Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-19 / 28. szám

■■■■

■I

2

W.1 ___ 'J_____

(

■; köztünk lakozott, hogy látható képet alkossunk magunknak hittel az Istenről, az Atyáról, azért mondja ,,A ki engem lát, az Istent látja. “ Emberré lett ö, hogy elszenvedje a bűn okozta szenvedéseinket igy meg szüntesse mindenben, a mi kétségeskedésünket, félelmünket. „Mert mivel, hogy szenvedett, mikor meg kisértetett, azoknak is segítséggel lehet, a kik megkisértetnek !“

Gondolj hát Jézusra úgy is, mint emberre, a ki mint emberi voltodnak egyedül hatalmas, irgalmas részese, hozzád egyetlen igaz részvéttel visel tetik és rajtad egyedül ö segíthet . Nézd, itt van egy terítő, rajta egy özvegy egyetlen fia,a gyászba borult anya sírva borul tört szivével, méhe egyetlen drága gyümölcsének holt tetemére! Ki az, a ki ezt részvéttel nézi, a ki oda megy a bullához és életre kelti a kedves liut s vissza adja életben az anyjának ? Ki az, a ki egy gyermekseregben karjára veszi a gyermeket és megáldja őket? Ki az, a ki az elhagyottaknak, a szegénynek sirja felett sir? Ki az, a kihez sietnek/ minden testi és lelki betegek s a ki nz^Ket Teljes készséggel és bizonyosan mind meggyógyít ja, megvigasztalja ? Jézus ez, a ki mindörökké ugyanaz, a te egyetlen igaz résztvevő, segitui, boldogitni akaró és tudó testvéred, barátod, embertársad ? Ne tartózkodj, ne félj ettől a Jézustól, hiszen Igsd ö ember. Ö éppen azért lett emberré, hogy megmutassa néked az utat a szabadit lásra, az életre, hogy vezessen, segítsen tégedet ezetí az utón. Ez a szabaditó maga hiv : „Jöjj én hozzám !“ hallgass reá bünöstársam. Ö hatalmas téged megváltani minden szükségedből, szenvedésedből, gyarlóságodból, bűnödből, háborúságodból, és testvériesen hiv és biztat : „Ne félj, jövel én hozzám, én meg tartalak, én boldogitlak!“ Ne légy közönyös az ily szeretetteljes isteni hívásra, bízzál az ö igéjében, beszédjében, bízzál ö benne, mint egyetlen jóakaródban, barátodban, szabaditódban, engedelmeskedj néki, mint Királyodnak, Uradnak és ö neked olyan szerelmesed, barátod lesz ^ mindörökké, a ki közelebb fog állani hozzád, mint a testvéred. (Olvasd el: Ézsa. XIII. Máté XXVI: XXVlI: Luk. VII: 11 -15; Ján. Ili : 11—17 ;

XIV. 9: Filip II. 5.—11 : Zsid. II : 17—18.)

Jót minden esetre cselekedni kell a . keresztyénnek, mert a hit tétlen, holt nem lehet Ó3 az élő hit, ha tesz csak jót tesz, de legyen bár a legkifogástalanabb eljárásunk, életünk, cselekedetünk, mégis ha szontalan szolgák vagyunk Jézus nélkül, írért bűneinkért soha ma gunk eleget nem tehetünk, bocsánatot életet soha nem nyerhetnénk, mert: „a törvény cselekedeteiből egy test is meg nem igazul Isten előtt.“ Ha a magunk utján is boldo gnlhatnánk, haladhatnánk, tökéle tességre az égbe juthatnánk, mi el esett jótehetetlen emberek, akkor a Jé»us nem jött volna e világra, nem halt volna meg, akkor magunk is idvezitenénk magunkat. Ne vétkezz. Jézus egyeben, megtartó, idvezitö, teljes, tökéletes érdeme, munkája ellen, ne bízzál ember a m gad tehet ségében, ne akarj az emberi müveit ség és ennek különféle, sokszor gonosz, de jónak látszó eszközei által haladni, boldogulni, mert igy „csak láttától élni holott megholt légy!“ Vannak az ilyen emberek mellett sokau olyanok is a kik Bioliát ol vasnak, templomban járnak, úrvacsorával élnek, mesterségesen, di csekvöleg vallásoskodnak, kegyes kednek és dicsvágyból jót is tesznek de Isten előtt még sem igazak, még sem idvezúlnek, Isten előtt, mégis élő halottak, mint amazok, valamint azok is, a kik hivatalból, kötelességből járnak az Isten házába, s ott meg szokott forma szerint imádkoznak, olvasnak, beszélnek, énekelnek, vagy hallgatnak, de figyelmetlenül szív és lélek nélkül, mert csak az Isten ingyen kegyelméből, az ö igéje, lelke által támadt élő buzgó- góság, vallásos élet kedves és idves séges, de az önmagát megigazítani akaró vallásosság, vagy a hivatal, a kötelességszerü, vallásos holt meg szokottság nem épit, nem üdvözít soha, mert a tiszta az élő „Ige, Jézus Krisztus az egyedüli idvezitö. Vannak olyanak is a keresztyének

közt, a kik a papokra bízzák magú kát, azoktól vesznek bocsánatot, pedig azoknak a szegény papoknak is idvezitö kell ; vannak a kik angyalokhoz, szentekhez, képekhez esedeznek, pedig azok még ha hallanák se segítenének; bünbocsánatot és idvességet egyedül a Jézus adhat, ö az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Ne nézz, ne hallgass, ne várj tehát másra, egyedül csak ö rá, csak ö benne bizzál, fohászkod jál: „nincsen senkiben másban üd vösség, mert nem adott emberek között, ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. „Egyedül ö adhat tehát, még pedig minden érdemünk nélkül, teljesen ingyen bocsánatot és idvességet ! Nem imádkozhat hát az ember, a keresztyéu ember angyalokhoz szén tekhez, sent nem bizhat senkiben, semmi, en, csak Jézusban, mert csak ö segíthet. Jer azért ehhez a Jézushoz, kérd házában az ö lelkét, hogy hová vezessen, légy dús vagy király, rongyba vagy bíbor és bársonyba öltözött, tudós vagy tudatlan, mü veit vagy műveletlen légy, akárki, jer ö hozzá, mert ö kivétel nélkül mindnyájunkat hiv magához az életre! Ha ö rajta kívül másra is nézel, más valakiben vagy valami ben is bízol, akkor vétkezel Ö ellece az Isten ellen, a ki azt mondja: „Én reám nézzetek és örvendjetek földnek határai.“ Tekint el az emberektől. magadtól, ne mond, hogy „de emberek közt élünk“, hanem néz ha életedbe kerül is mind végig. Jézus ra, az egyetlen Jóra, a Szabaditóra, az Idvezitöre, az Életre és ö megtart idvezit tégedet. Olvasd el Csel. IV. 8-12; Róna. III : 20-28; Gal. II : 15 16. Filip. III : 1. Tim. I : 5—6.

Roosevelt újra megmutatta, hogy a harcoló feleket békére tudja hangolni. Két déJ amerikai állam,

Guatamela és Salvador már régebben harcolnak egymás ellen s most az elnök javaslatára megkezdették a béke tárgyalásokat, a Marblehead

egyesült államokbeli hadihajónak a

fedélzetén.

Remélhető, hogy az elnök törekvéseit épen úgy siker fogja koronázni, mint as orosz japán háború alkalmával.

Edward angol király, mint Bécsitől jelentik, nem sokára Bécsbe megy Ferenc József meglátogatására E királyi látogatásnak mindenütt rendkívüli nagy tontosságot tulajdonítanak.

Oroszországban a zavargások mindig nagyobb mérveket öltenek s a hatalom nem képes a lázadást el nyomni, amely most itt, majd amott üti fel a fejét. Dániából jött értesítések szerint a cár már szinte bele örül a rettegésbe. Ez nem is volna csuda. Egy ember élete sincs olyan veszélynek és támadásnak kitéve, mint az otoszok mindenható cárjáé.

Sok bolondgombát olvas az ember egyszer másszor. De annál jobbat aligha olvasott valaki, mint a minőt Lázár Pál országgyűlési képviselő bocsátott világgá. A legérdekesebb az, hogy némelyek komolyan is foglalkoznak vele. Lázár Pál is mint annyi sokan, a kivándorlás kér désével foglalkozik s azt ajánlja hogy a magyar kivándorló 200 koronáért egy menet térti jegyet kapjon, a melyet megérkezése alkalmával» el is adhatna, magyar illetőségű egyénnek.

Hát ezzel a kivándorlás kérdését nem lehet megoldani. Nincs annak más megoldási módja, mint a mindennapi, tisztességes, becsületes megélhetést lehetővé tevő keresetforrás biztosítása:

Bécs azzal kívánja a magyar hitelt megingatni, hogy a magyar érték papírok át folyamát mesterségesen lenyomja. Mindenesetre érzékeny veszteséget jelent az értékpapírok tulajdonosaira az ilyen árlenyomás. De nem szabad felejteni, hogy a botnak két vége van — s az osztrák értékpapírokkal is megtörténhetik ilyet dolog. A magyar urak, pénzintézetek pedig nyissák kezüket és zsebüket s ne engedjenek ennek a sakkhnzásnak.

TÁRCA.

Diák szerelem.

—Humoreazk.—

Irta: Kovács Endre.

Folytatás.

A másik levél a köyetkezö volt : Én eszményképem Irénkém ! Mikor szép szemeinek azúrkék tengerében fürősztém mámortól ittasult tekintetem, a szerelem Istene megsebze még érintetlen s önért hőn. (dobogó szivemet., Mondjam e, hogy az én angyali Irénkém nélkül kietlen pusztaság nekem ez az élet. Oh draga Irénkém, tegyen, boldoggá s adja tudtomra, hogy szeret, hogy égszínkék szemeiből, a boldogság napja ragyog reám! Csak azért az egyetlen szócskáért esen gek: „szeretlek.“

Kezeit csókolja M.

— Pompás ! felséges ! dicsérte a stílust Miklós.

—. Remek, miut a metszés, fejez i tern ki én is elismerésemet a gyö nyörü szép Írásért Miklósnak.

Egyszóval mi most is meg voltunk egymással elégedve. A levélkéket betettük borítékokba és Miklós alá irta a címeket.

Most azonban az okozott fejtörést, hogy a leveleket miképen juttassuk imádottaink kezébe.

— Ejh, mit ! tnondá végre Miklós, holnap délután vizitelni fogunk ná- lok s akkor majd valami módon át adjuk leveleinket.

— Jól van! Holnap tehát elmegyünk, de most már feküdjünk le, Miklós, mert én kezdek kutyául lenni, álmos vagyok,JJmint egy medvebőrrel bélelt bunda.

Másnap1 délután-' „ferencjóskába“ vágtuk magunkat és reményteljes szívvel indultunk el Os

.........y ókhoz

Nem vártak, de azért nagyon szi vesen fogadtak bennünket. Én Etelka mellett foglaltam állást, s kezdtem meg az ostromot, Miklós pedig írünkével tette a szépet, mig nem

több vendég is jött, mikor aztán vége lett minden mohó udvarlásnak. A beállott fegyverszünet alatt Mik lös és én szinte kétségbeesetten vál tottunk egymással egy egy jelentős szempillantást, attól tartva, hogy a a két levél zsebünkben marad.

Az uzsonnánál volt ismét alkal műnk ideáljainkhoz közelébb jutni. Az asztalnál Miklós a két házi kis asszony közé került, mig én Etelka

jobbjára jutottam.

A helyzet pompásul festett. Diadalmas pillantást váltottunk. Most vagy soha! Miklós elövette levelét és észrevétlenül Irénke ölébe csnz- tatta; kis idő múlva enyém is Etelkánál volt.

Irénke abban a pillanatban észre vette a levelet, a mikor Miklós az ölébe csuztatta, Etelkát azonban Miklósnak kellett figyelmeztetni, nehogy olyan valaki lássa meg, a kire nem tartozik s igy Etelka levele is a lehető leggyorsabban eltűnt.

Most már lehat a két levél haza jutott, csupán az volt előttem feltűnő, hogy ezután Etelka inkább Miklóssal foglalkozott, mint velem,

pedig mondhatom, hogy én is figyel tnes és előzékeny voltam iránta.

Végre a hosszú uzsonnán is túl voltunk, mely után meg annyi tár sasjáték következett, mintha soha sem akartak volna felhagyni vele.

Majd Etelka és Irénke felváltva zongoráztak, mi pedig táncoltunk. A nap is már elenyészett, mikor a vendégeknek eszökbe jutott hazafelé készülődni. Mi szintén indulatoskod tunk, de oly szívesen, kedvesen ma- rasztott bennünket még csak egy félórára a két leány, hogy mi biz nem ellenkeztünk.

— Egy kis virágot akarunk önöknek adni, hogy ne menjenek üres kézzel haza, e szavakkal a két testvér leány a kertbe sietett. Nem telt bele tiz perc, visszfelé jöttek és pedig virág nélkül, vészjósló arccal. Ránk se hederitettek, hanem egyenesen atyjuk szobájába siettek.

— Te Miklós, itt valami baj van, mondám szepegve.

— Úgy veszem észre magam is. Most aligha el nem hajítottuk a sulykot, szólt Miklós, hirtelen fel.

LitÁ