Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-14 / 20. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 20. szám. 1910. május 14. Péter apostol. ív. De a mikor Jézus azt mondja: Ha meg nem moslak, nincs hozzám közöd, akkor Péter az egyik végletből azonnal a másikba csap át és azt feleli: Uram, ne csak a lábaimat, hanem a kezemet és a fejemet is. De Jézus szerint erre semmi szükség, mert ez a mosás nem valami üdvösségbe vágó dolog, hanem csak Jézus szere- tetének a bizonysága és példaadás arra nézve, hogy a ki első, az legyen mindenkinek szolgája s ép a szolgálatban való nagyság, alázatos önzetlenség, önmegtagadó készség legyen az Isten országában az elsőség mértéke. Mennyire a benyomások embere volt Péter, mutatja az áruló megjelölése alkalmával tett kijelentése is. Nagyban fogadkozott, hogy ő ugyan soha meg nem inog Jézus iránt való hűségében, hanem kész vele még a halált is elszenvedni. De Jézus már jól ismerte ezt a hirtelen lobbanó és hirtelen hülő természetet, azért előre megmondta neki: Ez éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engemet! Rettentő egy jövendölés ez. Péter bizonyosan nemcsak méltatlankodással, hanem önbizalommal is eltelve fogadta, — és mégis beteljesedett. A nagy szeretet és ragaszkodás elvitte Pétert Jézus után a főpap házába is, a hol még az éj folyamán megindult a vallatás, a törvénytelen törvénykezés. A lelke hajtotta, nem tudott ellenállani. Tudni akarta, mi lesz a Mesterrel ? Ott telepszik le a szolgák között, a kik kint az elő' csarnokban a tűznél melegszanek. Ott leginkább biztonságban van. Nem veszi észre senki, nyugodtan végigkísérheti a Mester vallatását. De egyszerre valami nyelves cselédlány beleköt és azt mondja neki: Te is a galileai Jézussal voltál ! Péter meghökken. Most felfedezik és talán kikergetik. Akkor aztán elvesziti szeme elől a drága Mestert. Az a szeretet és ragaszkodás, a mely őt idehozta, arra készti, hogy elhallgattassa ezt a lányt. És az első ötletet megragadva, hamarosan kivágja a vallomást: Nem tudom, mit beszélsz. Észre sem veszi, hogy hazudott, hogy megtagadta a Mestert. Csak annak örült, hogy a leányt elhallgattatta, hogy elmúlt a veszedelem s ő bent maradhatott. De másodszor is szóvá teszik Péter ott létét: Ez is a názáreti Jézussal volt! Péterben megint csak az ember kerekedik fölül, s most már fogadkozva erősitgeti: Nem ismerem azt az embert! Az első hazugság igy szülte meg s növelte nagyobbá a másodikat. De hiába minden tagadás. A hazugság olyan teher, a melyet nem lehet messzire hurcolni. A beszédje elárulta, hogy nem mondott igazat. S a mikor kissé tovább húzódott,, hogy ettől a kellemetlen környezettől szabadulhasson, már az a szó fogadta: De bizony te is közülök való vagy, hiszen a beszéded is elárul tégedet. Mert bizony a galileabelieket a sajátságos vidékies beszédmódjukról első szóra meg lehetett ismerni. Péter makacsul ragaszkodott ama feltett szándékához, hogy az Urat szemmel tartja, s már talán észre sem vette, hogy nagy bizonykodásba esett, s esküvel esősité, hogy nem ismeri Jézust, De a kakas észretéri- t te te. Az emberben ismét diadalra jutott a tanítvány, a kinek tiszte, hivatása folyton vallást tenni a Krisztusról; s szégyenében, bánatában sírásra fakadva elvonult a sötétbe, ki az emberek közül. Mert a Krisztusról nem a szív mélyén, hanem az emberek között kell tanúságot tennünk. Azután nem is találkozunk többé Péterrel, csak a megnyílt sírnál. Ő volt az első, a ki Jánossal együtt hirt vett a Krisztus feltámadásáról, s Pál korintusi levele szerint neki a Krisztus különösen is megjelent. Természete, jelleme hozta magával, hogy Jézus e földről való eltávozása után vezető szerepet vitt a tánitványok között, ő vezette a jeruzsálemi gyülekezet ama közgyűlését, a melyen Judás helyére Mátyást választották apostollá, ő vezette azt is, a melyen a növekvő gyülekezet szükségleteinek ellátására hét diakónust választottak. De sohasem ő rendelkezett, hanem mindig a gyülekezet. Az igazi keresztyénségben azóta is minden jognak forrása és kezelője a gyülekezet és nem a gyülekezet papsága. A gyülekezet küldötte ki Pétert Jánossal együttesen a vidéki gyülekezetek meglátogatására. Prímás tehát sohasem volt, a maga nevében sohasem intézkedett semmiben. Ha mégis első volt a többi között, azt csak nagy mozgékonyságának köszönhette. Ő buzdult szóra legelőször, mikor a pünkösdi csoda hatása alatt különös módon viselkedő hívekre ráfogták, hogy édes bortól részegedtek meg. Ő tett akkor is vallást a Krisztusról és a Krisztus szent ügyének igazairól, ő vezette a szegény ügyet is mindaddig, mig csak a diakónusok vállaira nem tért át ennek a terhe, gondja is. Ebből folyt az az eset, a melyről az apostolok cselekedeteiről szóló könyv negyedik és ötödik fejezetében olvasunk. Az első keresztyénekben nemcsak az egymás iránt való igaz testvéri szeretet, hanem az a hit is megvolt, hogy az Ur nemsokára visszatér s igy nem tanácsos, hogy az ember a földi élet gondjainak és gyönyörűségeinek a rabigájába hajtsa a fejét. Egy József nevű derék lé vita minden vagyonát a szegényeknek felsegitésére fordította, ezért nevezték is el azután Barabásnak, vagyis a vigasztalás fiának. Egy házaspár, Ananiás és Zafira is erre a dicsőségre vágyott. De nem őszinte, nem igaz volt a szándék, a mely őket vezette, nem tiszta a lélek, a mely bennük lakott. Otthon abban egyeztek meg, hogy a szegények felségélése címén eladott birtok vételárának egv részét megtartják maguknak. Ananiás, a férj, azzal ment Péterhez, hogy az egész vagyona vételárát elhozta a szegények részére. Péter bizonyosan ismerte már Ananiásnak nemcsak a vagyonát, a melyért több pénznek kellett befolynia, hanem a természetét is, hogy milyen hivalkodó és nagyravágyó. Talán meg is látta Ananiáson a hazug ember zavarát. Elég az ahhoz, hogy szemére vetette csalfaságát s kijelentette, hogy őt, az embert, el lehet ámítani, de szív titkos szándékait is ismerő szentleiket meg nem csalhatja senki. Ananiásban megrendült a lélek, a hirtelen feltámadt lelkiismeret irtózatos vádaskodását elviselni nem bírta, ott azon nyomban összeeset és meghalt. Nem a Péter átka volt ennek az oka, nem is a Péter hatalmaskodásának lett Ananiás a szánandó áldozata, hanem a saját lel ki ismerete vádjának terhe alatProskadt le. (Vége köv.)
