Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1907 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1907-01-17 / 3. szám

Az ember csodálkozik, — mondá Lucio lágy hangon — ha azt látja, hogy egy régi Angol c?a ád sarja, a ki méltán büszke lehet családjára, üres Írói hiruév után törje magát. Nagyon szerény a kívánságaiban Terit pest? Magasan ül bank­betétjén és még is lekajlik, hogy a babérlevél után nyúljon l Kedvesem Ön lealázza magát az által, hogy a halhatatlanok táborába akar tolakodni ! (lányos hangját megértette a társaság és én, a ki tudtam, hogy ö az irodalmat és annak munkásait pártolja gun}oros beszédével, nagyon lekötelezve éreztem mogam. A. gróf kényelmetlenül érezte magát. A>■ egész nagyon szép, mondá, de nem úgy áll a dolog, mintha Tempest ur kénytelen volna írni, hogy azzal kenyerét keresse. Az ember dolgoz.hat, mert dolgozni szeret, a nélkül, hogy kénytelen volna vele — szakítottam léibe. — Például az a Mavis Klára, a kiről Önök beszéltek, kénytelen arra, hogy dolgozzék ? Mavis Klárának nincsen egy pénze sem, a mit nem ö maga keres, mondá Elton gróf mogorván. Azt hiszem, hogy ha nem ima, éhen halna. Chesney Diana nevetett. Azt hiszem, hogy most nagyon is messze van az éhen-1 hálástól, — jegyezte meg mosolyogva. Olyan büszke, mint a legbüszkébb. A Parkban szokott kocsizni, olyan lovakon, hogy párjukat nehéz lenne találni és isn éri az összes ,,magas köröket.‘‘ Nem tartozik a koplaló utcához, azt hiszem. Nagy­szerű üzleti asszony és méltó járja a kiadóknak. Már azt kétségbe vonom, mondá a gróf nevetve. A; ördög maga lehetne csak a méltó párja a kiadóknak., Önnek igaza van, mondá Lucio. Merem állítani, hog? ha van valami a lélekvándorlásban, az ördög igen gyakrát szerepel, mint kiadó és nagyon is jótékony kiadó, kivált h; neki való munkáról van szó. Mindnyájan mosolyogtunk. — 134 — halomra dönteni, vagy csörgő sapkát nyomni királyok fejére. Rendesen a pénztelen emberek vannak ezzel az erővel meg­áldva, függetlenek tetteikben és önállók gondolkozásukban, a gazdag igen ritkán tesz egyebet, mint költ. Tempest egye. siteni akarja egy személyben azt, a mit a természet ellenez, a lángészt és vagyont, vagy más szavakkal Istent és Mám- mont. Sibyll kisasszony felém fordította fejét, szemeiben csodálkozás és kétkedés látszott. Attól félek, — mondá mosolyogva, — hogy a társaság kötelmei nagyon sok időt fognak igénybe venni és nem lesz ideje könyveket Írni Tempest ur. Emlékezem, hogy ön említette a minap este, hogy ki fog adni egy regényt. Azt hiszem, hogy eredetileg ön iró volt ? Valami kimondhatlan boszoság vett rajtam erőt. Ere­detileg iró? Hát semmit sem becsülnek meg bennem, csak a bankkönyvemet? „Eredetileg.“ Pedig soha sem voltam valóságos iró mostanáig, mert csak kóborló irodalmi patkány voltam, a ki megrendelésre irt akármiről és a miért olyan fizetést kapott, a mely mellett csaknem éhen halt. Elpirultam majd elsápadtam és éreztem, hogy Lució merően néz ream­Valóban iró vagyok Sibyl kisasszony, mondám végre. És reményiem, hogy azt nem sokára be is fogom bizonyítani. Az iró neve büszkébb cim a királyénál és azt hiszem, hogy semmi féle társadalmi kötelmek sem fognak attól vissza­tartani, hogy folytassam irodalmi munkámat, a melyet a legnemesebb foglalkozásnak tartok a világon. Elton gróf türelmetlenül mozgott székén. Hát rokonai, családja ? Azok is irók ? Családom egy tagja sem él már, feleltem hidegen. Atyám rexmori Tempest János volt. Valóban ? krédé a gróf és arca egészen felderült. Sok­szor találkoztam vele vadászat közben évekkel ezelőtt. Nagy­szerű régi törzsből származikön uram. A rexpjori Tempest« két előnyösen ismerik mindenüt. Nem szóltam semmit, d« egy kipsit bosszús voltam, bár sem tudtam, hogy «síért. XII. Az ebéd olyan volt, mint mindenik szokott lenni az ilyen előkelő házaknál, — fagyos hidegséggel és ceremóni­ával ke/dödötr, — közepe . felé egy kissé felmelegedett a társalgás, a vége felé pjdig mikor a fagylaltot szolgálják föl, csaknem már belemelegedik az en bér az egymás tár­saságába. A társalgás eleinte nagyon bizalmatlan volt, de később fölvidulf a Lncio vezetése alatt. Megpróbáltam Sibyl kisasszonyt mulattatni, de ö is olyan volt, mint a többi szépségek, vagy is, nagyon rósz hallgató. Nem volt képes érdeklődni, vagy legalább érdeklődést tettetni, semmi tárgy iránt sem ; kora leányaihoz hasonlóan, benne is megvolt az a boszantó szokás, hogy vs látni tátgy íVlett látszott gondol­kozni, a mihez a társaság többi tagjának épen semmi köze sem volt. Sok o'yan ap>ó megjegyzést tett, a mi bizonyította, hogy látszólag kedves természete alatt egy gunyoros b-lső volt és bizonyos fokit meg'et >s az embe.ek iránt; scavai sokszor megsértették önhitt hiúságomat, de annál erősebbé tették bennem az elhatározást, hogy a magamévá tegyem ős meghajtsam a büszke leiket és olyan alázatossá tegyem, a milyennek egy milliomos és egy lángész feleségének kell lennie. Egy lángész? Igen — Az Isten bocsásson meg érte — annak tartottam magamat. Büszke kevélységem kétszeres volt, nem csak arra voltam büszke a mit eszem, hanem hanem arra is, a mit vagyonom volt képes megtenni. Hatá­rozottan meg voltam győződve, hogy képes vagyok hírnevet vásárolni, vásárolni olyan könnyen, mintha egy csokor vi­— 131 — rágot vásárolnék és sokkal biztosabban hittem, hogy vásá­rolhatok szerelmet is. Hogy megtudjam miben áll a dolog, tapogatózni kezdtem. „Azt hiszem, — mondám váratlanul, szavaimat á grófhoz intézve — hogy ön lakott Willorosmeren, úgy e bár ? — Elton gróf mélyen elpirult és mohón nyelt le egy pohár pezsgét. „Igen. Az enyém volt egy darabig, sok gondot okoz a föntartása és egy egész sereg szolgát igényel.“ „Épén úgy van.“ — válászoltam helyben hagyólag. — ,.Azt hiszem, hogy meglehetős számú cse’édséget fog igénybe venni. Épen most intézkedtem a megvételére nézve.“ Sibyl kisasszony fagyos arcvonásai végre mégis engedtek és különös zavartan nézett a grófra és a gróf ngy elbámult, hogy a szája is nyitva maradt. „ön? Ön meg fogja venni Willowsmeret?“ kérdő bámulva. „Igen. Sürgőnyöztem az ügyvédeimnek, hogy járjanak el a dologban minél előbb“ — mondám és Luciora néztem, a ki különös kíváncsisággal szegezte szemeit a grófra. — „Szeretem a birtokot és mivel sokat akarok fogadni, azt hiszen, hogy a birtok nagyon meg fog felelni a céljaimnak.“ Egy pillanatnyi csönd következett. Fitzroy Sarolta kisasszony mélyen felsohajtott és a fején levő csipkediszités erősen reszketett. Chesney Diana kérdő pillantást vetett reám és csintalanul mosolygott. ,,Sibyl Willowsmeren született“ — mondá a gróf tompa hangon. „Egy uj széjiség annak tudása is a birtokosára nézve“ — mondám szelíden, meghajtva magam Sibyl kisasszony előtt. — Emlékszik Ön a helyre. „Valóban nagyon jól emlékezem“ — válaszolt csaknem ateavedélyeaen. — Nincsen a világnak olyan szeglete, a •elyet annyira szeretnék! Ott szoktam játszani a vén tol- fjek alatt és én Toltam, a ki a legelső ibolyát össze szedtem ?**- * -1X A ; (ff < y v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom