Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-18 / 41. szám
— 25 dalomban való jártassága nagy hasznodra lehet nehéz pályádon. Remélve, hogy jó barátokká léptek, vagyok kedves Geoffrey, igaz hived Carrington János.“ Az aláírás nagyon furcsának tűnt fel és a szokásos .,,Boffles“ elmaradásán mérgelődni kezdtem, persze barátom azt gondolhatta, hogy az ilyen alkalommal nem illő dolog volna azt használni, de nekem mégis különösnek tűnt fel elmaradása. Valami nagyon is alakias volt a levél és úgy tűnt fel. mintha tollba mondta volna valaki, vagy kényszerből irta volna az egészet. Miről gondoltam, hogy igy volt azt már nem tudnám megmoudani. Kérdoleg néztem hallgatag vendégemre és ö kü’önös merő nézéssel felelt kérdő pil ■ lantásomra. Attól tartva, hogy bizalmatlanná teszem, gyorsan beszélni kezdtem. — Ez a levél herceg, csak növeli szégyenemet és sajnálatomat, hogy olyan goromba módon fogadtam ma estve. Bocsánatkéréssel nem tehetem jóvá gorombaságomat, de ön nem képzelheti el, hogy éreztem és hogy érzem magam még most is, hogy ebben a' nyomorult odúban voltam kénytelen önt fogadni, — egyáltalán nem olyan hely, mint a milyen helyen szerettem volna öpnek találkozni. Mérgesen hagytam abba, mert nagyon bosszantott, hogy minden gazdagságom dacára kénytelen vagyok nagyon is szegénynek tűnni föl A herceg keze legyintésével hallgattatott el. —, Miért szégyenelné magát ? kérdé. Inkább büszke lehet rá, hogy nincsen rászorulva a gazdagok kényelmére. A lángész padlásszobában nő föl és kastélyban hal meg Neme ez az általánosan elismert nézet? — Nagyon régi és téves, úgy hiszem, válaszoltam. A lángész is szívesebben lakik a kastélyban, de rendszerint éhen hal meg. — Igaz ! De gondolja csak meg, hogy ha úgy hal is meg, hány bolondnak világítja meg a fejét a halála után. — 32 — osaládai sem dicsekedhetnek, de az én birtokaimon már régen elosztoztak és alattvalóim szét vannak szórva n nemzetek között, anarchia, nihilismus, lázadás és más politikai körülmények kényszerítenek reá, hogy sorsomban megnyugodjak. Szerencsémre pénzem van elég és azzal egyengetem az utamat. Később, majd ha jobban megismerjük egymást, többet is elmondok majd magam felöl. Másféle neveket és címeket is használok azon" kivül, a mi névjegyemen van, többnyire a legegyszerűbbet használom, mert nem tudják a külföldi neveket' helyesen kiejteni. Bizalmas barátaim többnyire elejtik a címet és egysierüen Luciónak hivDak. — Akkor hát az az ön kereszt neve“ kezdtem beszélni. — Egyáltalán nem — kereszt nevem nincsen — vágott közbe gyorsan és mérgesen. Az én felfogásom szerint olyas valami nem létezik. Olyan hevesen beszélt, hogy meglepetésemben egyelőre szóhoz sem tudtam jutni. Valóban ! ? mormogtam végre. Nevetésben tö^t ki. — Valóban! Csak annyit tud ön moSdani? Valóbin és' tyjra valóban, az az elnevezés és az után a keresztyén név nagyon bosszant engem. Nincsen olyan élő teremtmény. Ön nem keresztyén, senki sem az valóban, vannak a kik annak tartják magukat és az olyan átkozott képmutatás, a mi sokkal kárhozottabb bármely másnál is! Nos én nem vagyok képmutató és nekem csak egy hitem van — — És az ? — Nagyon különös és borzasztó ! folytatta csaknem kiabálva. És a mi a legrosszabb benne az, hogy igaz, olyan igaz, mint az örök mindenség munkája. Hanem a mi az ezutáni életet illeti, arról jó beszélni akkor, ha az ember bosszús és életünk hgföbb tétele most az, hogy vacsoránk elég jól van e megkészitve. A kocsi megállóit és mi kiszállotunk. A kapus két .szolga kíséretében jött elénk, hogy szolgálatunkra legyen, a — 28 — A hegedűs volt a szomszéd szobában és egy nagyon jól ismert ,,Ave Máriáit“ játszott. Megmondtam neki. — ízléstelen, nagyon Ízléstelen —, mondá egy megvető mozdulattal. Gyűlölöm az ilyen nyávogó valamit. Nos ! — már mint egy uj milliomosnak és nemsokára a divatvilág elismert vezetőjének remélem nincsén semmi kifogása az ajánlott vacsora ellen ? És valami zenecsarnok a vacsora után, ha úgy akarja, nos mit szol hozzá 1 Barátságosan vállamra ütött, és egyenesen a szemem közzé nézett, a^ok a rendkívüli szemek, a melyekben köny és tűz látszott lenni, egészen leköteleztek és feltétlenül ural’ tak. Nem próbáltam ellentállani a különös vonzalomnak, a mit ez iráDt éreztem,'a ki jóformán még nem is ismertem, a vonzalom igen erős volt és igen kellemes arra, hogy az ellen küzdjék. Egy pillanatra még haboztam és szégyenkezve néz.* tem végig kopott ruhámon. — Nem vagyok méltó az ön társaságára herceg, — mondám, inkább hasonlítok csavargóhoz, mint milliomoshoz. Rám nézett és mosolygott. Lelkemre mondom, hogy igaza van ! Hanem legyen nyugodt, mert ebben a részben hasonló nagyon sok más gazdag emberhez. Csak a szegények és kevélyek igyekeznek jól öltözni, ök és a ,,drága kényes dámák uralják ebben a részben a helyzetet. Gyakran látni rosszul szabott kabátot a miniszterelnökön — és ha lát egy nőt nem neki illő ruhában, bizonyos lehet, hogy a nö vagy nagyon erényes, vagy nagyon tisztelt, vagy talán még hercegné is. elkelt és kabátját kezdte gombolni. — Mit tesz a kabát, ha az erszény telve van ? folytatta vidoran. Jelenjen csak meg a lapokban, hogy ön milliomos meglátja, hogy valamelyik élelmes szabó fel fog találni egy ,,Tempest“ felöltöt, mely úgy fog kinézni, mint az ön felöltője és még a színe is olyan kopottas zöld lesz, mint az mostani felöltőjéé. Most pedig induljunk, ügyvéde levele jő étvágyat szerezhetett önnek, vagy nem becsüli azt valami sokra, és én azt akarom, hegy jól étkezzék asztalomnál, J 29 Magammal hordom a szakácsomat s mondhatom nem a legutolsó. Legalább annyit meg fog nekem engedni, hogy mig ügyei átmennek a szükséges formákon, a bankára élhessek. Az ajánlat olyan udvarias szerénységgel volt téve, hogy nem tehettem egyebet, mint elfogadtam azt, mivel az egyszersmind pillanatnyi zavaromból is kimentett. Gyorsan Írtam nehány sort száliásadónömnek, melyben tudtára adtam neki, hogy tartozásomat a következő napon postára fogom küldeni. A kéziratot, mely egyedüli ingó vagyonomat képezte, gyorsan zsebre vágtam és örökre elhagytam a nyomorúságos odút. Jöt tmég idő, a mikor a szegény szobában eltöltött idő szakára élelemnek úgy tekintettem vissza, mint életem legjobban eltöltött idejére, mikor a szükségben töltött napokat intő jel gyanánt tartottam, a melyekkel a szigorú, de igaz biró a legmagasabb és legnemesebb célt igyekezett munkálni, mikor keservesen sírva könyörögtem, bár ha még egyszer úgy lehetnék mint akkor voltam ! Jól van e, vagy rosszul, hogy a jövő el van rejtve előttünk ? Jobban elkerülnénk a vétket, ha tudnék következményeit ? Nagyon kétes kérdés; tudatlanságom, legalább akkor, igazán áldás volt reám. Örömmel hagytam el azt a házat, mely nyomoron és csalódásaim helye volt és olyan megkönnyebbülve fordítottam neki hátat, a mit bajos volna leírni. Az utolsó hang, a mit a házból hallottam, a hegedű hosszas jajgatása volt, mely búcsú zokogásként hangzott, utánam az ismeretlen zenésztől.
