Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-02 / 30. szám
— 33 « csakhogy a korcsmába mehess! — kiáltott Hova Julis a távozó férj után s folytatta az ekzekuciót mindaddig, mig a gyerekek hangos bőgőséből meg nem ítélhette, hogy a leves elég volt. Most már helybenhagyott mindent s magára gondolt. Ennyi baj után megérdemel az ember egy kis vigasztalást. Egy kicsit elszalad ángyomasszonyhoz; legalább elpanaszkodik neki. Azt mindenki tudja, hogy a házi bajok legjobb orvossága, elpanaszkodni ángyomasszonyéknak. Ez igy folyt — több kevesebb szerencsével — évről, évre. Béni dolgozik, Julis csavarog, a ház pusztul, ég. Egyszer az történt, hogy Julist — mikor panaszkod. ni járt volna alkonyat tájban — a Varga Mátéék háza felé vitte a véletlen gondviselés. A Varga Mátéék házából, a ház ormáig főivezetett gazdag szőllölugas miatt, nem látszik egyéb a három ablaknál. Az ablakok is pedig ügyesen el tudnak rejtőzködni fehér rózsabokrok mögé. A háztető — bizony lehet, már húsz esztendős, de mintha csak tegnap verték volna föl — vastag nádalkotmány; nem is hiszen, hogy azok a karcsú, faragott faoszlopok magukban megbirnák, ha csak ott is a szölöinda nem segítene nekik. Ni, mennyi fecskefészek; s az apró fecskék milyen bizalommal tekintenek le félszemmel a járókelőre ! Bezzeg hiába keresnök ezt Sacyaru Béniéknéi, mert ott leszurkálnák a fészkét, — vagy kipörőlnék a házból. A fecske nem szereti a házoártos famíliákat. Julis asszony a léckerítés egyik nyilasán bepislantotfc a konyhába, hol asztal körül ült az egész család. A beszéd és nevetkérezés kihallott hozzá. Hatan voltak mindössze, és a hat között nem volt több garázda egynél. Egy két esztendős kis tuskó volt ez a garázda egynél. Egy két esztendős kis — 36 — máexitt kalandoztam; a magam udvara, háza e miatt ül nya* kig piszokban. A hold fényénél végig tekintett tornáczán, udvarán, és összehasonlította a Yargáékóval. — Késő bánat ebgondolat! Ej, dehogy késő, dehogy eb 1 Most vágj ok harminc esztendős; még élek negyvenig : nem ettem bolondgorabát, hogy a hátralévőt is olyan kiét1 lenné tegyem, mint az eddigit. Ezer csuda, hogy szegény uram régen le nem húzta orcámról a bőrt, ha már magától le nem tudott vedleni. Fölkapott egy söprűt, és az udvart fölsöpörte, azután mécset gyújtott és a szobát rendbe hozta. Sok szemét sok bajjal járt. Hajnal felé lefeküdt. Béni maga sem tudta, miért vitte magával a gyerme” keketj? Talán egy kép villant meg előtte; egy sülyedö ház képe, melyből neki ösztönsíerüleg ki kell menteni az övéit? Talán haragjában ? Talán próbára akarta tenni az annyát, a ki otthon nem gondol gyermekeivel: meddig nem gondol hát, ha nem látja őket? Talán azt várta, hogy Julis utánuk megy s odakint a szölöházban egy kis eszmecsere vagy ennél is több, észre téríti az asszonyt. De az asszony nem ment utánuk, nem ment másnap sem, harmadnap sem. Kezdett Béninek a dolog terhessé válni, mert az eleség fogytán volt s a gyermekek unatkoztak. Negyednapra lekerült a faluba, korán hajnalban ki’ ment a kenderfőidre. Tudta, hogy Julis ilyenkor megszokott ott fordulni. De Julis felé se nézett a kenderének. — No ha kenderföld nem segít, majd segit a heti vásár. •JTpJOJ 03Ipa]0 J0{-neeígg -jég jBÁSíjf XB^XJemy zb ‘u bajbj J b u j o pi ijeájem ‘106012051 .áaeSej giTzsepiepje jtjaijjpubj ‘urai» I 3jnfpz03|80ai UBqqumnBZB OAop — 37 — Jement a városba, fölhajszolta a piacot; s ott volt törvény szerint a falu minden leánya, asszonya, 1Ö—60 ér között; csak egy hiányzott: a Julis. Béni gazda megszeppent; itt nagy bajnak kell lenni. A Juliénak vagy a cipője fordult ki mind a kettő, vagy a fejét vesztette el; mert ha még csak a szeme világának történt volna baja, úgy bevezettette volna magát a nagy heti vásárra. Az is csuda, hogy távolléte miatt nem történt valami nagy riadás. Ezt meg kell nézni. Haza gyalogolt s a saját házához ment félénk, halk léptekkel. Betekint az udvarra; ott látta a malacot megkötve szokás szerint, de ott látott valami nj dolgot is: egy nagy vörös tálat, tele friss vízzel az eperfa alatt. Lehetetlen! Azután látta feleségét, a mint felgyürközve, felagga tózva tapasztja az istálló oldalát. Lehetetlen! Azután szemébe ötlik a ház vakitó fehérsége, orrába a friss meszelés kellemes szaga. Lehetetlen ! — Jnlis héj! — No, mi a! — Hát te felénk se jősz ? Délben kihozd az ebédet, mert nincs mit enni. Én nem viszem ! jöjjön haza a Lajos, majd attól kiküldőm. — Hát magad miért nem hozhatnád ki ? — Azért, mert nem megyek ki a házból. — Miért nem akarsz te kijönni a háztól ? — Mert megfogadtam.; — De a Lidikéért csak kijősz?
