Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-18 / 29. szám
2§. szám. Í9Ó8 julius 18. «Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 5. oldal. Alku a vasúttal* irta: SZIGETHY VILMOS. K étágú Gergő megakarja látogatni a testvérét, aki a liarmadik vármegj óbe sodort a véletlen, követkéz .leg elkezd érdek- lödni a módozatok felöl, hogy miként juthatna el Buga- hátra ? A hajdani utazási mód, mikor rákapott az ember a két lábára és úgy kezdett hozzá, avagy kocsira ült — már elavult. Ekkora utat nem lehet gyalog megjárni, m irt kell az embernek az idő és oktalanság azt elpazarolni. így van valahogy a kocsival is a dolog. Igaz ugyan, hogy két nap alatt érkezik a fakó meg a deres a testvérhez, de mire jó ez, mikor — hir szerint — a vasút öt óra alatt odaszállítja és — ugyancsak h r szerint — sokkal kevesebbért mint a mennyi eleséget ember-á lat elfogyaszt ezen időben. Ugyanazért óvatosan kitapasztalva a helyzetet, Kétágú Gergő felkésziilödik és gyalogszerrel eljut a va*uti állomásra. A vonat ugyan csak éjfélkor indul, de azért nem árt ott tartózkodni ma este nyolczkor, hátha meggondolják a dolgot a bagonyok és elindulnak nélküle ! A jegykiadó ember jelenleg alszik,. de más dolga is lévén, egyszer felébred és beül a helyére. — zulj Isten ! — mondja Gergő. — Mék a testvéremhez. Lehet-e bilétát kapni ? — Lehet. — Mert tudja, beteg szegény és van két esztendeje, hogy nem láttuk egymást. A száraz hiptika bántj , két gyereke is van. A vasúti ember rovatos papiro-okra hajói, nézi azokat, ir is beléjök valamit, csak úgy felel szórakozottan. — Hm. — Mert hát — folytatja Gergő — mink is négyen voltunk testvérek, aztán elszakadtunk ki ide, ki oda. Mennyi is Bugahátára a biléta ? — Két forint ! veti oda a hivatalos férfiú. Gergő meghökken és ránt egyet a szűrén. — Kettőt mondott ? — Annyit. Elmúlik pár perez, mire válaszol. — Sok. — Már pedig ennek ez az ára. így a vasutas, aki most már többet ir, sőt össze is ád egész hosszú számsorokat, aztán valami örökké csillingelö masinához lép, és azon kopogtat. Ezt alkalmatos elnézni, úgy se lát ilyesmit mindennap az ember, mint a hogy tele van millió fűre a^ággd a világ. A vasutas hosszú keskeny papirost húz ki a m.isi .a alól és azt olvassa, — Mit mond ? — érdeklődik Gergő. — Mindenfélét, (Már jókedve kerekedik a vasúti Lufinak.) — Mond-e esőt? — Azt is. — Újból csönd áll be, az útra készülő ember p'dig folytatja az azelőtti gondolkozását. — Nem lehet, bácsi, itt nincs alku, mindennek meg van szabva az ára. — Nem lehet az. Mózsi is enged, alkuszik odahaza, pedig nagyon mondja,hogy ö szabott árakkal működik. Maga is megtehetné. — Ha rajtam állana, mpg is tenném, így el kell számolnom minden fillérrel. — Mondja, hogy szögénynyel tett jót. Mert igy igaz is. A búza nem fizet jól, napszám nin.cs most jelenleg, a készet kell elherdálni. Tudja-e hogy milyen nehéz az élet ? — Igen. (És ir tovább.) — Tudja-e, hogy a cucilisták drágítanak meg mindent s ezt nekünk kell megszenvednünk ! A kenyér árban duplája a réginek. Volt egy lovam, el kellett adni, mert nem tellett takarmányra, aztán, mint a hogy igaz is, mikorra kell, vehetek másikat. Addig se es ik. — Igen — mondja, talán oda sem hallgatva a vasutas. — Az én apró cselédeim is hárman vannak, kettő gjerek, egy leány. Mindig ennének, hogy áldja meg az Isten a jó egészségüket, de olyan falánkok, akár a fecskefiók. Sohsem lehet nekik eleget adni. Egyik Karaj kenyér megy a másik után, mire két tót egymást megcsókolja, elfogy a czipó. Hm ! — A nagyobbik tiz esztendős, olyan szépen veti a betűt, hogy az borzasztó gyönyörűség. Minden iskolát kijárt, most az ismétlőbe .négy. Nagyon szereti a tanító, mert hogy feje van, és mindent fölszed magába. A másik hitvány, azt mindig leli a hideg. — Hej, hej 1 A hivatalnok újból kopogtat valamit és huzza ki a vékony, hosszú papirszeletet. Aztán olvassa. — Mikor én apró gyerek voltam — véli Gergő — még nem volt minálunk oskola. Csak azóta iett. Gondoltam már, hogy jó dolog sohasem késő, neki adom magam vén fejjel a betűnek, de nem ment. Mindennek meg van a maga ideje. — Persze, persze. Gergő pipára gyújt, most ez foglalja el minden figyelmét, mert a pipagyujtás igen nagy tudomány, sőt szakértelem szükségeltetik hozzá, nem lehet úgy szeleburdi módon hozzáfogni, ha azt akarjuk hogy a maga rendje szerint égjen a dohány. Mikor aztán kidugja már felét a felül álló pár szem (vagy keresi a finánczol), hirtelen bekiált újra az ember: — Maga is engedjen, én is engedek. Legyen egy hatvan, vagy hatvanöt, ha már annyira köti magát A jegyek ura csak ingatja a fejét mosolyogva. — Hallja, tisztelt ur, elég azért egy hatvanöt is, ne tartsa már olyan drágára. — Volt maga biró előtt? — Én nem, de a keresztkomám volt. — Elítéltéi ? — Verekedésért félesztendőre. — Ugy-e, ott sem lehetett alkudni. Ez nem bolt, az utazás pedig nem koesikenöcs. Ami az ára, azt ki kell fizetni. — Ki ? — Ki bizony. Persze cs.k akkor, ha utazni akar az ember. Mert nem m uszály. — Hejnye, hcjuye, hogy mondhat ilyent. Hiszen tudja, hogy beteg a testvérem és megőrül szögény, ha meglát ! Isten neki, a lók egy hetv.net. Most nagyon zörög a gép,kivül emelkedik és lecsapódik a vas- kalapács^ vasutas piros karszalagot tesz föl s fejére helyezi a sapkát. — Jön a vonat; ha utazni akar, váltsa meg hamar a bilétát. mert lemarad. En most kimegyek, mást nem talál itt helyettem. — Egy nyolezvanért ! — Kell vagy nem ? Két forint az ára. Kétágú Gergő nagyot sóhajt és leteszi a pénzt. — Egy hatost adjon legalább vissza. Akkor már becsukját előtte az ablakot, künn dübörög a vonat, látszik a vasbika vörös szeme, megreszket a föld; az ember _ összeszedve batyuját — ballag kifelé s ezt dörmögi: — Kifaggati itt mindenről az embert, aztán hiába az egész. Még csak egy hatost sem engedett.
