Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-23 / 21. szám
2. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« S7'rv. 1908«május 23. Miért vagyok én református ? .A. szentségekről. Alapige: Kolosáéi levél II : 8. J\ Minden egyes vallásos rendszernek meg vannak a maga szokásai és szertartásai. Ezek nélkül a hivök nem adhatnának kifejezést vallásos érzelmeiknek. A keresztyén egyházban is meg vannak ezek s a vallásujitás azonban csak azokat tartja a hi vökre nézve kőtelezőknél, amelyek nyilvánvalóan Jézusi eredetűek. Ezeket épen ezért szentségeknek, vagy sakramentumoknak nevezzük. Ilyen szentség csak kettő van: u. m. a keresztség és az Urva csorája. Ezzel szemben a római katholikus egyház hét szentséget hisz. bár azok közül öt nyilvánvalóan emberi eredetű] s igy itt is világos ellentétbe helyezkedik hitünk zsinórmértékével, a szentirással. Evangyelium szerint reformált egyházunknak egyik föerössége a sakramentumokról szóló tan lévén: teljesen öntudatos reformátusok akkor lehetünk, ha ezt minél jobban, minél igazabban ismerjük meg. Hogy ezeket meglehessük, kérem ajándékozzatok meg szives figyelmetekkel. * * * Az első kérdés, a melyre meg kell felelnünk: micsodák a sakramentumok? A sakramentumok, kathekismusunk szerint: »olyan vallásos foglalatosságok, melyeket maga az Ur Jézus Krisztus szerzett és amelyek által a keresztyén vallás igazságának elhíváséra s parancsolatainak a megtartására kötelezzük magunkat s egyszersmind bűneink bocsánata, megszenteltetésünk és örök üdvösségünk felöl a szert jeleK elfogadása által megerősít tétünk.« Kálvin »A keresztyén vallás alapvonalai« cz'mü nagy munkájában hosszasabban foglalkozik ezzel a kérdéssel. Több — szebb- mél-szebb feleletet ad erre. Szerinte a sakramentum; »Isten kegyelmének, elöltünk külső jegy által nyilvánvalóvá lett bizonyság.« Gyakorló eszközök ezek, amelyek Isten igéje iránt hitünket bizonyossá teszik; hitünknknek oszlopai, melyeken hitünk szilárdabban nyugszik; t ü k ö r ö k, melyekben Isten kegyelmének gazdagsága szemlélhető. Augustinus egyházi atya szerint «látható igék, mert az igének ereje ezek által lesz nyilvánvalóvá.» A sakramentumok feladata tehát a fentebbi meghatározásokból kifolyólag az, hogy az Isten bizonyos ígéreteit megpecsételje s igy erősítse és vigasztalja a hivöket. Ennél fogva azok az emberek által feltalált vallásos cselekvések, a melyek idők folytán szentségi jelleget nyertek: az öntudatos reformátusok által eivetendök s csak azok fogadhatók el, a melyekre a fentebbi meghatározás ráillik. Elvetjük tehát ezen alapon a bérmáláét, a gyónást, a papi rendet az utolsó keretet s tagadjuk a házasságnak szentségi jellegét. * * * Nem elég azonban ennyit mondanunk, hanem a mit mondunk igazolnunk is kell. A végtelen nagy eltérés a sakramentumokra nézve a római, — a gör. keleti és a protestáns felekezetek között abban van: hogy a hét első feltkezet a sakramentumoknak önmagukban véve is: üdvszerzö hatást tulajdonítanak, mig az utóbbi felekezetek tagadják ezt. Ez az oka annak, hogy a két első felekezetben olyan szentségek is vannak, a melyeknek emberi eredete kétségtelenül kimutatható. A bérmálás az első ilyen szentség. A bérmálást idősebb gyermekeken és felnőtteken hajtják végié s a czéija az, hogy a megbérmálttal a Szentlélek ereje kö/öl- tessék a kegyelemnek az öregbítésére. A római egyházban csak a püspököknek, a gör. keleti eg>házban azonban minden felszentelt lelkésznek van joga a bérmálás végrehajtására. A bérmálást végrehajtó egyén ezeket mondja: »Megjegyezlek téged a szent keresztnek jegyével s megkenlek az idvesség kenetével az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében.« Az újszövetségben ezzel a szertartással sehol se találkozunk. Szó van a kézrátevésröl, a mivel az apostolok azt akarták megmutatni, láthatóvá tenni, hogv az Istennek kegyelmébe ajánlják azokat, a kikre kezüket rátették. Ezt a szokást is csak akkor gyakorolják az apostolok, amikor a keresztyének közül valaki bizonyos egyházi hivatalra választatik meg s nem mindazokat illeték meg kezükkel, a kik megtértek s a Jézust messiásnak fogadták el. Ezért e szóként a protestáns egyházak is elfogadták és megtartották, de szentségi jellegűnek nem tartják. Az amerikai református — vagy jobban mondva a kálvini irányú felekezetek az összes egyházi tisztviselőiket ilyen kézráte- véssel szentelik fel és avatják be hivatalába. Magyar református egyházunk azonban csak a lelkészek felszetJelégénél gyakorolja ezt — s a többi egyházi hivataloknál megelégszik az eskü letételével s a kézfogással. A római katholikus egyház kiindulási pontja nem lévén helyes; nem helyesek következtetései sem. Azt mondják, hogy a Szentlélek a keresztségben ártatlanságra, a bérmálásban pedig a kegyelem öregbítésére adatik. Hiszik, hogy a keresztségben újjászületünk az életre, a bérmálásban felfegyve- reztetünk a harezra. Vájjon nem ezt az ajándékot nyerjük-e a keresztség által? Nem azt mondja-e Pál (Gál. 3 : 27.) A kik a Krisztusban keresztelkedtek meg, a Krisztust öltöztök fel minden ajándékaival együtt. Mi más ez, mint megtagadása a keresztség erejének. Mert ha a keresztség után szükség van a bémálásra, akkor a keresztségben ártatlanságra nyert Szentlélek nem elég erős arra, hogy megerősítvén minden gonosz ellen. A bérmálás, mint fentebb láttuk, nem is volt gyakorlatban az öskeresztyénségben, habár egyes szentirási helyekkel, amelyekben a kézrátevésröl van szó, igazolni akarják is, — a római katholikus egyház zsinatai közül is a" lyoni (1274) és a flórenczi (1439) szólnak róla legelőszörIlyen módon mi reformátusok, a bérmálás szentségi jellegét el nem ismerhetjük. * * * A második emberi eredetű szentség a gyónás. A gyónás a legveszedelmesebb szokás az egyháznak a kebelében. A legveszedelmesebb azért, mert a gyónást a bünbevallással egyr.ek veszi a bünbánattal és azért, mert e biinbánat ember előtt történik, a ki azonnal alkalmazza is a büntetést, hogy igy a bűnös lélek megszabaduljon a lelkiismeret furdalásaitól. Veszedelmes volta mellett szentirás ellenes s egyenes megtagadása annak, hogy Jézus az egyedüli közbenjáró. A gyónás azt a katholikus hi vöt, ki ezt a törvényt valamire tartja, a legerősebb lánczczal fűzi nem az egyházhoz, hanem a
