Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-18 / 16. szám

6. oldal.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.'

Ifi. szám. 1908 április 18.

Tudakozzátok az írásokat.

< Vasárnap, április 19. »De a Krisztus feltámadott a halálból és azoknak, kik elaludtak, lett «lso zsengéjük « (1. Kor. XV. 20.)

A Krisztus feltámadásának emléknapja van ma; örüljünk azért és örvendezzünk azért és örvendezzünk a mi szivünkben. Hiába kínozta s juttatta halálra Öt a gonoszság, vérképen meg nem ölhetné. Krisztus feltámadott s feltámadott s feltámadása bizonyság előttünk, hogy, ha öt követjük, mi sem halunk meg örökké, hanem feltámadunk s örökéletet nyerünk.

Hétfő, április 20. »Az Ur Istennek lelke vagyon én rajtam; azért kent meg engem az Ur s elküldött engem, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdetnék, a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek a tömlöcznek megnyílását« (Ésaias LXI. 1.) Az Ur Istennek lelke vala a Jéeuson, kit elküldött, hogy hirdesse az ö evangyéliumat a szegény bűnösöknek s azokat, kiket a bűn megkötözött és a testi indulatok tömlöczébe Tetett, megszabadítsa s boldoggá tegye. Higyj ö benne, kövesd öt, hogy te is megszabadulj a bűntől s boldog lehess.

Kedd, április 21. »Miért hagytad el én lelkem ilyen igen magadat és nyughatatlankodol én bennem ? Bízzál az Istenben ! (Zsolt. XLII. 6.)

Sokszor elkeseredik az ember, sokszor áll közel a kétségbeeséshez, ha körülveszik öt az élet nyomorúságai. De a ki tudja, hogy minden az Isten akaratából történik s bízik ö benne, mint gondviselő Atyában: megnyugszik az ö akaratán. Bízzál te is az Istenben; ez a bizalom soha-em csal meg !

Szerda, április 22. »Mindenek, a mi jót cselekedtek, annak jutalmát veszik az Úrtól « (Efézusi levél VI. 8.)

Ha igaz keresztyéni életet akarsz élni, ne feledd, hogy a jó cselekedetek mutatják meg a te hitedet. S ha jót cselekedtél s azokért semmi jutalmad nincs az emberektől, bizzál az Istenben, hogy ö megjutalmaz tégedet.

Csütörtök, április 23. »Ha va'aki a te atyádíiai közül koldus leend valamelyben a te kapuid közül a te földeden, melyet a te Urad Istened adánd néked: meg ne keményítsd a te szivedet, be se zárjad kezedet a te koldus atyádfia előtt,« (5. Mózes XV. 7.)

Arra intenek e szavak, hogy a szegénynek gondját felvegyük, különösen pedig azokkal tegyünk jót, kik hozzánk legközelebb állanak s a mi hitünk cselédeivel.

Péntek, árilis 24. »Meglássad, hogy ne legyen a te szivedben valami istentelenség» 5. Mózes XV. 9.)

I stentelenség a bűn, melylyel az Isten parancsolatai ellen szegül a balga ember. Kerüld azért a bűnt, hogy sz ved tiszta, lelked nyugodt 1-gyen ; járj az Isten törvényében, hogy czélodat elérjed ez életben s ürökélet üdvössége legyen jutalmad az egekben.

Szombat, április 25. »Kisérts meg engem, erős isten és lássad meg az én lelkemet« (Zsolt, CXXX1X. 23.)

Az igaz etnl er nem fél a kísértésektől, nem retteg az élet próbáitól, a szenvedésektől, mert jól tudja, hogy a kisértésben, mint az arany a tűzben, tisztul a lélek — s a lélek tisztaságában áll az élet igazi öröme, elromolhatlan boldogsága.

Hankó Gyula.

Parádéskocsís, vagy tilos az imádkozás.

A »Bevándorló« czimü tekintélyes newyorki lap hasábjain Borsos István utazó misszionárius egy nyílt levelet intéz a Ref. Church in the U. S. fennhatósága alatt levő lelkészekhez, igy tehát e sorok írójához is, ki tudvalevőleg ez egyház kebelébe tartozik.

Válaszolok e levélre s az abban feltett kérdésekre, mert ilyen módon sohasem akarták félrevezetni a közvéleményt, mint azt Borsos István utazó misszionárius megpróbálja.

Ha saját személyemet bántanák vagy gyaláznák, azt eltűrném szótalanul, minthogy figyelemre sem méltattam az »Amerikai M. Népszavában« és a »Heti Szemlében« megjelent czikkek egész sorozatát. Mert nem volt kedvem veszekedni, csupán azért, mert egy tuczat »fajmagyar« veszekedni akar. De Istentől rendelt kötelességünk megvédeni azokat a szegény becsületes, jóravaló embereket, kiket ártatlanul bele vonnak a veszekedésbe.

Borsos István nyílt levele a csatlakozás irodalmának klassi- kus termékei közt páratlanul áll a maga nemében.

Farizeusi gőggel támadja meg Nthéz Imre wallingfordi lakost azért, mert — imádkozni merészelt,

Risum teneatis ! Egy magát papnak nevező és tartó egyén pellengére akart állítani egy egyszerű munkásembert azért a megbocsáthatatlan bűnért, mert az Urnák napján imára kulcsolta kezeit. Oh te szegény parádés kocsis ! Hát nem tudod, mit tanít a konventi katechismus, melyet az amerikai magyarság lelki javára szerkesztettek ? Vasárnap van? az Urnák napja? Puczolhatod a lovakat, csörgetheted az ostort, ihatsz pálinkát rogyásig, károm- kodhatod az Istent; mindez megbocsátható, de ha vasárnapon imádkozni mersz, örökre zárva lesz előtted az a menyország, a melynek kulcsát Borsos István utazó misszionárius hordja tógája zsebében.

De térjünk magára a dologra, a tényállás röviden ez. Márcz. 29-én V allingfordon, Conn, összegyűlt 15 református ember; a régi iskolahelyiségben énekórát tartani. Mikor elvégezték és szét akartak oszlani, Bai János, (tehát nem is Nehéz Imre, mint a nyílt levél állítja), igy szólott a többiekhez:

»Testvérek ! Vasárnap este van, ne oszoljunk addig szét, mig el nem mondunk egy imádságot«. Azzal felnyitotta a kezében levő zsoltáros könyvet, kikereste annak hátulján a hívek számára irt imádságokból a vasárnap estelit és felolvasta azt. Ez mindenesetre »istenitisztelet« volt, mert Istennek adták meg az őt megillető tiszteletet.

Erre vonatkozólag kérdi Borsos István utazó misszionárius, hogy tudtunk, beleegyezésünk és helyeslésünkkel tartatott-e?

E kérdésre válaszom és minden igaz keresztyén lelkipásztor válasza csak nz lehet, hogy ha ilyen módon Nehéz Imre, Bai János vagy akárki magtar testvéreink közül istenitiszteletet tart, teljes mértékben bírja beleegyezésemet és helyeslésemet. Sőt mi több, erre saját magam buzdítom a hivő embereket, mindenütt, a hol csak erre alkalmam van.

Szent hitünk és vallásunk szerint nincs közvetitö Isten és ember között az Ur Jézuson kívül, s minden embernek saját magának kell keresni az élő összeköttetést a mindenható Istennel az Ur Jézus által s Bai János vagy Nehéz Imre a fennforgó esetben csupán keresztyéni kötelességeiket teljesítették, amiért őket dicséret és nem gáncs illeti.

Borsos István utazó misszionárius bemutatta előttünk lelkét, és gondolkozás módját, midőn a »parádés kocsis« névvel csuiondá- rosan kiakart gúnyolni egy szegény embert, ki nem tehet arról, hogy kunyhóban és nem palotában született.

Az amerikai magyar munkásnép láthatja ebből a példából is, hogy a hazafiságot és vallásosságot hirdető »fi jmagyar« papok valósággal lenézik és megvetik azt a szegény munkást, ki nehéz ve- rejtékes munkával keresi mindennapi kenyerét, ha imára meri nyitni száját az ö engedelmök nélkül.

Ez a válaszom ama nyílt levélre. Megvagyok azonban ezek után még arról is győződve teljes szivemből és telkemből, hogy a wallingfordi »parádéskocsis« imádsága kedvesebb az Isten előtt, mint az utazó misszionáriusé. HARSÁNY! P. ISTVÁN,--------------- magyar ref. lelkész.

*) Ezen cz'kk kapcsán i-mételten felkérjük a csatlakozott lelkész urakat s általában az összes lelkészeket: hagyjanak fel már azzal az áldatlan harczczal. melyből senkinek sincs haszna, s a melylyel a magyarság erejét fogyasztják. Lehet talán a papoknak U békében és szeretetben élni s talán nemcsak hirdetniük kell a szeretet evangéliumát, hanem követni is. Unjuk már az örökös veszekedést s unja. sőt utálja azt már a magyarság is. A fenti czikket azon megállapodáshoz híven, mely van a szerkesztők között, kénytelen vagyok közlésre bocsátani annál is inkább, mert itt már nem a papok magán dolgáról van szó. Bar az utolsó czikk volna ez. mely hasonló tartalommal lapunkban megjelent! Szerk.