénség csak tanokból, utasításokból, dogmákból, rendszabályokból áll; majd végre megismerkedtek olyan személyekkel, a kik krisztusi erőtől buzogva, áthatva a krisztusi szellemtől, a keresztyéni békének és örömnek birtokában a keresztyénségben éltek, — olyan keresztyéneket, a kik mig a világ urai, szolgák és szabadok, mert hívők. Ekkor mintha hályog esett volna le szemökről: keresték Jézust és megtalálták. Ha megkérdezzük magunkat, ki kedveltette meg vélünk a keresztyéni jámborságot, ki vezetett bennünket az^Idvezitőhöz — azt hiszem, mindnyájunknak azt kell felelni: más emberek, kik keresztyének valának s ismerték Krisztust. Csodálatos is ez a működés személyről-személyre ! Semmi nem képes bennünket a roszra ingerelni és abban megtartani, semmi más nem vezethet a jóra, mint élő személyiségek, személyes érintkezések. Gyakran'dicsőitik az ember ismeretet, mint olyan művészetet, a mellyel az emberek gyengeségeit, fogyatkozásait és hibáit gyorsan.felismerik s ügyesen kihasználják. De ez egyoldalú, veszélyes emberismeret. A valódi emberismeret, a lelkeket megkülönböztetni tudó adomány, mindenek előtt abban mutatkozik, hogy az emberekben a jót is megtaláljuk és értékeljük, hogy a jókat felismerjük, azokhoz szegődünk, azokhoz csatlakozunk, hogy oly önzetlenül, mint János, a nagyobbakra és jobbakra utalunk. Minden igazi keresztyének pedig egyhangúlag bizonyságot tettek Jézusról, mint egyetlenről és tökéletesről — leghangosabban és legdöntőbben azok, a kik, mint Pál apostol és a reformátorok, a legnagyobb keresztyén jellemekhez tartoznak. Azért a mi boldogságunkra és erkölcsiségünkre nézve alig van fontosabb kérdés, mint ez : milyen jó és nemes embereket ismersz ? Kit követsz ? Kit ajándékozol meg bizalmaddal ? És viszont, alig van fontosabb gondoskodás és szószólás azok érdekében, a kiket szeretünk, mint az, hogr' ők már életutjukon találják meg az igazi vezért, ismerkedjenek meg jó emberekkel, és nemes társaságokat látogassanak. Nem az elméletek és előraj- zok, nem a szabályok és intézmények, hanem a személyes befolyások döntők a legtöbb esetben. És az ifjúság manapság többnyire nem istenitisztelek és egyházi beszédek, hanem a családi,, baráti élet keresztyén ereje, munka és érintkezés által óvható és menthető meg. Keresztyén jellemek és személyes tanuk vezetik — tudatosan vagy öntudatlanul — a keresőket, tévelygőket, ingadozókat az Idvezitőhöz — olyan keresztyén jellemek, a kiknek mindenek előtt tisztáknak, egyszerűeknek, mértékleteseknek, türelmeseknek, mélységeseknek és erőseknek kell lenniök, és a kik — Istennek hála — a legkülönbözőbb irányzatokban, helyzetekben és körökben Istennek kegyelme által mindig eligazodnak. Boldogok azok,í a kik, mint egykor János tanítványai,, másoktól hallják a tanúbizonyságot Jézusról és őt követik. II. Midőn János látja, hogy Jézus ott jár, igy szól: Imé az Isten báránya ! És hallá őt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust. Ok bajosan értették meg ama nyilatkozatnak titokzatos, mély értelmét. Még ha a páska bárányra gondoltak is,, vagy ama türelmesen szenvedő bárányra, kiről Ézsaiás próféta könyvének 53-ik részében szól, nem érthették meg még akkor azt. Csak Jézus halála vonta le e titokról a leplet. De azt legalább meg kellett érteniök, hogy János Jézust, mint Istennek különös edényét, mint egy egészen sajátos isteni kinyilatkoztatás viselőjét, mint az Isten akaratának kimagasló közvetítőjét nevezte el. (Vége köv.)
