Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-09 / 19. szám
2. oldal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. IQ c7m»y) 1 (.*f 3 Q. ama nagy czél megvalósítására, hogy gyermekeink és népünk arra a vallásos színvonalra emeltessék fel, a melyen állanak az angolul beszélő kálvinista egyházak tagjai. Nem amellett tört lándsát, hogy az angolul úgyis beszélő magyar gyermekek angolul neveltessenek az egyházi életre is, hanem azt az elvet védte, hogy az , Örömhir“ által a gyermekekben, a „Reformátusok Eapjá“-bati a felnötekben fokoztossék az ősök vallásához való ragaszkodás. Jól ismeri ö azt az igazságot, hogy az Amerikába szakadt nemzetiségek a vallásosságban tartják fenn legtovább a faji jelleget s mégis magyarnyelven kívánja terjeszteni az igét a magyarok között, mert azt is tudja, hogy igaz vallásosságról csak ott lehet szó, ahol a nép megbecsüli az ősök emlékét s nem adja fel könnyen azokat a szokásokat és szertartásokat, amelyeket olyan féltő gonddal s nagy aggodalmassággal őrizünk és ápolunk mi magyar reformátusok is. Mi talán méginkább, mint mások, mert hiszen nálunk a vallásos és hazafias érzés ikertestvérek. * Ha valaki valamikor meg fogja írni az amerikai magyar reformátusok történetét: nem zárkózhatik el az elöl, hogy erről a derék férfiurról meg ne emlékezzék. Most, amikor Dr. Miller a zsinathoz jelentést tesz a lefolyt három év alatt végezett munkáról, szükségképen befogja mutatni a magyarok között végezett munkát is. Lehet, hogy gáncsolni is fogják azt a nagy áldozatot, amely erre a munkára lett fordítva,-de a mesz- szebbekre tekintök előtt nyilvánvalóvá lesz az, hogyha ar^agi téren nem volt is meg a kívánt s mindnyájunk által óhajtott siker: szellemi téren, főleg a gyermek- nevelés terén valóban szép eredményt értünk el. A magyar vasárnapi iskolák pedig önmagukban tudják a jövendő fejlődés legbiztatóbb zálogát. Ezért mutat uk be olvasóinknak azt a fér u , ki e téren példát adó buzgalmat és lelkesedést fejt ki. —yr.— Az amerikai ref. magyarokról. ’ '■j^TNégy éve múlt, hogy utoljára írtam e tárgyról, Nem azért l|—7 hallgattam azóta, mintha mondanivalóm nem lett volna, Jjs hanem azért, mivel vártam az események fejlödé-ét. Vártam, hogy igazat adcak-é nekem, minthogy t. i. én akkor nemcsak czélravezétönek nem, hanem egyenesen veszedelmesnek véltem a konvent, illetőleg elnöksége által tervbe, majd foganatba is vett eljárást. Noshát, az események nekem adtak igazat és nem a vezetőknek, a kik annak idején nem látták meg, vagy nem akarták meglátni, hogy a new-yorki konzulátusiól kapott bizalmas tájékoztatások és Kuthy Zoltánnak kevésbbé bizalmas hírlapi czikkei s infor- mácziói közös forrásból erednek s azért hangzanak oly csodálatos módon egybe. Ma azt mondhatjuk a nagy erőfeszítésre; oleum et operára perdidi. Sokkal rosszabbul áll ügyünk, mint gróf Degenfeld expe- dicziója előtt. Ezt sem tagadni, sem szépíteni nem lehet. Nemcsak hogy úrrá nem lettünk a lefoglalni szánt terrénumon, hanem egj’eneseD olyan ellensége- érzületet sikerült magunk e’len kiváltani, a mely homokra épített várac-káinkat is, mint vihar a pelyhet, könnyen a levegőbe szórh úja. Várakozással néztem dr. Antal fléza »Tanul nányok« ezimen beígért s be is váltott füzete elé. Azt hitt-m, hogy a balsikerek okaiból egyet-mást megtudhatunk belőle. Dí mert ö igen diszkrét,, azért csak a sorok között olvasva lá'hujuk meg a nagy igazságot, hogy az amerikai »misszióhoz« itthon gyártott programmal s a ottani viszonyok felületes, vagy semmi ismeretével fogtunk hozzá. Sapienti sat. Félredobva azért mod már minden további rekrimináeziót, az a kérdés, hogy mit tegyünk ? Különösen mit tegyünk a vissza- vándorlás folytán bennünket érhető veszélyekkel szemben, és mit tegyünk, hogy a visszavándorlás lehető-égének előmozdításához mégio legalább annyival hozzájáruljunk, a mennyi tőlünk, — mint egyházi testü'ettö’, valláserkölcsi alapokon dolgozó intézménytől kitelik ? Nézttem szerint az első és legfontosabb teendő annak a szerencsétlen nekényszeritö s minden áron csa lakozásra szorító eljárásnak, mely 1904-ben megindult s mo-t is folyik, beszüntetése* és a status quo mine lehető fentartása. Egyelőre fel kell hagyni minden olyan kísérlettel, mely az amerikai ref, egyházzal szerves kapcsolatban álló egyházmegyébe akarja heeröszakolni. Az eddigi akczió beszüntetése lehet, hogy kényes és igen kellemetlen egyéni szempontból, de hasznos, sőt szükséges a magyar- országi ref. egyházra, valamint az amerikai ref. magyarságra nézve.. Csak azért, mert megkezdtük, bár nem jól kezdtük a dolgot, — nem lehet, nem szabad, sőt egyenesen bűn volna tovább erőltetni,, mikor a fejünkön már eddig is zuzódásokat okozott a későn é:zre- vett kőfal. A status quo fentartása különben is mindig a legjobb expen diens a polit kattan, ha bajba jutottunk- Jobb, mint akár a lehetetlen megkísérlése, akár a gyáva megfutamodás. A második teendő az elsőnek következménye. Nevezetesen be kell ismernie a konventnek, hogy azok a ref. magyarok is véreink,, a kik nem csatlakozott gyülekezetben élnek. És be kell ismernie, hogy azok a magyar ref. lelkészek, akár »preshiterián«, akár «reformátusok», a kik tőlünk, a mi felhatalmazásunkkal mentek ki a mi idegenbe szakadt véreink lelkipásztorolására, kik itt lettek lel— ké.-zekké, a kik püspökeink ajánlóleveleivel keltek az Uezeánon átr azok igen haszno-, nagyon hasznos munkát végeznek ottani véreink között, még akkor is, ha, nem-csat akozott gyülekezetek élén állanak. • Bármennyire gondolkozom is, sehogy sem tudom megérteni, hogy ezeknek a nem-csatlakozott gyülek-zeti lelkészeinknek, tehát az ott kint levő s a mi diplománkkal kiment lelkészek többségének: hasznos munkájától miképen lehetett az elismerést annyira megtagadni, hogy jóformán diplomájukat kasszába a dunamelléki egy- házkerü et s a kasszáczióra reá ütötte a konvent :s a pecsétet. Csizmadia Lajos kolleg án már régebben kifejtette e lapokban hogy e lépésre se a dunamelléki kerületnek, se a konventmk joga nem volt Magamban akkor is helyeseltem az ö fejt getésrit, most pedig a nyilvánosság előtt csatlakozom az általa kifejtettekhez; ha. kell vitatom álláspontom igazságát. De még ha joga lett volna, — a minthogy nem volt és nincs is— akkor sem lett volna oka. Hiszen az amerikai magyarság lelki gondozá-a, az ebből fakadható egyéb jókkal együtt, sokkal élőbb- való mindenféle szervi kapcsolatnál. Volt-e ok a nem-csatlakozott lelkészeket a magyarországi ref. egyház kebeléből száműzni ? Avagy igy akarták a csatlakozásba belekényszeríteni őket? Hát azt hitték, hogy Amerikában a pap a gyülekezet ! Nem inkább azon kellett volna e lenni, hogy minden kiküldött vagy kibocsátott lelkészünk a legnagyobb buzgósággal, lelkesedéssel mozdítsa elő azokat a czélokat, amelyek felé törekszünk mi is idehaza ? És ma aztán látjuk a kellő megfontolás nélkül tett intézkedés káros hatását, A mi papjaink nem mernek kimenni a nem csatlakozott gyülekezetekbe, mert tüztöl és viztöl eltiltatnak, diploma*) A „Protestáns Egyházi és Iskolai Eap“-ból.
