Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
6. oldal. 36. szám. 1969 szept. 4 „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ Halottégetés. A halottégetés a holttesteknek megfelelő eljárással való elégetése. Ilyen módon a holttest rövid néhány óra alatt egyszerű ásványi részeire bomlik; ellenben a földbe való temetéssel a test szétbomlási folyamata (rothadás, korhadás utján) számos évig eltart. A halottégetés érdekében az utóbbi évtizedekben úgy irodalmi, mint egyesületi térre kiható eleven mozgalom nyilvánult- A halottégetés régi eszme, melynek több ezer éves múltja van. Indiának Buddha-felekezetü népessége halottait elégette. Az ó- kori műveltség hordozói, a rómaiak és görögök körében általános szokás volt a halottak elhamvasztása s a hamvaknak többé-ke- vesbbé díszes urnákban (edényekben) való eltartása. E hamvakat kedves emlék gyanánt kegyelettel őrizték. A halottégetésre irányuló újabb mozgalom a történeti motívumon kívül azt a körülményt is számba veszi, hogy a ragályos bajban szenvedett egyén halála folytán a ragályozó anyag nem semmisült meg, hanem, hogy esetleg még későbben is veszedelemmel fenyegeti az élőket. Fontos még a gazdasági szempont, nevezetesen az a nehézség, melylyel különösen a nagy városok küzdenek, midőn közelükben megfelelő terjedelmű s temetőnek alkalmas területeket kell megszerezniük- Nem lehet kicsinyleni azt a gazdasági szempontot sem, mely a nagy városoktól többnyire távolabb eső temetőkbe történő halottszállitás és sirlágotás révén az egyeseket terheli. Tagadhatatlan továbbá az is, hogy ütközet után vagy valamely helység ostroma alatt, nemkülönben pusztító járvány idejé- jében a tömeges számú halott eltemetése alig leküzdhető nehézséget okoz és sok esetben súlyos egészségügyi zavarokra ad okot. A halottégetés mellett felhozott figyelemre méltó okokkal szembeállítják az igazságszolgáltatás érdekeit, melyek méreg stb. okozta halál eseteiben, ha a halott elhamvasztatott, nem találnának kielégítést. Esetleges bűnök tehát felderithetetlenül maradnának, ami a közbiztosságra veszedelmes volna. Ez az aggodalom azonban pontos, lelkiismeretes halottvizsgálás mellett elesikNémetországban, Gothában 1878-ban történt az első halottégetés. Francziaországban Párisnak Pére Lachaise nevű temetőjében állítottak fel halottégetőt, mely 1889 óta van működésben. Francziaországban a lakosság ma már nem idegenkedik a hálottégetéstől, ami az első pillanatban borzalmasnak tetsző, de valójában üdvös és a modern higiénia által melegen ajánlott temetkező módA halottégetés szokása egyébként nemcsak Francziaország- ban, de más országokban is terjed- Az Egyesült Államokban például 1901-ben 1685 holttestet égettek el krematóriumban, 1903-ban pedig már 3i6o-at- Ebből a számból 974 jutott San Franciscora, 617 Filadelfiára, 338 Bostonra, 199 Chicagora és 130 Philadelphiára. Angolországban kilencz halottégető kemencze van, a tizediket pedig most állítják fel. Leeds és Bradford városok hatósá gai legújabban a roueni krainatóriumot tanulmányozzák, hogy annak a rendszeréhez hasonló módon létesítsenek városukban is halottégető kemenczét. A papság sem viseltetik ellenséges indulattal a halottégetés iránt s mikor nemrég Birminghamban egy uj krematoróimot avattak fel, a worcesteri, hiefieldi és a coven- comi protestáns püspökök nyíltan kijelentették, hogy véleményük szerint a halottégetés nem áll ellentétben semmiféle vallási dogmával. A worcesteri püspök még tovább ment. írásban nyilvánította azon óhaját, hogy halála esetén tetemeit azonnal adják át a lángoknak, nehogy ártalmára lehessen az élő, egészséges emberiségnek. Angolországban az 1904-ik évben összesen 479 halottégetés történt, a legtöbb (158) természetesen Londonban. Utána következik a wokingi krematórium, ahol 143 halottégetés történt ugyanezen évben. Németországban a nyolcz krematóriumban a felavatásuk óta összesen 6917 halottat hamvasztottak el. A legtöbb ham- vasztás a gothai és a hamburgi krematóriumban történt. Carls- ruheben csak nemrég állítottak fel halottégető kemenczét- Németországban 86 halottégető egyesület van, 22 ezer taggal. Az egyesületek czélja a halotthamvasztás reformjának a propagálása. Drezdában, daczára a hatóság fáradozásainak, még nem sikerült a polgárokkal elfogadtatni a halottégetés intézményét. Pedig éppen Drezdában történt 1847 október 9-én a Siemenskészülék segítségével az első tudományos módon véghez vitt halottégetés. Ugyancsak Drezdában ez időben határozták el, hogy nemzetközi bizottságot kell választani ez eszme terjesztésére. Berlin sem mutat igen hajlandóságot a halottégetés elfogadárára. Van ugyan egy elméleti halottégető társaság, de ez még nem vitte annyira, hogy a törvényhozás megengedte volna a krematóriumok felállítását. Bécsben még csak annyira van a kérdés, hogir az ottani orvosok kollégiuma a halotthamvasztás előnyeit proklamáló határozatot hozott. Prágában és Budapesten a közegészségügy intézőiben erős a hajlandóság diadalra juttatni a krematórium intézményét, de törekvéseik hajótörést szenvednek a „császári akarat ‘ ellenállásán. Olaszországban az 1903-ik évben 340 halottégetés történt. Sv.ájczban ugyanez év deczember 15-én határoztatott el a halottégetés, de már ezelőtt is működtek halottégető kemenczék Géniben, Zürichben, Bázelben és Szt-Gallban. Zürichben 1903-ban 159 halottégetés lörtént s most állítják fel a második halottégető kemenczét. Dániában, nevezetesen Kopenhágában 1901 óta van szokásban a halottégetés. 1901-ben 34, 1902-ben 54, 1903-ban 51 volt az elégetettek száma. Spanyolországban és Belgiumban nemrég indult meg egy mozgalom, hogy a törvényhozás legalább a fakultativ halott- hamvasztásra nézve hozzon törvényt, de a kormányok még nem foglalkoztak a kérdéssel. Indiában, Kínában és Japánban meglehetősen el van terjedve a halottégetés- Tokióban két halottégető kemencze van, mely állandóan működött, mikor a harcztérről hazakerült s a kórházabban elhalt katonák holttestét mind ezekben égették el. A leghíresebb és legnépesebb krematórium azonban a párisi- Ebbe három helyről kerülnek a halottak: egyes családoktól, a kórházak boncztani termeiből s mindenünnen, ahol elvetélt vagy halva született magzatok vannak. 1903-ban a családok kívánságára 306 halottégetés történt. Kórházakból a krematóriumba került 2492 holttest; az elhamvasztott embriók száma 3866. Francziaország vidéki városaiban és a gyarmatokon már nem terjed olyan rohamosan a halottégetés eszméje, de azért. ál. landóan gyarapodnak a hívei. B. H.