Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-07 / 32. szám
32. szám 1909. aug. 7. (23. folytatás.) Anna kezét nyújtotta Verner felé, ki mohón megragadta a puha fehér kezecskét s megszorította, majd hirtelen megcsókolta, mire a leány neheztelve vissza vette karját az ablakon át. — Ne felejtse, — kiáltotta Verner boldogan, ne felejtse leányasszony, hogy ha valamikor szüksége lesz valakire, én itt vagyok És ezzel elrohant. Magában megelégedetten mondogatta : — Lám, lám, sokkal könnyebben megy, semmint hittem volna. Most még inkább meg volt győződve arról, hogy Anna az övé lesz. Pedig talán soha sem állott nagyobb távolságra a leánynak csordultig tele szive Vernertől, mint éppen most. Sőt éppen fájdalmában jutott olyan lelki állapotba, hogy még a Verner barátságos szavait is elhitte és elfogadta, de ezeket is édes apja érdekében. Azt hitte, hogy apja iránt tesz kötelességet, mikor egyik legnagyobb s talán egyetlen ellenségét lefegyverezi. Mire Verner a tanács-házhoz ért, még nagyobb oka lett arra, hogy örüljön. Úgy látszott, hogy az ő javára billent most már hirtelen a sors serpenyője. A tanács-háznál nagy zavar uralkodott, olyan, mely hirtelenében terjedt az utczákou s nagy hamarosan elrontotta a kolozsváriaknak imént még olyan ragyogó jó kedvét. A fejedelem táborából érkezett néhány előkelőbb harczos, köztük egy-két főnemes is. Gyorsan a királybíróval (aki az időben a főbírói tisztet is végezte egy személyben) akartak beszélni. Lintzegh János nyomban eléjük állott. Tőlük aztán megtudta, hogy balsejtelme nem csalta, hogy nagy szerencsétlenség történt s most aztán igazán nagy a veszedelem. Szeydi basa főtisztjével folytetott tanácskozás után azt határozta, hogy mielőtt a fejedelmmel meg nem ütközik, nem bántja tovább Kolozsvárt, mert attól fél, hogy a háta mögött egy felbőszített s egy bosszút váró várost hagyjon. A fejedelemmel való ütközet sorsa ugyan bizonyos lehetett előtte, hiszen az ő hadserege sokszorosan meghaladta Rákóczy Györgyét, de azért még sem merte volna tüzbe tenni kezét a győzelemért. Azok az erdélyi hajdúk kemény legények voltak s hiába tette meg sokszor, hogy maga és vezérei vasbotokkal kergették a csata folyamán előre a lankadókat és ígéretekkel biz- tatgatták a vitézebbeket, a magyar katonaság vitézsége sok bajt okozott neki. 11. oldal. Egyetlen bizalma csupán erejének roppant nagy voltában rejlett. Hogy tehát minden meglepetéstől megóvja magát, miután kellően riasztott Kolozsvárra, döntő csatára indult Szászfenes határához. A csata eredményét szomorúan hallgatták Lintze ghék. Második Rákóczy György seregét teljesen szétverte a túlnyomó nagy számú török. A fejedelem, ki maga is harczolt az ütközetben, homlokán veszedelmes sebet kapott. Néhány hűséges embere kimentette s nagy nehezen szekeret kapva, arra fektette. Az időtájt éppen útban volt Nagyvárad felé, hol aztán rövid idő múlva , meg is halt. Lintzegh János könybelábbadt szemmel hallgatta azt a gyászos hirt, hogy fejedelme haldoklik. Lecsüg- gesztette bánatos fejét s perczeken át minden gondját, minden más gondolatát el fog'alva tartotta nagy fájdalma. A csatából menekültek riasztották föl fájdalmas elmerd ltségéből. — Királybíró uram, tudja-e, hogy néhány perez múlva itt lesz a török a város alatt ? Lintzegh mélyen felsóhajtott. Most már városának sorsa jutott ismét eszébe. A helyzet nagyon megváltozott. A felől nem volt kétségben egyetlen szívverés idejéig sem, hogy hűséggel tartozik a fejedelemnek. De képes lezz-e a várossal szemben eleget tenni annak a szándékának, hogy Kolozsvárt semmi szin alatt se adja föl Szeydi basának ? A fejedelem gyászos sorsa talán azóta elterjedt városszerte. Most már Verner szavának nagyobb súlya lesz, mert minden okosság azt parancsolja, hogy Szeydi basával szemben nem szabad a városnak többé ellentől In ia. Hiszen óriási seregével gyerekjáték neki Kolozsvárt elfoglalnia, ágyúval halomra löveti a bástyákat s falakat. Kolozsvárnak úgyis nagyon kevés őrsége s katonasága volt. Hajdúinak legjava részét már összekonczolta a basa serege a múlt évben, a vaskapui szoros táján, Zaj leánynál, hol Rákóczy György hadának felét elvesztette s köztük Kolozsvár egész gyalogságát. Mi tévő legyen ily körülmények közt? Mert ha a „vis major“, a kényszerítő körülmények parancsoló ereje, föl is menti őt a hűtlenség vádja alól, ha most átadja a várost, nem tartja-e vissza az a gondolat, hogy a török, ha most bejuthat Kolozsvárra, elpusztítja a föld .sziliéről ezt a fejedelméhez mindig hü polgárságot ? Abba, hogy Szeydi basa „kegyelmet“, kíméletet igér, ő nem bizhatik, mert ha bizhatnék, talán feláldozná lelkiismeretét is és megszabadítaná városát a végromlástól. De itt lehetetlen volt előtte abban a pillanatban minden menekvés. Kolozsvár városának, úgy látszott, ütött a végső órája. (Folyt, köv.) „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ '.Z_Z.Z________üA •'* A szabaditó. Irta: Uyalui Farkas