Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-17 / 42. szám
»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« A sátán szomorúsága (78-dik folytatás.)-Ha valaki megláthatná ezeket a régi városokat, úgy a minők egyszer voltak, micsoda jelenéseket látna. A mi modern műveltségűnk, elöhaladásunk minő kicsiny ezek mellett s én u«v hiszem, hogy mi most csak újra fedezzük fel azokat a dolgokat a melyeket a régiek már ismertek. ’ Lució kivette szájából a szivarját, gor.dolkozva tekintett reám majd mosolyogva szólt hozzám. — Szeretnél egy ilyen rírost megelevenítve látni Itt hatezer évvel ezelőtt egy király uralko dott. Volt egy asszonya, - nem a királynő, - hanem egyik ked vencze, ki hires szépség és erényes nö volt. A műveltség nagy lén tekkel haladt Kt előre, de a hitet nem ingatta meg. A mai Francia ország és Anglia felülmúlnak minden régi hatalmasságot az isten telenségben. Ezt a várost, - kezével mutatta, - inkább népének tiszta hite, mint más egyéb kormányozta s a társadalomnak királynője egy asszony volt. A király kedvencze sokban hasonlított Clare M visliez. Nagy tehetség volt, igazságos, eszes, szeretetve méltó. Az igazságszeretet és önzetlenség tették boldoo-gá ezt a helyet. Földi paradicsom volt ez, mig ö élt s mikor meghalt minden dicsőségnek vége lett. Ily sok jót tehet egy nö,|ha úgy akarja — Hogy tudod te mindezt ? — kérdeztem,- A múltnak feljegyzett történeteiből, — felelte. Azt olvasom, a mit modern emberek nem érnek rá elolvasni. Nagyon helyesen gondolod, hogy minden uj dolog, csak valami réginek a felfedezése, újra való feltalálása, sőt ha tovább fűzted volna gondolatot, elkellett volna jutnod oda, hogy a jelenleg élő embereknek élete, csak a múltnak folytatása. Nos, ha óhajtod, én az én tudományom által bemutathatom előtted azt a várost, mely évszázadokkal ezelőtt itt állott. »Szépség városának« hívták. Felállottam s meglepetve tekintettem reá. De ö meg sem mozdult. — Te egy ilyen dolgot mutathatsz nekem ? Hogyan teheted ezt ? — Engedd meg, hogy hypnotizáljalak, — felelt mosolyogva. Az én hypnotizálási módszeremet szerencsére még nem fedezték fel mások, de ez mindig eredményes. ígérem neked, hogy addig, mig az én hatalmam alatt leszel, Iái ni fogod nemcsak.a helyet' de a népét is. Kíváncsiságom nagyon fel volt izgatva s óhajtottam megtenni a jelzett kísérletet, bár nem igen mutattam ki kíváncsiságom. Közönyösséget színlelve, nevettem. — Teljesen kész vagyok, — mondottam — de nem hiszem, hogy hypnotizálni tudj. Erős akaratu vagyok, — (ez a megjegyzésem, úgy vettem észre gúnyos mosolyt keltett az ajkán) —'de me» teheted a kísérletet. Felállott s intett az egyik egyiptomi szolgának. — Állítsd meg a hajót, Azinah, itt fogunk pihenni az éjjel. Azioah, a felséges kinézésű, fehérruhás egyiptomi, kezét fejéhez emelte, engedelmessége jeléül és vissza vonult, hogy kiadja a parancsot. A hajó néhány piltunat-mulva megállott. Körülöttünk mélységes csend honolt, a hold sárga fenje világította be a fedél39. FEJEZET. Láttam a királyi felvonulást a szépség városában, de a ragyogó papság, nemesség nem érdekelt. Legjobban lekötötte figyelmemet egy lefágyolozott nö. Erősen óhajtottam, hogy meglássam az ar- czát, azt gondolván, hogy valami olyat tudok meg, a mit még eddig nem tudtam. Oh emeld fel fátyolod, szépség városának szelleme, — igy sóhajtoztam magamban. — Úgy érzem, a boldogság titkát fogom meglátni szemeidben. De a fátyol csak az arczán maradt. A zene most már nagyon vadnak tűnt fel előttem, az erős fény csaknem megvakitott; majd meg elviselhetetlen sötétség borult reám s egy ismert opera énekes hangját hallottam. Lucio mellettem ült s kényelmesen hintázta magát székében. Egy kiáltással előtte termettem. — Hol van és kicsoda ö ? Szótlanul tekintett reám s titokteljesen mosolygott, a mint a hirtelen támadást elhárította magától. — Mindent láttam, a várost, a papokat, a népet, a királyt, csak az ö arczát nem. Miért volt az elrejtve előlem ? Szemeimbe könnyek fakadtak s Lucio látható kedvteléssel tekinteti reám. — Minő hatást érnél el Londonban, ha egyszer bemutatnád ezt a tudományodat. — Úgy látszik, nagy hatást tett reád egy elmúló látomás ? — Azt akarod mondani — válaszoltam, — hogy ez nem volt egyéb, mint a te gondolatodnak áttükrözése az én agyamra? — Tökéletesen ezt. £n tudom, hogy mi volt a szépség városa s képes voltam azt felidézni, a te emlékező tehetséged előtt is. A belső látó képesség által. Ezt ugyan sokan tagadják, hogy van. — De hát ki volt ö ? — kérdeztem ismét. — Kicsoda, hát valószínűiig a király kedvencze. Ha arczát elrejté előled, sajnálom, de ez nem az én hibám. Eredj Geoffrey feküdj le, fáradtnak látszol. A látomások rosszul hatnak reád, pedig hidd el, hogy jobb ez, mint a valóság. Nem tudtam neki válaszolni. Hirtelen lementem, hogy megpróbáljak aludni. De gondolataim kegyetlenül össze voltak kuszáivá s valami elrémitö érzelem vett rajtam erőt s úgy éreztem, mintha nem valami földi hatalom uralkodnék felettem. Borzasztó érzés volt s Lucio előtt csaknem össze zsugorodtam s féltemben ktrülni kezdtem öt. Nem csupán ez a látomás, hanem egész lénye kezdett reám olyan hatást gyakorolni, a melyet azelőtt nem éreztem. De ö ií nagyon megváltozott irántam s még is jobban csu- dáltam mint azelőtt; beszédjében gyönyörködtem s el se tudtam magamat képzelni az ö társasága nélkül. Lelkemre azonban mind sötétebb bon.'at nehezedett; nilusi utunk egészen kifárasztott. Még utunk felén se voltunk, a mikor már az útnak végét óhajtottam. (Folytatása következik.) zetet. A messze távolban a homokból egy hatalmas oszlop emelkedett fel s a Sfinxuek arezvonalait is csaknem kilehetett venni. Lucio nyugodtan állott előttem, nem szólt semmit, de csudálatos 1 melancholikus szemeivel rám tekintett s tekintete mintha égetett volna, ügy hatott reám nézése, mint a kigyó tekintete a madárra, de mosolyogtam s közönyös dolgokról beszélgettem. Akaratom azonban hiába való volt, öntudatom gyorsan távozott, az égboltozat, a viz, a hold össze folytak előttem. Nem bírtam megmozdulni, lábaimat mintha nehéz vasak szorították volna a vizekhez s nehány pillanat alatt elvesztettem minden erőmet. Hirtelen látomást láttam, egy zenekar indulóját hallottam s nem messze állott előttem ragyogó tornyaival, kupoláival a »szépség városa.«
