Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-23 / 21. szám
2L szám. i ! > i: . 5:; Janó neki támaszkodott a kerítésnek s némán nézett utáhna. Mikor aztán a kavargó porfelhő lassan-lassan eloszlott s a hosszú ors-zágut végén csak fekete pontnak látszott már a szekér, neki vágott az erdőnek. Mintha óimot öntöttek volna a lábára, alig bírta föl vonszol ni magát s a torkát úgy fojtogatta valami. Arczczal levetette magát a mohatakaróra. A lelkét olyan teher nyomta, mintha a hegycsúcsok leomlottak volna s betakarnák őt, mintha a hólepel körül fogná testét, mintha a halál ólálkodnék reá. Aztán lassan-lassan valami forró könycsepp futott végig az arczán, egyik a másik u án, bele a puha mohatakaróba. Azóta eltelt nyolcz esztendő. Janóból nagy legény lett; dél- czeg, mint az erdei fenyő. Dolgos két keze nem nyugodott s a munkában örömét lelte. A szive is tele volt vágygyal — Amerika «tán. Számolta a napokat a katonaévek leteltéig, a boldog napig, mikor szabad lesz ö is, Összeköti kis batyuját s neki vághat a nagy ■világnak. Apjt az utolsó években sokat irt, jól megy a dolga, pénzt is küldött haza Janónak meg a Marinkának s várta a fiát. Egyszer aztán csak elmaradt a levél, hónap múlt hónap után, hír nélkül Janó egy őszi napón az uto'só vendégeket vitte a vasúthoz Szakadt az eső napok óta, mintha .«Íratná a haldokló természetet. Minden galyról egyforma ütemben hullott a esi-pp egymásután, áztatva a mohát. Lent, a kemény országúton nagy tócsákban állt a viz s a heg)ek szürke, ólmos felhőkbe burkolództak. Janó íred vétlenül ül a btkon s mereven nézte a 1 aktató lovakat. Isten tudja miért, eszébe jutott az a nap, mikor szülei elutaztak. Pedig nem emlékeztette reá semmi. Akkor tavasz volt, möst ősz, szomorú — egvhangit napok. Borús a lelke is. maga sem tudja miért Cbi- igaléptekkel halad az idő. sok esztendő múlik még, még mehet — Amerikába. Pedig mióta rágódik lelkén a vágy ! Azóta hányán hagyták el a falut s ő hányat megirigyelt már. A jövő héten is iiárman iudulnak útnak, csak ő nem mehet. Szinte fellázad a sors dien, amely itt fogva tartja. Az állomáshoz érve egykedvűen letakarja a lovait. Hadd fújják ki magukat a szegény párák. Dübörögve fut he a vonat. Kevesen szállnak ki; a falu lakói közül valók, akiknek a közeli városban dolguk akadt. Egy van köztük idegen, feketeruhás asszony, öltözéke majdnem városias. Fején a fekete selyemkendö beárnyékolta arczát. Körülnéz s Janó kocsija felé tart. Csak nem fürdö- vendég? — gondolja a legény. Az asszony szóba kezd, majd görcsösen kapja meg a legény karját: Janó ! fiam ! Az anyja volt!------A mint lehaladt a lejtőn, az utolsó napokat újra átéli Janó. Az anyja itthon van s az apja ott nyugszik Amerika idegen földjében. Az asszony elmondta /iának, hogy apja belefáradt az élet küzdelmébe s mikor ágyba döntötte a betegség, nem lázadt fel a végeset ellen. Tudta, hogy ütött az óra s pihenni tér. S mégis, amit titkon viselt évek óta, a honvágy kitört belőle. Csak egyszer meglátná a hófedte magyar bérezek csúcsát, egyszer a völgy hullámzó vetését s ha majd lehunyja szemét, ott feküdne a haza puha hantja alatt. Mert hűtlen gyermek, aki elhagyja szülöanyját, ha előbb nem, a halál órájában elveszi méltó büntetését. Lelke vioszavágyik az elhagyott hazába s a roskatag porhüvely idegenbe tartja mégis. — Asszony — mondta az utolsó napon — ha nem leszek többé, eredj haza. Mondd meg a fiadnak, hogy nincs az a kincs, amiért érdemes elhagyni a hazát. A boldogságot ne keresse idegenbe, nem adja meg azt semmi más, mint a kötelesség hü teljssi- tése az Isten, az emberek és a haza iránt, A becsületes törekvés öntudata az a kincs, amelyet keresnünk kell, mert megelégedést " csak az nyújt »gyedül. Mondd meg neki, hogy egy maréknyi hazai földért, amelylyel összevegyülne majd porladozó testem, odaadnám most mindenemet 1 Janó megfogadja a tanácsot. A kivándorlás vágyát elfojtja majd szivében. Itt marad a szülőhazában, a magyar bérezek tövében s arczának verejtékével keresni fogja a becsületes munka öntudatát. Sietve halad a falu felé. Vele megy a leánya is, Janó gyermekkori játszótársa, Hanka. Becsületes jószirü leány az. Annak elmondja titkos tervét, mit férfinak bevallanijaem merne: 7. oldal. Visszaidézi apja utolsó szavait": »Egy maroknyi hazai földér* amelylyel összevegyülne majd porladozó t stem, odaadnám most mindenemet!« Hanka elviszi majd apja sírjára, koszorú helyett a*, erdő illatos földjét. Az idegen földben pihenőnek könnyebb lesz aa a hant. És Janó felemeli lehorgasztott fejét. Mintha ilyen szépnek még sohasem látta volna még ezt a tájat, lelke gyönyörűséggel telik meg. Megdobban a szive, úgy érzi, hogy szereti ezt az édes hazát, amelyet könnyelműen elhagyni készült, Igazat mondott atyja: »Nincs az a kincs, amelyért érdemes elhagyni a hazát.« K. K. J. Köszönet nyilvánítások. l Kelt levelem Dámoczon, május hó 2. 1903. T, Tomcsányi József, pénztárnok Ur ! A hozzám intézett becses levelét megkaptam, az abban kiirt 3900, azáz három ezer kilenczszáz korona pénz összeggel együtt, amelyért fogadja tö em mélyen tisztelt Tomes nyi ur hálás köszö- netemet és kívánok Tomcsányi urnák ezen közreműködéséért a mindenható Istentől állandó egészséget és hosszú életet és az életben sok szerencsét. Az Amerikai Magyar Ref. egyesületnek is kívánom a mindenható Istentől, álljon fent örökidükig; virágozzon és növekedjen annyira, hogy az Egyesült-államokban mint anyagilag, úgy erkölcsileg is páratlan legyen és soha semmiféle balsors ne érje ez éleiben, azt kívánom a mindenható Istentől. Köszönetemet ismételve, maradok hazafias tisztelettel Tomcsányi Úrhoz éz az Amerikai Magyar Ref. Egyesülethez. Pataki Miklós. II. Alulírott hálás köszönetét mondok úgy az Amerikai Magyar Ref. Egyesület, mint a Pittsburg és vidéki ref. egyházi és segélyzik egylet tisztviselőinek és tagjainak, hogy a férjem Badó János és testvérem Antal Menyhért után járó 900—900 dollárnyi örökséget nekem, illetve szüleimnek kifizették. A hány könnyet törülnek le a jószivü emberek, kik az Egyesületet és Egyletet alkotják, annyi harmat hulljon fejükre Istennek áldó kegyelméből. Monongahela City, Pa. 1908. május hó 7-ikén. özv. Badó Antalné. Kougyból uj ruha. A Tae Worlds Work érdekes adatokat közöl az úgynevezett mesterséges gyapjú gyártásáról. Az angol gyapjúszövetet — úgymond — joggal tartják kitünönez, de ugyanolyan joggal drágánaz is. Régebben szinte megfizethetetlen volt » például Dickens idejében egy yard jófajta posztó harmincz silling- he, egy teljes öltözet meg öt-hét font sterlingbe került. Lényegesen megváltozott azonban a dolog a Shoddy ipar kifejlődése óta. Régebben a szegény nép ócska ruhát vásárolt, a mely ugyan, nem volt drága, de tele volt mikrobával. A shoddy ipar a gyapjú- fonók hulladékát, továbbá ócska gyapjuruhát, rongyot uj fonálli alakítja. Ebből uj szövetet sző, a mely csaknem oly jó, mint a tiszta gyapjúból való, de sokkal olcsóbb. Újabban külföldön ia terjed ez az iparág, de Angolország ban a legfejlettebb; ott sok milliónyi tökével dolgozik. Az egész világból gyűjtik ide az ócskarubát, rongyot, s a fökerefekedö piaczon, Dewsburyban, nagy aukeziftt is tartanak. A tulajdonképeai földolgozás előtt az anyagot szétválogatják, osztályozzák. Gondosan elkülönítik a gyapjú- és pamutrongyot, továbbá a szineset és a feketét. A rongyokat ezután ^ devil nevű gépben széttépik, mig ismét az elemi szálakra nem esnek szét. így ismét g/apjut kapnak, a mely csak abban különbözik az eredetitől, hogy rövidebb szálú. Ezt a mesterségesen kapott gyapjút aztán kevés hosszabb szálú tiszta gyapjúval vagy pamuttal vegyitik, megfonják, majd a fonálból posztót szőnek.
