Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-26 / 39. szám
39. szám. 1908 szeptember 26. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 3 oH»l Először haboztak belépni, attól tartva, hogy rossz helyen járnak s kissé zavartan látták, hogy ez egyszerű, igénytelen fiatal leány, kiről úgy vélekedtek, hogy olyan művész, ki két keze munkája után kénytelen megélni, ily kényelmes lakásban lakik. De azért csengettek. Egy livrés inas nyitotta ki elöttök az ajtót s miután nevöket bemondták, egy szalonba vezeté őket, melynek pazar bútorzata teljesen megzavarta őket. Moussia, lebocsátott göndör hajjal, fehér plüsböl készült pongyolában ült egy hosszú kereveten. Sovány és sápadt volt s tágra nyílt szemei még e sápad- ság daczára is foszforeszkáló fényben úsztak. Észrevévén a kertészeket, örvendetes felkiáltásra fakadt, kínosan felemelkedett s kiaszott kezét nyújtván feléjök, igy szólt: • — Boldog vagyok, hogy Önöket viszont láthatom, — s csaknem mindenik szónál hevesen köhögött, — már le akartam menni) hogy megköszönjem szivességöket... De nem szabad kimennem... ügy látszik, túl csigáztam magamat festményem bevégezhetése végett... s a fűben meghűltem... Egy ideig ide vagyok kötve... A férj és feleséggel megdöbbenéssel szemlélték. Fájdalmat okozott nekik, annyira megváltozott; a kertész a csomagot forgatta kezében s nem merte átadni. — Nem kívánjuk mi azt., — mondá végre a kertészné, — mivelhogy Ön nagy beteg... Máskülönben rossz néven vettük azt, hogy nekünk e selyem ruhát küldte... A mit tettünk, tiszta szívből tettük, s nem volt szükségünk ajándékra azért, mely oly szívesen fogadtuk szerény otthonunkban.. Ekkor aztán férjem elhatározta, hogy a ruhát visszahozzuk. — Nem én, te akartad visszahoznr, — szakitá félbe a férj. — Önök mindketten nagy gyerekek, — kiáltott fel Moussia, s a régi mosoly ült az arczán; — még több fájdalmat okoznak nekem, ha ezt visszautasítják. Azt akarom, folytatta a kertésznéhez fordulva, hogy mint tőlem kapott emléket viselje, ha már eltávoztam ez ámyékvilágból. iá midőn a férj és feleség hangosan felkiáltva tiltakoztak, hogy az ö korában a beteg hamar talpra áll, Moussia gyorsan ezt válaszolta: — Nem; — úgy érzem, hogy éltem gyertyája hamar kialszik. Nem fogok nagyon soká élni. Tudják, hogy az éles elméjű gyermekek... Próbált mosolyogni, de könny áztatta kökényszinü szemeit s a kertészék is, hallván e szavakat, melyeket köhögési rohamok szakítottak félbe, úgy érezték, hogy könny szökött szemökbe. Moussia fejét rázta é3 a beszédet másra terelte. — És az almafa, kérdezte, még mindig olyan szép ? — Oh igen, válaszoltak, virágait elhullatta, de a gyümölcsök már kezdenek kötni és kilátásunk van bö almaszüretre... Majd szeptemberben el fog jönni megizlelni. Kisasszony, a jó sevres-i dombok levegője helyre fogja állítani egésségét teljesen! Újra megrázta fejét s hátra dőlt párnáira, — kimerülve, s a beszédben már kifáradva. Midőn a kertészék elmentek, lecsukta szemeit és az almafára gondolt, mely a füvei benőtt fasor s a kert virágai közül oly magasra kiemelkedik, — Szép növésű fa volt! Gazdag nedváradat keringett benne gyökerétől csúcsáig. A nap előtt zöld lombját s termékenységét fitogtatta. Kinevette az erdőt és szelet, a hűvös éjét s az égető meleget; inig ö mint szobafogoly, kit Páris legtudósabb orvosai környeztek, betegségében nap nap után fogyott s úgy érezte, nem éri meg az őszt. Fiatal volt, gazdag imádatra méltó, csodálatos tehetséggel megáldva s annyi mondani valója volt és annyi festménynek eszméje fogamzott meg agyában, — mindhiába! Október végén, midőn a sevres-i dombon, a kertben, az életerős almafa alatt, melyet dér csípett meg, piros pozsgás daloló leányok segitettek a sárguló levelek közül az almákat leszedni, a kertészek fekete szegélyű levelet kaptak, mely tudatta, hogy Moussia meghalt S a kis házikó derék lakói siratták ez imádatra méltó leányt, a ki egy hónapon át, oly élénk és vig lakója volt a falusi kertnek. Sajnos, a nagy városoknak zajos forgatagában az ember élete olyan, mint egy száraz lehulló levele. Az első napi gyászos meghatottság után a párisi világ, mely csodálta, ünnepelte, magasztalta Moussiát, visszatért a rendes napi dologhoz s örömökhöz. Három gyászba öltözött nő maradt a Villiers utczai lakásban siránkozva. Egy áprilisi délután, a mint mély fájdalmukban elmerülve, némán ültek a szalonban, hol a megholtnak ereklyéi állottak, csengettek s az inas a sévres-i kertészeket vezette be. Kiöltözködtek e látogatásra; a fekete kabátba burkolt férj ügyetlenül forgatta kalapját feke'.e keztyüs kizében, az asszony pedig jegykendöje alatt egy elég nagy csomagot tartott elrejtve, — Mentege;ödzenek, hölgyeim, — kezdé a kertész, — ha alkalmatlankodunk. Nem akartuk, hogy ez az évszak elmúljék a nélkül, hogy el ne mondjuk Önöknek, mily gyakran emlegetjük szegény kisasszonyt, s az évnek ebben a szakában még inkább, mint máskor. S az ö rá való emlékezésképen meg akartuk Önöket valamivel ajándékozni. S ugyanekkor az asszony feltárta kendőjét s egy nyaláb virágzó ; allyat húzott ki alóla. — Ezek, folytatá, amaz almafának első virágai, melyeket a kisasszony lefestett s ezeket hoztuk önöknek. Jobban kifejezik ezek azt az érzelmet, mely Moussia kisasszony iránt eltölti szivünket. És ha megengedik, fogunk hozni mindaddig, inig a fa virágot hoz s gyümölcsöt terem. Óh, ilyen az egyszerű szivek jósága! Többet ér az a költők minden ékesszólásánál, a föld minden kincsénél. A kertészek szavukat megtartották, — s innen van, hogy Moussia arczképe mindig halvány rózsaszínű virágokkal vagy érett almákkal van díszítve melyeket híven és őszintén nyújt az öreg almafa. a fiatal korában elhunyt művésznő emlékének oltárára. Francziából: Székely Sándor. — Egy nevezetes találmány. A napokban a washingtoni szabadalmi hivatalhoz egy nagyon érdekes s hasznos találmányt adtak be. Egy bányász sapkát, amelyen villany lámpa van alkalmazva. Miután a szerkezet nagyon egyszerű, a villanytelep olcsó áron előállítható, a sapka a benne elhelyezett telep daczára sem nehezebb a szokottnál: nemsokára vége lesz a petroleum, vagy a sunshine nevű égő anyag használ ttának. Miután a villanyfény üveg alatt van, vége lesz a nagy bánya szerencsétlenségeknek is. Bárcsak minél előbb szabadalmaznák és alkalmazásba vennék, hogy ne kellene olyan sokat aggódnunk a mi testvéreink miatt, kik mindig a halál árnyékának völgyében járnak. _A.Z Irta: THEURIET ANDRÉ. (Folytatás és vége.)
