Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-06-11 / 24. szám

24. szám. 1910 junius 11.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’

A keresztyén egyház története.

Irta: Farkas József.

Y. időszak. I. A vallásjavitástói a legújabb időkig.

(1517—1896.)

VII. Az ellen -reformáció.

LVI.

A vagyonosabb polgárokhoz dragonyos katonákat szállásol- tatott be a király és ezek ott addig rokonczátlankodtak s kegy etlenkedtek, a mig a gazda és családja vagy át nem téit a katholikus egyházba, vagy meg nem szökött, vagy ki nem szenvedett. Másutt százával és ezrével fogdostatta össze az evangélium híveit, és azokat vagy az ország börtöneiben tartotta fogva evekig, vagy tengerentúli szigetekre hurcoltatta, vágy néha hajóstól a tengerbe sülyesztette őket. Az ily kegyetlenségek elöl ezrek és százezrek külföldre menekültek, majd a király ennek is útját állja, az ország határaira őröket rendel, kik a menekülni óhajtókat elfogják, a náluk talált pénzt és értékes holmit elveszik, magukat börtönre vetik vagy kivégezik. Mindeneki'elett halálra kerestetnek a lelkészek s a református isteni tiszteletben résztvevők. Ezért az országban maradt lelkészek űzött vadként bujdokoltak, s csak éjjelenként, vagy titokban erdőkbe, barlangokba, vagy félreeső pusztákba gyűjtötték össze egyik-másik vidék reformátusait isteni tiszteletre s mire megvirradt, tova állottak.

Az ily lelkészeket nevezték „pusztai lelkipásztoroknak“ s az ily módon tartott vallásos összejövetelt „pusztai isteni tiszteletnek“. A cevennesi bércek közt lakó hugonották megkisérleí- ték fegyverrel védelmezni vallási szabadságukat, 20 évig harcoltak ők, a szegény egy-ingesek — kamiszárdok Lajos gazdagon felszerelt hadserege ellen; de a rajongásig fokozódott lelkesiilt- ségükkel, tengernyi véráldozatukkal is csak annyit értek el, hogy a hazájukból való kiköltözködésre engedélyt nyertek. Ezek a kegyetlen erőszakoskodások egy századon át tartottak; csakis a XVIII-ik század ut >bbi felének felvilágosultsága s még inkább az 1789-ben kitört nagy forradalom hozott szabadulást a számukra. De ekkorra a hajdan népes, virágzó hugonotta egyháznak csak gyenge roncsai maradtak fenn.

A jezsuiták nemcsak a reformáció hívei ellen indítottak mindenütt harcot; de még a legjobb katholikusokat is megtámadták s azoknak vesztükre törtek, ha azok az övékétől eltérő mélyebb hitelveket s tisztább erkölcsi törvényeket igyekeztek életbe léptetni. Szomorúan tapasztalták ezt az u. n. jausenisták Franciaországban. Jansen Kornél yperni katholikus püspök Augusztinus cim alatt egy becses hittani munkát irt, barátai halála után ezen muukát kinyomatták, mely munkában Jansen a katholikusok által szentként tisztelt Ágoston püspök hitnézeteinek kelt védelmére, tehát ő is azt tanította, hogy az üdvöt az ember nem jó jócselekedetek által szerzi meg, hanem Isten ingyen kegyelméből ’ ny éri. Igaz, de a jezsuiták meg a külső jócselekedetnek nagyon is nagy érdemet tulajdonítottak; hozzá a reformátorok is Ágoston említett tantételeiből indultak ki : ezért a jezsuiták bevádolták Jansen könyvét VIII. Orbán pápa előtt mint ere.nekséget tartalmazót és abból a pápa több tételt kárhoztatott (1642). De ekkor a francia kath. egyháznak a legjelesebb tudósai s igazi kegyeséletü íérfiai és négy katholikus püspök keltek Jansen munkájának védelmére, és egyrészt kimutatták, hogy a pápa tévedett, midőn az általa megjelölt tételeket kárhoztatta, másrészt világ elé tárták a jezsuiták sok mindenféle bűnét s a népek erkölcsi életét megmételyező ördögi elveiket.

De X. Incze és még inkább VII. Sándor pápa biztosították a világot, hogy csakugyan eretnekség foglaltatik Jansen munkájában, és az erre vonatkozó pápai bullát köteles lett Franciaországban minden szerzetes és apáca esküvel igaznak fogadni s a jansenista eretnekséget megátkozni. A jezsuiták nem nyugodik, mig az a zárda is (a port-royali, Páris mellett) el nem pusztítatott, sírboltjából a porladozó csontok is ki nem hányattak, a mely a Jansen híveinek központját képezte. A jezsuiták az ily eljárást helyeselték, mert hiszen ők már VII. Sándor idejében azt bizonyították, hogy a pápa tetteiben is csalódliatlan, holott épen VII. Sándorról a flórenci kormánynak a pápa udvarában tartózkodott követe, fejedelmének azt az értesítést küldötte, hogy „egy igaz szó nem jőve ki szájából“.

VIII. A protestáns egyház mellett keletkezett főbb felekezetek.

Az az élő s éltető lélek, melytől a XVI-ik század úgy vallás- javitói, valamint az általuk alapított első protestáns gyülekezetek át voltak hatva, a későbbi időben itt-amott szunnyadozni kezdett; a vallásos buzgóság lohadt, az erkölcsi élet fényessége liomályosult. De meg a szentirás olvasására épen a reformátorok miudenkit feljogosítottak, sőt buzdítottak, ez által alkalmat nyújtottak arra, hogy a különböző gondolkozásu, jellemű s vérmérsékletű embernek az Írás némely szavait különbözőképen értelmezzék; hogy néha oly férfiak is, kiknél a szentirás alapos megérthetéséhez a szükséges előismeretek s tudományos képzettség hiányzottak, fellépjenek apostolokul és másokat akarjanak kalauzolni oly helyeken, melyeken maguk is járatlanok. Innen magyarázható ki, hogy az utóbbi háromszáz év alatt az evangéliumi örök alapokon nyugvó protestáns egyházak mellett számos kisebb-nagyobb vallásfelekezet keletkezett és manapság is a szabadabb országokban, és kivált Eszak-Amerikában időnként keletkezik. De viszont igaz az is, hogy a mely vélemény nem Istentől, hanem csak emberektől vagyon, az önmagától elmúlik; több oly felekezet, mely keletkezését téves emberi értelemnek, vagy a vallásos érzelem elfajulásának, beteges képzelődésnek köszönheti, több-kevesebb ideig tartó fennállása után nyomtalanul elenyészik.

A XVII. és XVIII. századokban részint az angolok, részint a német protestánsok között keletkezett egy-két oly felekezet, avagy vallási irány is, a melyek magukon hordják ugyan a kisebb-nagyobb félszegség, s túlzás bélyegeit; de a melyektől másrészt nem lehet megtagadni, hogy bennök van egy rész az evangéliumi kovászból és egy vagy más tekintetben üdvös hatást gyakoroltak a valódi vallásos élet és tettetés nélküli kegyesség fejlesztésére; ezért méltók; hogy rólunk megemlékezzünk.

Az angol magas egyház nemcsak a külső cifraságaiból sokat megtartott a középkori egyháznak, de megtartotta papuralmi szervezetét is. A hatalmas s gazdag püspök, a busás jövedelmit lelkészek sok helyütt lanyhán vették a reájuk bízott nép lelki gondozását; elégnek tartván a templomi lelkészi teendőknek és szertartásoknak nem ritkán léleknélkiili teljesítését. Részben ez indította (1649) a különben is képzelődő, benső látomások felől ábrándozó Fox György leicesteri vargát arra, hogy egy uj vallásfelekezetet alapítson, melyet ő testvérek vagy barátok egyesületének, a nép pedig quaker, azaz reszkető felekezetnek nevezett. Főismeretó jellemvonása ezen felekezet tagjainak az. hogy sem az egyházi, sem a társadalmi téren a külsőségekre nem adnak semmit; hanem-mindenütt a bensőt, a valódit tekintik. Ok a vallás legtisztább forrásaként a benső kijelentést, vagyis az isteni szellemnek az emberi kebelre gyakorolt hatását tartják; ezért nálunk külön lelkészek nincsenek, hanem a kiket az Isten lelke időnként ihlet —férfiakat vagy nőket— az leikéi s imádkozik vagy beszédet tart és pedig annyira szívből és lélekből hogy egész testük reszket ilyenkor (innen van nevük); ha az isteni lélek senkit sem ihlet, akkor egy- két órai csendes együttlét s elmélkedés után szétoszlanak. (Folyt, köv.)

ik oldal