Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-07 / 22. szám
— 4 23 — nan Kisfalndy Sándor szölJejét. Megnézzük a költő lakását, a hol legeit irta, s huszonöt éren át volt boldog Szegedy EÓzával. Megnézzük a püspöki könyvtárt és irattárt, Bíró Márton gyűjteményét. S ha jut idő: megnézzük Ramazetter boros pincéit is. De nem jutott idő mindenre. Gyulai Pál ur és Nagy Miklós szerettek volna már minél előbb Budapestre jutni. Megható jelenetet láttam. A mint szobáinkban elhelyezkedtünk: rögtön mentünk, ki a főutcára. A nap épen már lenyugodbi készült. Én Salamon Ferenccel együtt voltam. Épen jött haza a disznófalka. Kettesével, hármasával',, tízesével rohantak az utcán sírva és röfögve a kocák és ma. lacok, hogy minél előbb ennb alójukhoz jussanak. Salamon Ferenc megállt, s mereven nézte a nyargaló sertéseket. Nézte nézte, nem szólt. Elövette zsebkendőjét s mintha szemeit törülte volna. Azt hittem, a port törli le arcáról. Toidán láttam utoljára a haza siető disznófalkát. Kis gyermekkorom óta most látom először. Szegény kedves jó anyám és szülőházam és gyönge korom jut eszembe. És esz^mve jut az egész kutya élet, a melyet eddig átéltem. Nem lett volna e jobb otthon maradni, mesterséghez, látni s a hazasietö disznófalkában gyönyörködni ? Talán nekem is volna közte egy két darab ! — Mos pedig nincs egy koszos malacom se ! A legjobb és legnemesebb férfiak egyike, a kit valaha láttam. Egyike -nagy tudósainknak, a kikie nemzetünk büszke Vére hullott fenmaradásunkért s egész életén át dolgozott dicsőségünkért. Becsületes és szerény volt mind végiglen s az ország mérhetlen kincseiből egy koszos malacot se mondhat magáénak. — 422 — Képzeljük el nagy Napóleont juhászbundá^an. Mi lett volda nagy Napóleonból, ha ö juhászbundában járta volna be a világot? Vagy juhász, vagy bunda, de nagy Napoleon semmi esetre se. Vagy képzeljük el Dantei. Juhászbundát ölt magára s úgy járja meg a pokol fenekét. Mit szóltak volna ehez az elkárhozott lelkek? Igaz, hogy juhászbunda főleg a hideg ellen jó, de jó ám az a meleg ellen is. Azonban mégis ,,bnnda a bunda.“ Mire az Úrbéri erdőt elhagytuk, a hálás tanyánál már a szél is, hideg is észrevette a mi bundánkat. Mind a három látta, hogy ellenünk most már mit se tehetnek. Eltakarodtak hát más erdőbe, más vidékre. Kisütött a felhők közt a nyugvó nap. Szilágyi Sándor csak észreveszi az országút erdőnyilá- eán át Sümegh várát. Ott áll a város fölött a bérc tetőn, mint óriási korona. Rovátkos falai mint koronacsucsok : ablaknyilásain át a fényes ég, mint drága követ ; a nyugvóra szálló nap fényén az egész vár mint egy arany süveg. Salamon Ferenc azt mondta: — Egészen olyan, mint Déva vára ! A kocsikkal megálltunk pár percig s gyönyörűséggel néztük a szép tünemtnyt. • János püspök palotájába szálltunk. Ez a palota a várhegy alján fekszik. Azt mondják : Padányi Biró Márton püspök építette a múlt században. Érdekes alak ez a püspök. Kemény magyar, de azért németté akarta tenni Magyarországot. Története azonban nem a Balatonhoz, hanem a Bakonyhoz tartozik. Talán ott majd visszatérek rá. Sümegh vára volt régen a veszprémi püspök állandó tanyája sokszor huzamosb időnkön át. Főnt a várban laktak s nem a vár tövében. Innen vezették seregüket a török ellen néha a szomszéd nagy várurak ellen is. Sok nagy történet szállott át erről a mi időnkre. Sümeghi tervünk ebből állt: megnézzük a várat s ou— 418 virágos kertbe jutott az ember, akkora illat terjedt szét a levegőben. Ilyenkor üvegje is más volt, nem a mostani. Olyan alakú üveg, mint az álló szekrény. Négyszögletes, öblös és rövid nyakú. Ozinkotai itcének hívták hajdanában. De nem. itce volt az, belefért három liter is. Volt neki kedves vendégje és igen kedves vendégje. Kedves vendégjének henger al ku pintes üvegben, igen kedves vedégjének négyszögletes cinkotai itcében adta a bort. Csak az ismeretlen vendégnek vagy a kire kedvetlenül nézett csak annak adott hiteles mejtékkel. Utálta a hiteles mértékű üveget. De nem azért, hogy megcsaljon valakit a mérrékkel. — Mind bolond embr az, a ki kevesebb bort ad,* mind a mennyit kérnek. Hiszen a korcsmárosnak az a dolga, hogy minél több bort adhasson el. A bornak pedig az a természete, h ogy minél jobb mértékkel mérik : annál jobban iszszák, annál több fogy el belőle. Ez volt élete bölcsesége — Hát egy kis viz nem jön a borba Mojzer uram? — Jön az, de csak okkil-móddal. Az első üveg bort mindenki tisztán kapja. Mikor az első üveg bor elfogyott r akkor már látom, hogy az én emberem mennyit akar inni és miként bírja a bort. Ha j'd bírja: a többi bort is tisztán kapja. Ha nem bírja és még s mérték nélkül ahar inni : akkor vízzel kapja. Mert a rés eg embert utálom, kocsmám ban meg nem szenvedem. Szentirmay barátom s eretett borozgatni, de ö az. erős badacsonyi bort mindig vízzel itta. Mojzer uram is szeretett borozgatni, de ö a legerősebb bort is tisztán itta. Úgy rémlik előttem, mintha honvédpajtások lettek volna együtt. Ha összekerültek : egész nap egész egész éjjel el tudtak együtt borozgatni s beszélgetni, meg nem ártott a bor egyiknek sem. De azért ilyenkor Mojzes uram mindig csóválta a fejét Sehogyse ment a fejébe, hogyan lehet jó bort vizzeh — 419 — inni. Hiszen igaz, hogy a vizet is az isten teremtette, de csak az oktalan állatok számára. Az isten az embert a maga ké* pére és hasonlatosságára teremtette meg, tehát vizet csak nem szánt neki innia. Szentirmay barátom azután egyszer csak megbetege’ dett, s idő előtt meghalt. Húsz év előtt történt. Halála hiréré úgy sírt Mojzes uram, az az erős ember, mint a záporesö • — Mindig mondtam én azt; szegény uraságomnak nem lesz jó vége. Hányszor intettem, ne igya a bort vízzel. Nem szabad a természeten erőszakot tenni. Ezentúl még erősebben meg volt győződve arról hogy a borra nézve egyedül való igazság csak az ö bölcsességében van. Hajdanában minden kocsmáros olyan üvegben mérte a bort, a milyenbe akarta. Sok vendég maga vitt kulacsot a kocsmába s azt töltette tele, abból ivott s a szerint fizetett. Kulacsának mértékét ismerte már a vendég is, a kocsmáros is s az egész környék. Minden vidéken volt egy hires csutorás, a ki száz számra tudott egyenlő mértékű kulacsot furái. Nagy mesterség ez. Ma már senki se ért hozzá. Ma már nem hársfából készítenek kupát, csutorát kulacsot, hanem hitvány üvegből vagy bádogból holmi edényt, amelynek neve sincs. A csikóbörböl ma már csak csizmaszárat készítenek s a csikóbör többé nem ékessége és simasága a csutorának. Jó Csokonai Vitéz Mihály uram, költő uram, kelmed se lehetne ma már szerelmes a csikóbőrös kulacsba, mivelhogy ilyet csak gyűjteményben látna s ott is csak molyetten, szörekopottan. Jött a német, úrrá lett az országban s megparancsolta milyen üvegje legyen a kocsmárosnak. Kicsiny öblü, hosz- szu nyakú, meszelves és iczczés. Oldalán pöcsétnyomó alakú kétfejű sas. Zsandár hajszolta a kocsmárost, hogy ilyen üvegje legyen, másféle ne legyen. Azt azonban a német is megengedte, hogy magánvendégjének a kocsmáros is olyan
