Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-27 / 52. szám (51. szám)

HHH

— Ill —------ Talán szeretné ráfogni, hogy én vagyok az oka, a miért

a klubban bemutattam? Kedvesem, nem kellett volna oda mennie, ha nem akart. Én nem hurcoltam önt oda. ön izgatott és ideges, jöjjön az én szobámba és igyék egy pohár bort, mindjárt jobban fogja magát érezni.

Épen szállodánkhoz értünk és vele mentem a szobájába. Megittam a bort, a mitadott és csodálkozva bámultam a mint felsőjét levetette. Szembe állt velem, szép arcán különös elhatározással és szemeiben hideg acél csillogásához hasonló fénynyel.

— Lynton utolsó tétele önnel szemben, mondám aka* dozva, a lelke.

— miben nem hitt és a miben ön sem hisz ! válaszolt Lucio merően nézve iám, miéet fél most ön az egész dologtól? Ha az olyan rémületek, mint Isten, lélek és az ördög tényleg léteznének, akkor volna ok a félelemre, de mivel csak babonás emberek felzaklatott agyának'a képzelmei, valóban semmi ok sincsen a legkisebb aggodalomra sem.

— De ön, kezdem újra ön azt mondja, hogy hisz a lélek létezésében ?

— Én ? Hát örült vagyok én ? és keserűen nevetett* Még nem vette ön észre ? Sok tudomány bolondot csinált belőlem barátom! A tudomány olyan sötét helyekre vezetett el, hogy nem csoda, ha néha hiszek a lélek létezésében.

Mélyen felsóhajtottam.

— Azt hiszem, elmegyek aludni, válaszoltam. El vagyok fáradva és nagyon nyomorultnak érezem magam.

— Szegény milliomos ! monda Lucio szelíden. Higyje- el ön, hogy nagyon sajnálom, hogy a mai este ilyen szeren* csétlenül végződött.

— Én is ! mondám.

— Képzelje el ! folytatta, ha az én hit em, az én bolond eszem feltevései érnének valamit, mint a hogy nem érnek aemrait, akkor joggal követelhetném azt, a mi Lynton grófból még meg van ! De hová és hogyan küld jem el követelésemet ? Ha most én volnék a Sátán.

— llOval beszélt volna. Minden fáldalom, kétségbeesés, elrontott becsület, eldobott szeretett, a divatos újkori tudományos okoskodással — az élet semmi, az Isten semmi, mikor mind ezek abba kergetik az embert, hogy önmagából is semmit csináljon, a pillanatnyi őrültség betakarja esését az örökkévalóságba valódi kellemes igazságtalansággal.

Bizony igaza volt Shakespearnak, mikor azt mondta, bolond ez á világ !

Nem válaszoltam. Nagyon el voltam foglalva a magam nyomorult gondolatával. Csaknem önkívületi állapotban mentem odább és a mint íavartan fölnéztem a csillagok felé, úgy tetszett, mintha azok valami ködös fénybea táncoltak volna. Később valami halvány remény vett rajtam erőt.

— Meglehet, hogy nempite meg magát ? Lehet, hogy nem sikerült neki ?

— Igen jól tudott lőni — válaszolt Lucio nyugodtan. Az az egy jóság volt benne. Nem volt becsülete, de lőni jól tudott. Nem gondolnám, hogy célt tévesztett.

— Rettenetes ! Egy órával ez előtt még,élt, és most... azt mondom Lucio, hogy rettenetes !

— Micsoda ? A halál ? Félig sem olyan rettenetes, mint a rosszul élt élet, mondá olyan komolysággal, a mi feldúlt kedélyem dacára és meglepett. Higyje el ön, hogy a lealacsonyodott élet lelki kinjai sokkal rosszabbak a papok által kigondolt pokol kinjainal. Ugyan Geoffrey, ne vegye olyan igen szivére ezt az esetet, ön nem az oka. Ha Lynton a „boldog utat“ választotta, az igazán a legjobb volt, a mit tehetett. Senkinek sem volt hasznára és senki sem fogja nélkülözni. Nagy gyengeség öntől, hogy olyan nagy jelentőséget tulajdonit ilyen csekélységnek, ön még *sak az elején van az életnek —

— Nos hát remélem, hogy nem is leszek a tanúja több ilyen esetnek. Ha az leszek, akkor az akaratom ellenére lesz.

Lucio különösen nézett reám.

Semmi sem történhet Önnel akarata ellenére, válaszolt

— 106

talra és folytatta. Ez gyakran képvisel ötven font értéket, képviseljen most valamit, a minek nincsen pénz értéke, például — a lelkét! Mindenki hangos kacajra fakadt és Lu«io velük nevetett.

— Mi mindnyájan tudjuk, köszönet a tudomány legújabb vívmányainak, hogy nem létezik olyan valami, a mit lélek néven neveznek. Ennélfogva, ha én azt ajánlom, hogy ön a lelkét tegye erre a játékra, kevesebbet kérek, mintha egy szál hajat kérnék a fejéről, mert a lélek semmi, a haj pedig valami. Jöjjön! Nem akarja megkockáztatni azt a nem léteaö valamit egy ezer fontért ?!

A gróf kiitta poharát és dacosan fordult feléje.

Meg van ! mondá. Az egész társaság leült.

A jálszma rövid volt és vigató. Hat, vagy hét pere múlt el és Lucio nyert. Mosolyogva mutatott a pohárra, a mely Lynton gróf tételét képviselte.

— Nyertem', mondá csöndesen. De ön semmivel sem tartozik nekem kedves gróf, mivel SEMMIT sem kockáztatott. Ezt a játszmát csak tréfából játszottuk. Ha azonban léteznédek lelkek, akkor követelném az önét, csak azt nem tudom, hogy mit csinálnék vele! Jókedvűen nevetett.

— Micsoda bolondság, ugye bár! Aztán mennyi hálával kellene lennünk, hogy olyan időket élünk, a mikor az ilyen babonás képzelődést elsepri az Ész hatalma! Jó éjt! Tempest és én megadjuk önöknek az alkalmat holnap, eddig a szerencse biztosan megfordul és önök győzni fognak. Joéjtl

Kinyújtotta a kezét, volt valami olvadó gyöngédség fényes szemeiben, valami megható szívélyesség magatartásában. Yalami, nem tudom mi — egy pillanatra megbüvölve tartott bennünket és többen a másik asztaltól és felénk néztek a kik hallották a különös fogadást. Lynton gróf azonban nagyon meg volt hatva és szívélyesen megrázta Lució kezét.

— ön nagyon jó ember! mondá kissé izgatottan és gyorsan — és biztosítom róla, hogy ha volna lelkem, szívesen elválnék tőle mostan egy ezer fontért. A léleknek sem— 107 mi hasznát nem vehetném, de az ezer fontnak igen, Da megvagyok róla győződve, hogy holnap nyerni fogok.

— Én is úgy hiszem! mondá Lucio. Azt hiszem, hogy barátom Tempest Geoffrey ur elvárhat, mert ö teheti. De a mi a lelket illeti, itt megállóit és egyenesen a fiatal ember szeme közzó nézett, én nem várhatok!

A gróf mosolygott a tréfán és elhagyta a klub helyiséget. Mihelyt az ajtó bezárult mögötte, a játékosok sokat mondóan hunyorgatva néztek össze.

— Tönkre van téve ! mondá az egyik.

—> Játékadésságai többre mennek, mint a mit valaha képes megfizetni, tette hozzá eg másik. És a mint hallom a lóversenyen is ötvenezer fontot vesztett.

A megjegyzések közönyös hangon voltak mondva, mint ha az idörö eszéltek volna, semmi részvét nem volt bennük, semmi sajnálkozást nem vesztegettek reá, Minden játékos csak a saját hasznát nézte és a mint megkeményedett arcvonásaikat vizsgáltam, valami becsületes harag vett rajtam erőt, harag szégyennel vegyülve. Nem voltam még egészen megkeményedve, bár ha most visszagondolok azokra az időkre, úgy tűnik az fel, mint valami vad álom, de tudtam hogy napról napra lejjebb sülyedtem. Mégis annyival jobb voltam a többinél, hogy elhatároztam magamban, hogy még akkor este fogok Írni Lynton grófnak, hogy vegye az én tartozásomat kiegyenlítettnek, mivel én nem fogom követelni azt. Mig ezen gondolkoztam, észre vettem, hogy Lucio merően néz reám. Mosolygott és intett, hogy kövesaem. Pár perc múlva kint voltunk a fagyos éjszakában, a fényesen ragyogó csillagok között, Egy pillanatig szótlanul állottunk, majd társam a vállamra tette a kezét.

— Tempest, ha ön jó sziü, nagy résztvevő akar lenni azt meg nem érdemelő gazoküoz, akkor nekünk el kell válnunk, mondá valami különös keverékével a gúnynak és komolyságnak. Látom az arcáról, hogy valami bolondos jószívűségen töri az eszét. Akkor boruljon le erre a kövezetre és imádkozzon nyilvánosan, éppen annyit fog vele használni.