Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-16 / 20. szám
20. szám. 1908 május 16. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 7. oldal. Lakatos Gábor elértette a czélzást. Nem csoda, hisz rég várta miár a jó alkalmat, hogy elkezdhesse. — Nem is a Szamos vize tart itt engem, kedves bátyám. A inig az áradás tartott, százával hoztam ide az embert. -Jó szívvel látták valamennyit. Most, hogy elapadt a viz, nem hoznék, hanem vinnék. Nem is százat, csak egyet, szív nmek a legkedvesebbet, dia jó szívvel ide adnák. Romolj ra vált arczczal fordult Kendy Balázs vendégéhez. — A leányomat kéred öcsém ? — Azt kérem. A nehéz ablakrámáról éppen ebben a pillanatban kelt ■szárnyra egy aranyos dongó. Lassan, tévetegen röpködte körül a -szobát s közben olyan mulatiatóan dongott, mint valami pajzán manó, aki ezernyi apró tréfát zümmög éjnek idején az alvó emberek fülébe. Hess innen, te c-unva dmigó ! Hess, hess, pajzán kobo'd ! Bizonyára nagyon hiszmitalm manó lehetett az, a ki ebben a pillanatban olyan mulatságos tréfát suttoghatott Kendy Balázs fülébe hog\ arcz ra ön kén te enul föllopódzott a mosolygás. Hess innen c-unva dongó ! Ne sugdoss semmit Kendy Balázsnak. akin de önmagától soha sem .utóit volna eszébe, hogy itt ál! előtte a hiúság nélkül való ember szerelmes szivével, kérő szóval, jövő boldogságáért mindenre készen, talán arra is, hogy a hiúság bűnébe essék. Az a dongó ! Bizonyára azt súgta Kendy Balázs fülébe: — Most, most ébrezd fel hiúságát ! Kendy Balázs is csak ember volt. Tréfára gondolt s komolyan beleesett a csapdába. — Eddig eljutottunk öcsém. Kendy Mariska kezét kéred, a leányomét. Kendy Mariskáért de genere Kende et Tar. Hát hiszen ez helyén való, mert a' leány még szabad s arra való, meg az ideje is itt van, hogy férjhez menjen. De mielőtt kezét a kezedbe tenném, mégis csak mag kell hogy kérdezzelek, öcsém — mert látod egyrészt apja vagyok, másrészt olyan hiuságos ez a mi magyénk — melyik Lakatosok közül való vagy voltaképpen? Az ecsediek közti!, a kiknek két griffmadár van a czimérükben, vagy a pásztóinak közül, a kiknek az Ipoly vize főijük pajzsukon. Az se volna haj, ha a csikcsatószegiek közé tartozol, vagy a halápiak közül jussolsz. Ezenkívül is akad még néhány Lakatos-törzs, csupa tisztességes család: akkor is rendjén volna, ha azok a véreid. Lakatos Gábor fakó arczczal nézett gazdájára. Tréfa ez, vagy nagj'on is komoly szó ? De legyen akármeljűk. maga sérelme nélkül csak egy feleletet adhatott erre a "kérdésre. — A nevem Lakatos, minden jelző nélkül. Ecsed.en soha sem jártam és a pásztóhiakhoz sincs közöm. De a többihez sem. Szol- .gabirája vagj'ok a megyének és olyan ember, ki a becsület ellen í-soha nem vétettem. Ha kellek igy magamért, a magam emberségéért, nagy örömömre szolgál. De armálisért, predikátumért nem vásárolok asszonyt. Most már Kendy Balázs^arczára került a sor. Az vállott olyan Jakóra, mint a szürke hamu. — Jól meggondoltad öcsém, a mit mondasz? Ha megerölted- néd az eszsdet, talán rábukkannál őseidre. De Lakatos Gábor szilárd, hajthatatlan maradt. . — Negyvennyolczban magad is azok között voltál bátyám, akik eltöröltétek a nemesi előjogokat. Azóta még nagyobbat haladtunk: Mi hasznát vehetnem ma őseimnek ? Keserű mosolj’gás ritt le Kendy Balázs arczáról. Ajkáról már- már lepattant a szó, hogy az ördög vigye ezt az egész ösiséget, de ezután mégis csak felülkerekedett jobb érzésén a gög, a dacz, a harag. Adta kis szolgabirája ! Ha ti igy, magam is úgy ! — Köszönöm a váratlan megtisztelést, szolgabiró uram. ■Gondolkozni fogok kérésén s ha úgy kívánja, mához két hétre választ is adok. Addig csak maradjon a mi házunk vendége s n© vég e rósz néven, ha hu naptól kezdve a tiszttartó felesége látja el az Jaszlalát, mert mi holnap az Awsba indulunk, a bikszádi fürdőbe. Kosár volt biz ez, ha nem is mondta ki egyenes szárai. Lakatos Gábor legalább annak vette, mert pár perez múlva már robogva sietett tova kocsija a menedékes hegyi utón. Hátra sem nézett a kastélyra, hanem hivatalos aktai közé rohant, hogy szakadatlan munkába temesse fájó sebét. Ott keresett feledést, do aligha találta meg. Azéit maradt agglegény őrig napjaira, Valami haszna mégis Csak volt a szomorú esetből. Most már senki sem kételkedett többé abban, hogy a hiúság nélkül való ember. Aki életének egész boldogságát eltudta dobni csak azért, hogy tekintéséből semmi részt se köszönhessen őseinek, lehet bolond, lehet önfejű, gögös, de hiú nemEgj'hangu, szürke életet élt a kosár után Lakatos Gábor. Tömérdek munkáját elébb föszolgabirói. majd a föjegj’zöi székkel ismerte el a vártnegjm. Később, mikor nehéz napok jöttek, rendén túl fogjmtt az árvák pénze, háborúra kelt a megye a főispánnal, mikor vaskezü, becsületes, főleg ép gerinczü vezetőre volt szükségünk, Lakatos Gábor ült az alispáni székbe. Szokatlan egyszerűség ült a n, egy éré Lakatos Gábor keze alatt. A megy egy ülésen felhangzó beszédekben kevesebb volt a frázis és több a gondolat. A hivatalokban nagyobb a rend, mint a restáncii. A szolgabirák is letettek a régi virtusról. — Szokja meg a nép, hogy javát szolgáljátok — mondta az alispán és szavának foganatja lett. Az árvák pénze nem ment veszendőbe. A gátak nem szakadtak, az utak nem süppedtek; még a vállalkozók is becsületesebbek lettek. S azért az iradatlan munkáért Lakatos Gábor még egy köszönő szót sem fogadott el. Rendjelet kapott felülről s visszaküldte; jubileumi emléket kapott megyéjétől s elutasította. Mindvégig a regi maradt, a hiúság nélkül való. Remegett érte az egész vármegye, mikor kórágyára került. Hasztalan remegtünk. Odafent már nagyon várhatta egy leány, a ki igen-igen sok évvel azelőtt ment előre azon az utón, melyről nincs visszatérés. A vármegye föfizikusa, az öreg Markó doktor bánatos lemondással intett azoknak, kik a haldokló ágyát körülálták. — Nincs többé segítség. Néhány kínos perez még s azután örökre elköltözik a hiúság nélkül való embei. De még mielőtt bekövetkezett volna az utolsó pillanat, a haldokló váratlanul fölnyitotta szemeit s magához intve a megye főjegyzőjét, halkan, töredező hangon sutogta feléje végső akaratát. — A megyeháza üléstermében ravatalozzatok nekem, Miklós. Tizenhat hajdú álljon körültem sorfalat. Hat lóval vigyetek ki 3 diófa koporsómra arany nyal verjétek ki a nevemet.' A főjegyző bánatosan intett fejével, hogy minden úgy, lesz, a mint kivánja. De a haldokló türelmetlenül vágott közbe, mint a ki tudja, hogy igen sietős dolga van. — Az egész nevem ott legyen a koporsón. Úgy legyen, ahogy én kivánom, írd le gjrorsan, diktálni fogom. Fájdalmas erőlködéssel támaszkodott föl ágyán és lassan, de érthető hangon tagolta: — Lakatos Gábor alispán, de genere Pálóc et Öcsény. Kimerültén hanyatlott vissza ágyára és halkan rebegte: — Az armalisom ott van az iratszekrényben, balról. Pontosan rajzolják a czimert... Elhallgatott. Vége volt. Az emberi életen át elfojtott hiúság gőgösen terpeszkedett a koporsóra. PÁKOZDY LAJOS.
