Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-15 / 7. szám
7. szám. 1908. febr. 15. AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 oldal. Nyílt levél Br. Bánffy Dezsőhöz* Kegyelmes Uram ! Mindenek előtt előre bocsájtom, hogy egy lelkesült hazafi és politikai programmjának hive szól nagyméltóságodhoz, minek bizonyítására, van szerencsém nagyméltóságod pártirodájának Fáy Béla cs. és kir. kamarás pártelnök urnák aláírásával többek közt 1905 január 30-án hozzám intézett levelére hivatkozni, a honnan csak pár sort idézek mely igy szól: »mindenkor tanúsított párthüsége folytán megkellett győződnünk, hogy nagynevű vezérünknek lelkes tisztelőjével állunk szemben, aki szivének melegével csügg hazafias programmunk megvalósításán.« Tehát ismétlem tisztelő hive szól önhöz, az itt tapasztaltakról kegyelmes uram, a ki nem áilhatja szó nélkül, hogy egy Br, Bánffy Dezső neve oly áldatlan munkával legyen kapcsolatban talán tudtán kívül, és képzelt hazafias célzattal mint a mily áldatlan munkát végez ön, midőn az amerikai reformátusok lelki nyugalmát, az úgynevezett — csatlakozás — politikájával feldúlja, magyart magyar ellen, hitrokont hitrokon ellen, sőt testvért testvér ellen ingerel- úgy any- nyira, hogy ezen ádáz küzdelemben nem látják már méltóságukon alólinak az ön papjai, feleségeikkel nyilt utcán megkutyakorbácsoltatni a másik papot. Szép példa mutatás; Isten szolgájához illő kegyes cselekedet ugyebár ? Avagy, oly rendes egyházakkal biró községekbe, melynek papjai és egyháziagjai nem akarnak csatlakozni, vagyis nem akarnak hálátlanok lenni azon egyházak iránt, melyek 10—18 év óta minden politikai háttér nélkül, táplálják, segítik egyházunkat mint édes anya kisdedét, ezekhez nem akarnak hálátlanok lenni, s az ilyen községbe küldeni másik papot, hazai testvéreink keserves adófilléieiböl ellátva bő költséggel és azon utasítással, hogy nem az evangyélium hirdetése a fő, hanem a politikai missio. Az ily kiküldött aztán nehány különféle módon szerzett támogatójával jár házról házra s kapacitálja a híveket a meglevő ref. egyházból való kilépésre, teljesen megfelelő papjának ott hagyására, ennek és családjának szájából a kenyér kihúzására- Hát ezt tanította Krisztus? ezek keresztyéni cselekedetek ? ez a keresztyéni szeretet, melyen vallásunk alapszik ? — nem hiszem. Ezen célt tévesztett politikával a magyar hazának és a ref. vallásnak csak ártanak. Hanem használnak igen, is, és hajtják malmukra a vizet azon felebarátainknak, kiket önök otthon — hazátlan proletároknak tisztelnek. Mert tessenek elhinni nincs az a nangos torkú agitátor, a ki a lélek retekéhez annyira hozzá tudna férni, mint a mennyire elveszti a vallásban való hitét a kisebb lelkierövel biró ember, mikor ily, nem emberhez illő módon látja marakodni lelki pásztorait, kiknek az emberszeretet, az igaz és kegyes élet példájával kellene elöljárni, igy azonban ? kész az anyag a szocialdemokratizmusra, mert az a látszat, hogy igazuk van, mikor a papokat pedig halálsápadtan ugrott föl. Kiment a páholyból, odaállt a hadnagy elé. Ajka reszketett a felindulástól. — Helyt áll a hadnagy ur azért, a mit most mondott ? A hadnagy szúró szemmel nézett rá. Az egykori jóbarátból semmi sem volt az arcában. Gyűlöletes, izzó megvetés nézett ki belőle. —- Helyt állni ? — ismétlé fagyosan. — Tudja az ur, vannak asszonyok, a kikért nem szokás megverekedni.. No hát, vannak olyan férfiak, a kikkel nem szabad megverekedni. Ezek egy kategóriába tartoznak. Az ur pedig afféle... Azzal felkelt asztaltársaságával együtt s elment, pillantást sem vetve Károlyra. Az visszatámolygott a páholyba. Szerencsére az egész jelenet alatt egy lármás kupié zenéje töltötte el a helyiséget. Botrány nem lett belőle nagyobb, legalább a szokott orfeumiaknál nem. Károly megsemmisülten ült vissza a székére. Pezsgőt rendelt s erősen töltött Sandukinak, a ki nem merte tőle megkérdezni, hegy mit végzett a hadnagy^1 ? Sanduki már majdnem elbóbiskolt. Károlyon nem fogott az ital. A lelki arculcsapás ott háborgott a mellében. Halálsápadtan fordult San- dukihoz. — Öreg, hol vagy most kondícióban ? — Az Oroszlán patikában — dadogá Sanduki. — Holnap felkereslek. — Minek, nagyságos öregem? — Egy kis morfiumra van szükségem,.... adsz-e ? — A mennyi csak kell........A mennyi csak kell........ S pezsgőztek tovább. Az egyik mámorosán, bóbiskolva, a másik halálsápadtan, hallgatagon. szidják és a vallást becsmérlik, s ily tényekkel a markukban rá is mutatnak — látjátok ! ugy-e rég mondjuk, hogy népbolonditók a papok ! Szóval ártanak ezen politikával a hazának, mert a visszatérőkön igen meg fog látszani ez a szellem, ártanak a vallásnak, mert sokan hite vesztetté lesznek, ártanak az otthoni sok szűk viszonyok közt tengődő egyháznak, mert a mi pénzt ide küldenek ezen áldatlan politikai missióra, azzal otthon sok szegény egyházat felsegélhetné- nek, de végre ártanak önök az itt élő magyaroknak is, mert mi igen is reá vagyunk utalva az angol foreman-ok, boss-ok, és superintendentek rokonszenvére, mert ettől függ, hogy legelsőnek ne a magyart küldjék el ha szűnik a munka, és ne csak szorultságból alkalmazzák, pedig aligha nem úgy lesz, ha az angol egyházak hálátlan, érdemtelen népnek tüntetnek fel lapjaikban. Tessenek önök uraim az otthon levőkkel törődni jobban, sokkal áldásosabb munkát végeznek, ne legyen kénytelen egy serdülő ifjú korától törekvő, szorgalmas józanéletü ember, 46 éves korában mint én is családostól uj hazát keresni; nem úri passzióból jöttem én sem ki, mert tudva volt előttem, hogy 1 -sö oszt. gépész létemre, kénytelen leszek itt mint gyári lakatos a kalapácsot és reszel öt erősen megfogni, holott otthon ily korú könnyen élt hivatalnok és katona, már nyugalomba megy a szegény nép adójának terhére. De kénytelen voltam, mert Pontiustól Pilátusig járva nem bírtam tehetségemnek megfelelő álláshoz jutni 14 év óta mert nem volt sem oly feleségem, semnly szép nö rokonom, mint a IX. IX. Az Ullöi-uti kórház egyik külön szobájában, sárga arcát elsoványodott karjára támasztva ül betegágyán egy korán megvénült ember. Károly. Halk kopogás hangzik az ajtón. Lábujj- hegyen, nesztelenül lének be egy fiatal ember 8 egy karcsú leány. Gyula és Biri. Jegyesek... Hozott Isten ! — szólt hörgő hangon a beteg.— Eljöttél hát még egyszer? Eljöttetek? Mélyen fekvő szemei mintha elborulnának... mintha megnedvesülnének. A jegyespár leül Károly ágya mellé Károly megfogja a kezöket. Közelebb vonja őket. — Ma éjjel végigálmodtam múltam egész történetét. Nem hoss/.u, de csúnya. Átmenet a tavasz zöldjétől - a hamuszürkéig. — Ne izgasd magad... Biri szótlanul igazítja meg a beteg vánkosát. Károly folytatja : — Gyermel koromat. A szolnoki tanulóéveket ...Játékaimat a Tisza partján. Emlékszel, Gyula ? Aztán a válás a szülei háztól. Szegény öregek! Hangja t lfulladt. Hörgésbe ment át. — Károlyom, kiméld magadat. A beteg elutasitó mozdulattal folytatta: — Az egyetemi évek. A szerb-utcai lakás. Kis thea-estélyeink — négyszem közt. A »teának csúfolt száraz fü«, emlékszel ? Az az este, mikor a Biri megmentését elmondtad. Szép este volt. Másnap Till Sámuel... Elhallgatott. (Folyt, köv.) duki, hogy sokszor segítettem, rajtad.......Hát légy őszinte, tudni akarom. — Mit ? — Hogy mi az az »akármi« ? — Hát aztán te nem tudnád azt, nagyságos öregem ? — Mi gondod rá, ha tudom is. Csak te mondjad... nagyon jól esik hallanom. S azzal színig tölté Sanduki poharát habzó pezsgővel. — No, ha »jól esik...« az már más... Hát — szólt, nagyot huzva a habzó, széles pohárból — eleinte sajnálták, hogy »eladtad magadat..« Károly fojtott hangon ismétlé : — Hogy eladtam magamat... — No, igen — folytatá Sanduki. — Kár volt érted. Meglehet, hogy okod volt rá.. A Kis Gyulával sokat beszéltünk erről. Majd megevett bennünket, ha rágalmaztunk........ — Hát csak rágalmaztatott ? — No hát. Mit is csináljon aa ember egész délután a kávémérésben ? A cikória jobban csúszik egy kis emberszólással. — S aztán hogy rágalmaztatok ? — De már azt csak mondja el más. Én, mikor a pezsgődet iszom, nagyságos öregem, akkor nem fogok kilencveniontos gorombaságokat vagdalni a te pártfogó fejedhez. Károly elsápadt. Ebben a percben a hadnagy odakiáltott San- dukinak : — Meddig ülsz még ott azzal a.. A vége nagyon drasztikus volt, A kik hallották — szerencsére csak kevesen hallották, mert az asztal nagyon közel volt a páholyhoz — tágra nyilt szemekkel bámultak Károlyra. Sanduki lehúzta a fejét az asztalra, Károly
