Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-22 / 21. szám
21. szám 1909. május 22. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 5. oldal Tudakozzátok az írásokat. Vasárnap, május 23. ,, Hisszük az Ur Jézus Krisztusnak kegyelme által, hogy megtartatunk“ (Cselekedetek XV. 11.) Senki sincs kivéve az élet szenvedései alól (8 minden, a ki született, meghal. Lehetsz bármilyen jó erényes, tehetsz akármennyi jót: a fájdalmakat és halált el nem kerülheted; mert ez az Isten akarata. Ez az Isten akarata, hegy a kiket szeret, megpróbálja. Es i nehéz próbák alatt bizonyosan leroskadsz, -őt kétségbe esel, ha nem hiszed, hogy Isten akaratából kell szenvedett; ha nem hiszed, hogy Isten tudja csak, mi szolgál üdvösségedre; ha nem hiszed, hogy a ki megsebesített, meg is gyógyít és meg is tart. Ez az Isten akarata, hogy az emberek egyszer meghaljanak. És nehéz lesz elszenvedned a fájdalmat, mikor egyet a te kedveseid közül elszólit az O hívása, nehéz lesz neked magadnak is elbúcsúznod a földtől, ha nem hiszed, hogy Isten akarata ez, hogy Isten feltámaszt a halálból és megtart minden kedveseiddel együtt. Ezeket az Ur Jézus prédikálja: tudakozzuk az Írásokat, hogy megtartassunk! Hétfő, május 24. ,,Soha hízelkedő beszédekkel nem éltünk. “ (I. Thessal. II. 5.) Ismeritek-e a róka és holló történetét ? Egyszer a holló sajtot lopott s éppen elfogyasztani készült azt egy fa ágán, mikor az éhes róka ezt meglátta. Hogy a sajtot megkaphassa, hízelkedő beszédekkel kezdé dicsérni a holló szépségét és szépségéhez hason- litá hangját is, melyet ugyan nem hallott még. A holló megakarván mutatni hangjának szépségét, károgni kezdett, de ugyanakkor szájából kiejté a sajtot. A róka elérte célját, a sajtot igy megkapó. A hizelkedés szép szavakba burkolt hazugság s célja a hiú megcsalása; tehát bűn. Vigyázzunk azért, hogy a hizelkedés meg ne ejtsen minket és vigyázzunk, hogy mi se essünk ebbe a bűnbe. Azért az embereket ne a szerint Ítéljük meg, hogy mi- képen szólnak hozzánk vagy rólunk, hanem cselekedeteikből, melyek egyedül igazolhatják a szeretetet. És senkinek ne hízelegjünk; ne akarjunk valakit annak hazug beszéde szerint megítélni. Kedd, május 25. „Csak az Istenben nyugoszik az én lelkem, mert O tőle van az én szabadulásom. (Zsolt. LXII. 2.). Dávid király sokat szenvedett Saul üldözései miatt, de az üldözésekben soha sem félt, mert jól tudta, hogyha Isten vele van, senkise lehet ellene; mert tudta, hogy Isten hatalmas, hogy őt a legnagyobb veszedelemtől is megmentse. Bízott azért az Istenben és bizodalma szégyenbe nem esett. Há mi kiben bízunk? Bizony csak magunkban és az emberekben s csak akkor jut eszünkbe az Isten, mikor csalódunk barátainkban s beláttuk azt is, hogy nincsen bennünk szabadulásra való erő. Addig pedig, mig oda jutunk, hogy belássuk azt, hogy egyedül 0 tőle lehet a mi szabadulásunk, sokat szenvedünk, sokat csalódunk. Ha ezt most tudjuk, kerüljük el a szenvedések terheit azzal, hogy erősítsük meg hitünket az Istenben, hogyha jönnek a szenvedések, ne nyeljenek el, ne vegyék el lelkünk nyugalmát, hanem erősítsen meg az Istenben való reménység. Szerda, május 26. „Jobb a hosszutürő az erősnél és a ki uralkodik az ő indulatján annál, a ki várost vészén meg. (Példabeszédek XVI. 32.) Többek között arról is nevezetesek vagyunk mi magyarok, hogy hirtelen haraguak és indulatos természetűek vagyunk. A milyen hirtelen tudunk barátságot kötni, olyan hirtelen szakítjuk el annak kötelékeit; a milyen mélyen tudunk szeretni, olyan mélyen tudunk gyűlölni is. Pedig ezzel csak magunknak ártunk legtöbbet. Ha valami örömünk van, alig tudunk magunkkal birni; ha ]ledig bánat ért, mindjárt elcsüggedünk és közel vagyunk a kétségbeeséshez. Pedig ezzel is csak magunknak ártunk. Igyekezzünk arra, hogy az örömnek idejében mérsékeljük magunkat; a szomorúság napjaiban pedig erősítsük meg bizodal- munkat az Istenben, mert „jobb a hosszutörő az erősnél és a ki uralkodik az ő indulatján annál, a ki várost vészén meg.“ Csütörtök, május 27. „Én hozzám háttal fordultok és nem arccal.“ (Jeremiás XXXII. 33.) Gyakran keserít minket az emberek rosszakarata s kivált az fáj nagyon, ha nem adtunk okot arra, sőt a rosszakarat helyett méltán várhatnánk elismerést és jóakaratot. És az Isten szolgáinak, kik nem egyéni érdekből, hanem szivüknek szeretetével a mások javáért cselekszenek mindeneket, sokszor kell ezúton keserűséget látniuk. Hogyne fájna nekem, ha önzetlenül élek és munkálkodom tisztemben és nem hallgatnak beszédeimre, ha, amikor jót akarok, a jóért gonosszal fizetnek ? De miért keseregjek, miért panaszkodjam; az Isten ismer és a kötelességteljesités megnyugtató öntudatával jutalmaz, ha jót tettem és ez a jutalom elfeledteti velem az emberek gonoszságát, a fájdalmat is, melylyel illettek, enyhíti én bennem. Ne féljen és ne keseregjen azért senki, a ki kötelességeinek útjában áll, ha háttal fordulnak is feléje az emberek: Isten ítél és jutalmaz, nem az emberek. Péntek, május 28. „A te háborúságaidról elfelejtkezel és a meg nem térendő elfolvt vizekről, úgy emlékezel meg.“ (Jób XI. 16.) Szenved-e valaki közületek? Imádkozzék! Az imádság ugyan nem változtatja meg Isten akaratát,, de megnyugtat, hogy akarata ellen ne zúgolódjunk. S ha elmúltak a keserű napok, a háborúságok s Isten áldásai nyugosznak meg rajtunk ismét: elfeledjük a a szenvedéseket és mint meg nem térendő vizekről, úgy emlékezünk meg azokról. Ha az égnek fényes arca beborul, ha sötét fellegek takarják el a napot: kétségbe kell.e esnünk, hogy többé nem süt fel a nap és nem látunk kék eget? Ha este a nap aláhanyatlott, kétségbeesetten kell-e attól elbúcsúznunk, hogy már többé nem lesz nappal? Ha szenvedünk, ha meghalunk: kétségbe kell esnünk, hogy többé nem gyógyulunk meg, hogy örökre meghalunk? Semmiképen sem, mert él az Isten s O a mi Atyánk, ki gondot visel rólunk. Szombat, május 29. „Te a mikor imádkozol, menj be a te titkos házadba és ajtódat bezárolva, imádjad a te Atyádat, a ki titkon vagyon. “ (Máté VI. 6.) Az imádság az Istennel való társalkodóé s alkalmas arra, hogy szivünket megnyugtassa, lelkünket kibékítse és kötelességeink teljesítésére ösztönözzön. Az imádságra tehát nem az Istennek, hanem nekünk magunknak van szükségünk. Azért, a mikor imádkozunk, valóban imádkozzunk, ha azt akarjuk, hogy annak hasznát is lássuk. Haszon-e pedig az, ha az emberek, kik előtt hangos szóval imádkozunk, megdicsérnek ezért minket; haszon-e az, ha reggeltől estig imádkozunk, még meg is számláljuk imáinkat, de a mi szivünk távol áll attól, a kit szánk emleget? Imádság az is, ha hittel és bizodalommal csak egyszer is említjük Isten nevét és imádság az is, ha Isten törvényei iránt engedelmeskedünk. Csak az a fő ebben, hogy szivünk ott legyen a mi imádságunkban. Youngstown, 0. Haiikó M. Gyula ref. lelkész.
