Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-09 / 15. szám
„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. 15. szám. 1910 április 9. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) V. A vallásjavitás Spanyol, 0 1 a s z, Ó s z t, r á k Cseh és Le ngyel országokban. XLVII. A legkiválóbbak voltak; Okhinó Bernát, előbb a kapucinus barátok legfőbb kormányzója, nagy hirü szónok s mint ilyen a lutheri és Zvingli-féle hitjavitás hírneves ostromlója; addig ostromolta a reformáci >t, igazán mondva, addig harcolt a Szentlélek ellen, mig utóbb ő győzetatt le, reformátussá lett; előbb Genfbe menekült, azután a Rajna melletti váresokban tanított, azután Angliában hirdette az evangéliumot, behívatván Crammer által, innen Mária trónra léptekor menekült, s zürichi lelkész lett; de később a Szentliáromságtagadók felé hajolván, Lengyel- országban ment, Morvaországban halt meg. Yermilio Martyr Péter ágostai szei vetes s kedves szónok. A reformátorok munkáinak alapos tanulmányozása folytán befogadó az evangéliomi tanokat, azoknak Svájcban, a Rajna mellékén és Londonban buzgó hirdetője lett. Vergerius Pál püspök s pápai követ, később buzgó liive Luthernek. Azokon kívül, a fik vagy Luther, vagy Kálvin hiveive lettek, olyanok is találkoztak az olasz tudósok között, kik ezektől függetlenül tanulmányozták a szentir/ifd, s kik heves természetüknél fogva egyik tulságb >1 a másikba estek; a szentirásból olyat is kiolvastak, sőt a miben ezek felettébb megbotránkoztak. A jó Isten azért adta az észt, hogy használjuk, s a XVI század vallásjavitói használtak is azt a középkori babonák, vallásos bi- gottság ostromlásánál; de másfelől arról is meg voltak győződve, hogy az emberi véges ész a végetlent nem foghatja fel s az isteni dolgok mélyébe teljesen nem hatolhat be. Hittel ölelték magukhoz az isteni kijelentéseket s a vallás mélységes titkait. Az olaszországi túlzó tudósok azonban, a kik különben is erősebben belemélyedtek a régi pogány görögök munkáinak, mint a szentirásnak tanulmányozásába, a hittéletek megállapításánál is egyedül az emberi józan észt vették zsinórmértékül és ettől vezettetve az eredendő bűnről, szabadakaratról, Krisztus vált. ságáldozatáról, de különösen a Szentháromságról oly nézeteket hirdettek, melyek a hitjavitók ítélete szerint a keresztyén vallás felforgatására vezettek volna. Miért is ezen tanok hirdetőinek p. o. Blandratának, Gribaldinak, a két Socinusnak nem csak Olaszországból kellett menekülniük, de a református Svájcot is több kevesebb ideig való ott tartózkodásuk után el kellett hagy- niok s csupán Lengyelországban és Erdélyben találtak menedéket, hol az u. n. Unitáriusok (egységhivők) vagy Sociniánusok felekezetét alapították. Keletkezett még Olaszországban 1540 kőiül egy középhelyen álló vagy fél-reformátori párt, melonek tagjai a kath. egyházban maradtuk ugyan, hanem az egyházban uralkodott erkölcsi romlottság gyógyszeréül a Luther és Kálvin által is hirdetett ágos- toni tant, a hit által való megigazulás tanát fogadták e1. Ezen párt tagjai nagyobb részint tekintélyes egyházi és világi férfiak voltak, mint Reginaidus l’olus bibornok, Morone püspök, Valdez a nápolyi al-király főembere, Kontarini bibornok s pápai követ s többek és ezek III. Pál pápára is oly nagy befolyvást gyakoroltak, hogy ez reformok készítése végett már egy bizottságot is nevezett ki, s a kath. és protestáns egyház kiegyeztetésére is remény mutatkozott. Ezen bizottság a pápa elé terjesztett javaslatát, miutén elősorolt a pápai hatalommal történt számos visszaélést, ezen szavakkal rekeszti be: „Itóma az egyházak anyja és parancsolja minden más egyháznak, miért is az isteni tiszteletnek és az erkölcsök tisztaságának itt kell leginkább virágozni. De óh szent Atyánk ! a ki idegen itt megfordul és szent Péter templomát meglátogatja, mind bosszúsággal telik el, látván, hogy mily tudatlan s hanyag papok végzik a misét. Igen! ezen városban a legrendetlenebb életű nők módjára és délutánonként a.bibornokok és más főpapok rokonságához tartozó előkelő férfiak kisérgetik őket. Mi azon reményben vagyunk, hogy Isten szentségedet arra hívta el, hogy Krisztus Urunknak a népek s a mai papságunk között is wár-már feledékenységbe ment nevét felelevenítse, hogy a jövőben szivünkben éljen és minden mi cselekedeteinken megláttassék; hogy az a mi betegségünket megorvosolja, hogy Krisztus nyáját az Úrhoz visszavezérelje; hogy Istennek megérdemlett bosszúját, mely fejünk felett függ és ma-lioluap lecsap reánk, tőlünk eltávolítsa.“ Igaz szavak voltak ezek. III. Pál intézkedett is, hogy a bizottság megkezdett inunkája dűlőre menjen; de mielőtt ez bekövetkezett volna, egy s/igoru, ,,az eretnekség ördögének“ semmi engedményt tenni nem akaró párt kerekedett felül a kegyetlen Caraffa bibornok elnöklete alatt több szabadabb gondolkodású püspök és bibornok börtönbe került, a többiek pedig, kik ezeu mérsékelt javítást óhajtották, elhallgattak. Ha már ezen mérsékelt párt ellen is börtönt használt fegyverül a hatalomra jutott párt, gondolhatjuk, hogy az evangélium határozott híveire mi sors várakozott. Caraffa vagy mint pápa IV. Pál külön hitnyomozó törvényszéket állított fel ellenük (1542). Sokan életüket megmenteudők, földönfutókká lettek; mások a kath. egyházba visszatértek; többeket a kétségbeejtő helyzeti őrültekké tett, mint p o. a jeles jogtudóst Spiera Ferencet; ezeren és ezeren pedig, férfiak, nők és evangéliumhoz való ragaszkodásukért vagy Vald P. tanainak követéséért börönbe, gályág»'n, vérpadra, máglyákra hurcoltattak és a XVI. század vége felé már semmi nyoma sem látszott Olaszországban a val- lásja'itásnak. A mit különben a -kegyetlen üldözésen kívül annak is lehet tulajdonítani, hogy ha a müveit olaszok elméjét megragadta is az evangéliumi tudomány, de szivük, érzelmük a pápistaságé maradt. Az olasznak vérében van a művészet iránti szeretet, az olasz lelke, ha imádkozik is, megkívánja, hogy legyen körülötte kép, szobor, oltár, cifraság, zene stb. A megjavított vallás liivei előtt pedig, Krisztus ezen mondása lebeg: az Isten lélek s a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. Az osztrák örökös tartományok közel szomszédságában voltak Németországnak, de meg azok falett V. Károly császár testvére, Ferdiuánd főherceg uralkodott: igy a vallásjavitás köny- nyen megtalálta az utat ezen tartományokba is; annyival inkább, mert a bécsi egyetem is a XVI. század közepéig — a mig a jezsuiták be nem fészkelték magukat — a szabad szellemnek, a józan tudományosságnak volt ápolója s terjesztője. Ferdinánd igyekezett ugyan urslkodása első éveiben erőszakos intézkedésekkel is a reformáció hódítását feltartóztatni, Tauber Gáspár bécsi lelkészt 1524-ben máglyán hamvas/.tatta el; s ennek sorsában ezutáu számosán osztoztak. De később Ferdinand is elnézőbb volt, kivált miután meggyőződött a felől, hogy a pápai széktől és az egyetemes zsinattól nem várhatni semmi javítást. Utóda Miksa (1564—76), kit a protestánsok majdnem hitrokonuknak tekintettek, Róma pedig hűtlen elp írtolóként, azon joggal ruházta fel a főnemeseket s fejedelmi városokat, hogy egyházi ügyeiket az ágostai hitvallás értelmében rendezhetik. De már ennek utóda Rudolf alatt (1576—1608) az evangélikusok zaklatása megkezdődött, majd ez tovább fokozódott, II. Ferdi- náud és a 30 éves háború alatt pedig a protestánsok teljes kiirtásával végződött. (Folyt, köv.)
