Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-15 / 7. szám
I — 289 Mi ez ? Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami ♦nkénytelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem mereven. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szöllöhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, utszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szentgyörgynek és Badacsonynak komoly fensége s az a Balaton, mintha rám nevetne s az a nádas, mintha nekem sugna-bugna s a látásnak messze határán égnek, földnek, Ba- konynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón felékesitve : im ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ösalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak ? Nincs ! Én tadom, hogy nincs. Mi ehhez a Rajna partjainak szépségtárháza ? Mi ehhez Nápoly környéke ? Ha a nagy nemzetek közül valaki ilyen vidéket fölfedezett volna : millió meg millió kép volna arról forgalomban még Budapesten is. Nekem talán nem is hiszi el a világ, talán rajongásnak, talán magyar vérmességnek tulajdonitja véleményemet. Majd megmutatja a jövö. Az a meszes györöki fok, a hol emgem megállított az ámulat, egykor s talán nem sokára a világ összes miveit ifjainak s hölgyeinek gyülekező pontja lesz. Csak fedezzék föl egyszer. Tisztítsátok ki Meszesgyöröknél a Balaton partját, söpörjetek el parti vízből nádat, követ : ez lesz a Balatonnak legelső fürdötelepe. De miből áll hát a tájnak szépsége, melyért rajongani — 296 arcomra kellett volna borítani, de a csillagos égről nem tudtam levenni szememet. Védelmezni kellett arcomat. Került az álom. A buja fűnek, üde pázsitnak lágy illata se tudott elszende- riteni. Ébreu voltam, álmadoztam, Répa Ferkó ! Rágondoltam. Furcsa név és furcsa ember. Szegény, mint a templomegere. Ha szegény nem volna» nem szolgalegény volna. S nem itt volna a kutyafarki csárdában, erdők alján, nádasok szélén, szegény zsidó szolgálatában. De jó ember, jó szívvel, jó lélekkel. Milyen szívesen adott kenyeret is, pokrócot is, jó tanácsot is. Baja sincs a világgal. Hiszen vidám lélek, bizonyítja beszéde, gondolkozása. Okos is, mert keveset beszél, csak arról szól, a miről megkérdik s arról is csak annyit, a mennyi szükséges. Nem is panaszkodik, nem isicsekedik.- 292 — pokon égett még a napsogár. De én gyors lépésre biztattam utitársamat, bogy ha késöcskén is, még Szigligetié érjünk. Semmi se lett belőle. Nem a távolság miatt. Tiz-tizenkét kilométer nem a világ Hanem az éhség és fáradság miatt, Mire a Kutyafarka csárdához értünk, olyan éhes voltam, mint a farkas. Ez a csárda az öböl északnyugati sarkánál van, közel Edericshez. Az ut itt háromfelé ágazik. Az egyik, a melyen mi jöttünk. A másik felmegy északnak, egyenesen Tapolcza felé. A harmadik keletnek, Szigligetre. Ez utolsó egyenes, mint a nyíl ; a végén a vár omladékai meredeznek az ég felé, mintha holtan fekvő óriás tartaná magasra csontkarjait. A csárdának más neve is van, nemcsak Kutyafaika. A másik neve a földrajzban és a hivatalos iratokban szerepel. Én csak ezen a néven ismerem. Megálltam a csárda előtt s néztem Szigliget felé. Repültem volna oda. Jó egy órányi időbe került volna Szigliget felé gyalogolni. A nap már lenyugodott. A Sárkányerdö sötét árnyai már ráfeküdtek a csárdára, a völgyre, a suhogó nádasra az öböl sikvizére. Öreg este lett volna, mire Szigligetre érünk. Kis faluban öreg estén senki sinc már ébren nyári munkaidő közepén. Éjjeli tanyára, ennivalóra alig tudtunk volna szert tenni. Itt kellett az éjszakát tölteni a csárdánál. Bementünk a csárdába. Nádfedeles alacsony épület. Piszkos, sötét ivó szoba. Ágynak, kényelemnek nyoma sincs. A korcsmáros zsidó. Nagy családdal van s a konyhán túl csak egy lakó szobájuk. Hol fogunk itt hálni 1 Hát ‘hiszen ezek a csárdák nem is azért épültek, hogy ezekben utas ember éjjeli szállást kapjon. A nyirádi erdő s a Dobosrengeteg zárja el északíelöl a látást. E két erdőben s ettől délre a Lesencze és Eger patakok völgyeiben az egyik csárda a másikat érte hajdanán. A Kutya farka, a Billige, az Ürgelyuk, a Savanyu, a Kinlódi, a Netovább, a Netovább, a Dobos, a Tüskés, a Szegfű, a Kaparó, a Legényes, a Rostavető, a Három zsidó csárdák hol az útfélen, hol a falnvégén, hol az, erdöszélen Minden falunak, minden — sas — pusztának a maga csárdája. Minden csárdában zsidó korcsmáros, magyar szolgalegény. Vendégszobája egyiknek sincs. De minek is ? Vásározó mesterember legföljebb napközben etet-itat a csárdában. Ott nem maradna éjszakára Dárius kincséért. Az éjszakát városban vagy nagyobb faluban tölti. Rossz hire van a vidéknek. A Dobos tele van kanászszal, jnhászszal, szegény legénnyel, tűzhely nélkül való járókelővel. A Sobrivilág elmúlt ugyan már, de az se nagyon régen. Sobri elmúlt, de száz ijafija itt maradt. Ez se meg nem öregszik, se el nem múlik soha. Ki jár a csárdába ? Kanász, juhász, szegény legény. De nem azért megy oda. hogy alugyék ott. Ott ad-vesz, ott cserebelél, ott csinál magának jó napot; ott kérdezősködik rokon, koma, atyafi után : ha vásárra, ha búcsúra, ha temetésre vagy gyónásra megy : ott issza meg üveg borát. S ha leszámolni valója van valakivel: ott: békéi vagy ott zúzza be fejét vagy tt töri kezét-lábát ellenségének. Ha pedig még egy pár rossz czigány is akad : ott dalolgatja el szomorú vagy vidám dalát. Asszonyát, szeretőjét soha sem viszi éjszakára a csárdába. Mit szólna hozzC a világ? Asszonynak, leánynak nem szabad az éjszakát kihúzni ? Kanásznak, juhásznak, legénynek nem szabad a csárdában aludni. Alvásra az erdő való és a gunyhó. Életre való ember csak mulatni megy a csárdába. Hát a nemesség ? Megvegyülés, követválasztás, tisztujitás lesz holnap vagy holnapután. Két-három kocsira való nemes ember összeverődik. Pipáz, vitatkozik, nagyot kiált, nagyot iszik. Tele van ugyan csutorája hatalmas jó borral, de azért megáll a csárdánál. Vagy bekiált, vagy be is tekint. Kocsija eláUja az utat. Nemes ember nem fél se vármegyétől, se szegény legénytől. Öt nem meri bántani senki. 0 védi az ország jussát, s öt védi a maga jussa. Gyilkos, zsivány, haramia sem mer belekötni. Nemes ember fejét csak nemes embernek szabad beszaggatni. De annak aztán igazán szabad. 1
