Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-18 / 16. szám
10. oldal. Iß szám. 1908 április 18. »Amerikai M'g/ar Reformátusok Lapja.« „Egy conneautí magyar/' (Szerkesztői üzenet képen.) Ilyen aláírással kaptam egy levelet, melyből a következőket idézem: »Az Ön »Miért nem bo'dog a magyar« czimü czikkére egy kevés megjegyzésem van. Nem boldog tehát először azért, mert mér- tékletleuséggel magát és családját rongálja, sőt sok esetben tönkre is teszi, Hát ez annyira feltűnő Önöknek a szegény munkásnál és a százezreket és többeket elprédáló és tönkre ment urak fel sem tűnnek ? Azután mi a haszna annak, ha korhelynek nevezik a magyart ? Ha én nem tudom mérsékelni magamat, vájjon meggátolhatnak-e szándékomban Önök ? Soha ! Biziák csak, uraim, sorsára az embert és ne aggódjanak felette.« A levél aztán (gyetekről is beszél s a végén elkeseredetten kiált fel, hogy immár a magyarnak inni sem szabad csak azért, hogy a papnak több jusson. Erre a levélre, ha ismerném az iióját, részletesei ben felelnék neki; sőt aira is felkérném, hogy jöjjön el hozzám s lássa meg, mint élék, mit dolgozom; igy azonban annak a gyanúmnak adván kifejezést, hogy a levélíró valószinüleg korcsmároe, csak egy mai tapasztalatommal felelek. Ma délelőtt a kórházba hivtak, hogy egy súlyos beteget látogassak s ha lehet vigasztaljak meg. A beteget önkívületi állapotban találtam; érttte tehát semmitsem tehettem. A kórházi kezelő orvost felkeresvén s tőle tudakozódván a beteg állapota felöl, azt a választ nyertem, hogy az illető beteg delirium tremens ben szenved s utolsó napjait éli. Szomorúsággal szivemben távoztam onnan s kerestem fel a beteg családját. Felesége, egy szegény nyomorék asz- szonyka fogadott s mikor el mondám, hogy a kórházból, férje betegágyától jövök, sírva panaszolta el élete sorát: »27 éve lesz annak a jövő ősszel, hogy megesküdtem férjemmel s ezek az esztendők az örökös szenvedések esztendei voltak rám nézve. 27 évvel ezelőtt én sem voltam ilyen nyomorék; de nyomorékká tett az uram. Alig éltünk együtt 3 hetet, elkezdett a korcsmába járni s minden keresményét a zsidóhoz hordta. A mit én mosással s egyébb munkával kerestem, azt erőszakkal vette el tőlem s vitte megint a kocsmába. Sokáig tűrtem, de a mikor házunk előtt megütötték a dobot, ott hagytam uramat s elmentem szolgálni; de addig könyörgött az uram, hogy ismét visszamentem hozzá. Nemsokára egy kis fiunk is született s én azt hittem, hogy az uram már megjavul. Akkor a keresztelőben Pírét leitta magát s engem, ki ezért megszidtam, a vendégek előtt vert félholtra. Akkor ejtettem el gyermekemet s a.óta púpos a szegény.« Szavai sírásba fulladtak s csak későre jött magához s folytatta beszédét ekképen: »Azóta sokszor háltam a temetőben, bujdostam részeg uram elöl a szomszédoknál. Azóta sokszor emelt rám kést s a bal kezemet ma sem tudom semmire se használni, mióta ö a fejsze fokával ráütött. Hiába volt minden kérésem, hiába szidásom, az uram itt Amerikában sem javult meg. Ült ö már a börtönben is verekedésért, a szomszédok pedig már kétszer csukatták be, hogy engemet megvert. Mikor józan volt, hallgatott; de ha ivott, néha mezítláb tánozolt a hó tetején 8 engemet is kiránczigált a házból, hogy tán- czoljak vele. Most is, alig három hete. hogy munkát kap< tt, az első pedát elit:a, mi nekünk pedig még kenyerünk se volt. Hideg volt, mikor részegen hazajött, mindjárt le is feküdt s azóta folyton beteg. Az angol doktor tegnap vitette be a kórházba.« S tovább sirt az asszony. • Tisztelt conneauti magyar ur ! Ez m m nmse. jöjjön ide, meg- bizonyosodhatik, S vájjon mit gondol, nem jó lett volna-e azt. aki most tehetetlenül s iszonyú kinok között ott fekszik a kórházban, mem jobb lett volna-e mindennap meginteni ? Sőt, mit gondol, nem jó lett volna- törvény elé vinni azt a kocsmárost, ki ilyen embernek italt adott? Sőt, nem jó lett volna-e örökre böitönbe csukni azt., ki szegény feleségével úgy bánt, hogy az ma nyomorék s dolgozni képtelen ? Nekem semmi károm sincs abból, ha valaki iszik, hasznom sincs,abból, ha nem iszik; kára van annak, aki iszik, kára van annak a szegény asszonynak és nyomorék gyermeknek, kára a magyar névnek és becsületnek; haszna pedig csak a koc-máro-nak, meg annak, aki az ilyenen örülrd tud. Bízzuk ugy-e sorsira az embert, ne aggódjunk felette ! De hát azért vagtunk-e papok, hogy az ilyeneket elhallgassuk ? Igaz, van olyan pap is. aki az ivásra is példát ad; dehát miért tűri öt az a nép, mely fizeti ? .érről is én tehetek ? Aztán ne gondolja Ön, hogy a papnak csak a szí gény munkás népnek kell ezeket hirdetnie ! A jó pap nemes, k a szegényeknek prédikálja, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk; hanem a gazdagoknak is s akadt már elég pap, aki a hatalmas királynak is bátran megmondotta az igazságot, ha meg is kellett érette halnia. Ön ezek mellett, ha nem kocsmáros, rossz lelkű és rossz indulat u ember, kin^k (alán volt valami baja (lehet, hogy épen a részegeskedés miatt) a pappal s must aláírás nélküli levelekben önti ki haragját ellenein, aki említett czikkemben nem Önről, vagy a szegény munkásról beszéltem, hanem általában a magyarról, szegényről és gazdagról, papról és nem papról egyaránt, a kit i1 let. 11a Ön, conn-euti magyar, csak annyira bfCsüli és szereti magát, mint az a szegény beteg, akiről fentebb szólottám, éppen arra a sorsra jut, mint ö; nekem pedig abból se károm, se hasznom. Ha Ön csak annyira szereti magyar testvérét, hogy n egultaná nekem a rtszegeskedís ellen való beszédet és Írást, kárát akarja annak s maga is kárát látja, ha érezni fogja a magyar megvetését ebien az országban. Ha Ön csak annyira szereti hazáját, hogy annak megbecsülését sem óhajija: tagadja el, hogy magyar s legyen akármi, csak ne magyar. Ha Ön csak annyira szereti az Istent, hogy törvényeit, melyeket az emberek boldogitására adott, semmibe se veszi: tagadja meg Istenét, tagadja meg az Ö szolgáit s éljen úgy, a hogy akar, de a jó ügyet ne gátolja. Ön is jól tudja, hogy hova vezet a részegeskedés, hova vezeti a gazdagot és a szegényt egyaránt: ha oda törekszik, ám menjen, de senkit kárhozatba, boldogtalanságba ne vigyen. Tudtam én. hogy hálátlan munka, a mit a pap végez s végezek én is, mint e lap ingyenes szerkesztője; de azt, hogy valaki épen azért támadjon meg, mert vele jót akarok, nem hittem volna. Bizony kedvem volna ilyenkor oda vágni a lapot is, a palástot Í3 az Ön fejéhez s elmenni az emberek közül a vadállatok közé, a hol talán van még valami tisztesség és hála, hol nem marják meg az embert azok, akikért jót tesz. De hiszem, hogy az önhöz hasonló magyarok száma még Conneaut-on is kevés; hiszem, hogy abból a magból, melyet hintegetek én is, egynéhány csak megfoganik s terem jó gyümölcsöt is. Hiszi m, In gy az önfeláldozó munkának lesz valami haszna s azt a hasznot nem én teszem zsebre, hanem a magyar maga fogja élvezni abban, hogy boldogabb lesz élete s felv.rágzik pusztuló hazája is. Különben szeretettel vagyok testvére az Urban Hankó M. Gyula. A kiadóhivatal üzenetei. Cseh J. Árpád hon. Levelét s a küldeményt megkaptam. Köszönöm. Jó volna, ha legalább ott a messze távolban virulna a magyarok között az egyezség és jó békesség. Legyen munkájukon Istennek áldása, K. A. L o ra i n, 0. Természetes, hogy kívánságát tiszteletbe tartjuk. Bárcsak mindenki igy gondolkoznék olvasóink között J a k a b J. 0 1 e v e 1 a n d, O. Levelét vettem. Vitatkozni felette nem .lehet s habár sajnálattal is. a kalauzt kénytelen vagyok kivenni Én elismerem, hogy voltak hibák a múltban, de azért nem helyes c ljárás az. a mit ott kezdenek e követni. A hibát nyilvánosságra kell hozni. Az önök eljárása olyan, mintha a fürdő vízzel a gyermeket is' kiöntenek. Rosszabb orvosság a betegségnél. Többeknek. A kiadóhivatal szives elnézését kéri mindazoknak, a kik r.ndes határidőt feltüntető nyugtát nem kajjtak. De olyan állapotok között volt ennek a lapnak a sorsa, hogy arról embernek fogalma sinps. Immár hetedik hete, .hogy ez a lap vissza jött Pittsburghba a legnehezebb viszonyok között, tetemes anyagi áldozatokat líozva,'átvettem az any; gi ügyek kezet eset és még ma se kaptam meg az előfizetések nyilvántartási naplóját. Mihelyt megjön, azonnal küldöm a rendes nyugtákat, addig leveleim szolgáljanak nyugtázásul.
