Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
10. oldal. ,Amerikai Magyar Reformátusok Lapja1 A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. II. Konstantin császártól Nagy Károly császárig. (325—814.) VI. Bonifác us, Pipin és Nagy-Káról y. XVIII. D különösen sokat fáradott e tekintetben és kiváló sikerrel az angol-szász eredetű Vinfried vagy latinos nevén Bonifácius, ki méltán viseli a „németek apostola“ czimet. A térítői pályára, melyen csüggedetlenül 40 évig fáradozott, 716-ban lépett fel először, felkeresvén a mai Hollandiában és Belgiumban tanyázott pogány frízeket; innen a frankokkal kiütött háború miatt pár évre menekülnie kellett, vizszament hazájába, azután elment Rómába, hol II. Gergely pápától felhatalmazást nyert a németek megtérítésére. Felkereste a Thüringiában, Frankoméban, Haszsziában lakó németeket, közöttük a pogányságot teljesen megtörte, a keresztyén- séget diadalra juttatta. Ekkor ismét Rómába ment, itt a pápa -szent Péter sírjánál megeskette, hogy ezentúl is tanításaiban s minden intézkedésében a pápai szék iránti hűséget és ennek érdekeit szeme előtt tartamija, vagyis hogy amerre a keresztyén vallást terjeszti, egyszersmind azt is hirdetni fogja, hogy a pápa Krisztusnak földi.helytartója és az egész Egyháznak legfőbb püspöke, viszont a pápa felszentelte őt minden általa alapítandó egyházak püspökévé (623), egy újabb római útja alkalmával pedig (738) májnczi érsekké és Németország prímásává. Majd átment Bonifácius a Rajna balpartján lakó francziák közé is, akik ugyan — mint láttuk — a keresztyénséget már pár századdal előbb befogadták, de mindeddig rendezetlen állapotban voltak. Itt a bomlásnak indult s elvilágiasodott egyházat szervezte, az általa összehívott zsinatok és a fejedelem segítségével a rendet, egyházi fegyelmet visszaállította, az eretnek s nős papokat elűzte s kivitte, hogy a frank püspökök is a pápai szék iránt esküvel fogadtak hűséget. Apostoli buzgósága ismét a frízekhez vezette a 75 éves agg Bonifáciust, hol rövid, de sikeres apostolkodása után egy pogány rablócsapat őt és 57 társát agyonverte (755). A bibliát feje fölé tartva, fogadta Bonifácius a halálos csapásokat; holttestét az általa alapított fuldai zárdában temették el. Azon körülmény, hogy a franczia püspökök s az általuk vezetett nép hűséget, engedelmességet fogadtak a római pápának, nagy fontosságú eseménynek lett szülőjévé csakhamar mind Fran- cziaország, mind a pápaság történetében. A franczia nemesség ugyanis egyik országgyűlésen (750) árnyékkirálya, a félkegyelmű III. Khilderik helyébe, ennek főemberét s az ország kormányzóját, Pipint szerette volna á királyi székbe ültetni; igen, de a királynak, mikor a trónt elfoglalta, hűséget esküdtek, az esküt pedig becsületes ember meg nem szegheti. Vonakodtak a francziák is megszegni, legalább maguktól, hanem azt eszelték ki, valószi- niileg Pipin tanácsára, hogy kikérik a pápa véleményét; ez pedig azt a választ adta, miszerint helyes dolog, hogy a királyi nevet is az viselje, aki a királyi hatalmat gyakorolja, vagyis hogy Pipint ki rálvukká koronáztatják. Ezzel azután a pápai szék úgy Pipint, mint fiát, Károlyt s általában a Karoling-házból származott fejedelmeket lekötelezte maga iránt; s ennek pár év múlva már hasznát is látta. Kéz kezet mos. A longobardok Olaszország északi részéből betörtek ennek alsó részeibe s már Rómát is fenyegették. A görög császárnak kellett 36. szám. 1909 szept. 4. volna ezen részeket védelmezni, mert hisz ő ekkor ura volt Rómának s az egész ravennai helytartóságnak. Ámde a keleti csá- csárok ekkortájt keleten az arabokkal s más ellenséggel annyira el voltak foglalva, hogy olasz birtokaik védelmére nem maradt erejűk. Ezért a pápa, II. István, Pipint kérte fel szent Péter öröké, t. i. Rómának megvédelmezésére. Pipin nem akart hálátlan lenni, bement Olaszországba, a longobárdokat két Ízben megverte (754), a helytartóság tartományait tőlük visszafoglalta s ezeket — miután a fankok, mint Pipin mondá, nem a görögökért s a konstantinápolyi császárért ontották vérüket, hanem szent Péterért, lelkűk üdvösségére — átadta a pápának s igy megalapította a pápai szék világi hatalmát, több mint húsz várost s ezek vidékét bocsátván a pápa kormányzása alá. Igaz, hogy most még a pápa a frank királyoktól függő fejedelme volt ezen birtokoknak, de a későbbi pápák felhasználták a kedvező alkalmakat ezen birtokok öregbítésére s állásuknak függetlenné tételére. így mindjárt Pipin fiának, Nagy-Károlynak (768—811) uralkodása alatt újabb birtokokkal növekedett az egyházi állam; mert midőn Károly az ismét Róma felé közeledő longobárdokat meggyőzte s azok régi birtokát, az egész Lombardiát is hatalma alá hajtotta, nemcsak megerősítette a pápát az atyja által ajándékozott birtokokban, hanem azokat, a longobárdoktól elfoglalt tartó mányokkal tetemesen öregbítette. Azzal is kimutatta Károly a pápai szék iránti jó indulatát, hogy midőn az abban ülő III. Leót az ellene támasztott súlyos bünvádak miatt egy hatalmas római párt elűzte s az Károlyhoz menekült, Károly fegyveres erővel visszaültette a pápai székbe. A pápa ezt akként hálálta meg, hogy midőn a 80o-ik év karácsony ünnepén Károly a római főtemplomba lépett, Leó úgy tettetvén, mintha isteni sugallattól indíttatnék, a római császári koronát Károly fejére tette, a gyülekezet pedig reákiáltotta: — Üdv és győzelem az Isten által megkoronázott Károly császárnak ! Ezen koronázás által Károly úgy lett feltüntetve, mint a régi római keresztyén császárok törvényes utóda, aminthogy a pápa is térdet hajtott s hódolatát fejezte ki előtte; de viszont a pápa úgy fogá fel, mint a kinek joga van császári koronát osztogatni, amiből' a későbbi pápák azt is következtették, hogy a nekik nem tetsző uralkodók fejéről joguk van a koronát le is ütni. Károly nemcsak Róma és a pápai szék, de általában a keresz- tvénség érdekében is sokat tett. Az ő idejében a papok erkölcsi élete felettébb alásülyedt, hogy ezen javítson, behozta a római egyházjogot, ezzel nagyobb rendet s szigorúbb egyházfegyelmet. Az erkölcstelenséggel karöftve járt a tudatlanság s nem egy pap találkozott, ki olvasni sem tudott: Károly különböző országokból tu dós férfiakat gyűjtött maga köré, mint p. o. az angol-szász Alkui- nust, Diakónus Pált s ezek segítségével iskolákat állíttatott, hogy ezekben az előkelőbbek némi műveltséget szerezzenek, de különösen, hogy a papok és szerzetesek megtanuljanak legalább olvasni latinul, amire az isteni tisztelet vezetésénél nagy szükségük volt. Rómából birodalma különböző részeibe énekeseket vitetett a papok és a gyülekezet oktatására, mert bizony a germán népek éneke — mint egyik kortárs megjegyezte — inkább ebek vonításához, mint emberi énekléshez hasonlított; ő kapta az első orgonát ajándékba keletről, mely azután az énekjavitása s az istenitisztelet emelése végett lassanként elterjedt az egyházban; ő készíttette Diakónus Pál által az első prédikácziós könyvet, hogy ebből a papok, ha már maguk nem tudnak egyházi beszédet készíteni, időnként egy-egy prédikácziót a nép előtt felolvassanak. A babonás hit terjedését hogy megakadályozza, megtiltotta a harangok felszentelését s az általa összehívott frankfurti zsinat által megtiltatta a képek tiszteletét. (Folyt, köv.)-lm
