Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-24 / 20. szám
I GYULAFFY LÁSZLÓ. Hej Gyulaffy László — te még igaz magyar voltál! Nem szántogatom föl a történet pihenő hantjait. Csak két adomát modok el a nagy hirü hősről, a mint azokat a hagyomány a mi számunkra megőrizte. Akár tudja, akár nem tudja a történelem, én tudom, hogy igaz mind a kettő. Jó barátja, jó pajtása, jó bajtársa volt Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek. Sok véres napot éltek át együtt a török ellen, sok jó napot töltöttek el együtt hol Csáktornyán, hol Csobáncz várában. Szigetvári ostrom tizenötödik napján követ érkezik Osobáncz várába. A követ kifáradva, elgémberedve, rongyban vérben, lova összeroskad, maga alig áll a lábán a kapu előtt, kürtjét meg se tudja fújni. Hangja rekedt, szavát alig lehet hallani. — Uram, Gyulaffy László uram, tiszteltet téged az én jó uram Zrinyi Miklós, nyargalj a királyhoz s mond meg neki tenmagad, sok a török Szigetvárnál, védje meg a király ne az én uramat, hanem az ország határát, jöjjön segítségül. Meghallgatja a szót jó Giuiaffy László, az utolsó szónál már lovára pattan s a Gönczöl szekerének rudja még alá se fordul, sötét éjjel már ott terem Győr várának kapujánál, beszélni valója van magyarok királyával. — 404 — — Urak, barátaim, vér szerint való atyámfiai és ro“ konaim, torra hívtalak benneteket ide, nem lakomára. Szigetvárnak torát üljük s engem sem látcok többé. Megyek napkeletre, János Zsigmond király udvarába, árva bus fajunknak ott még menedéke lehet. Nosza lön nagy riadás e. szóra az uiak között. Első- szempillantásra mind elnémult, a második szempillantásban mind szóra kelt. — Jó lesz az ! De bizony nem jó lesz az ! Ha mind elmegy, ki marad itthon* Hiszen Sziget még el se esett. Zrinyi maga is elveri a törököt. Mégis csak kell bízni a királyban. Király — nem király, még se lehet bízni a németben. Az ifjú Széchy Tamás hamarosan tüzbe jött. — Én is veled megyek bátyám! Bánffy az országbíró vállára üt a fiának. — Hát a kénköves pokol fenekére nem ménnél le egy kissé szép öcsém! Jó Gyulaffy Mihály kereken megmondta a maga véleményét. — Két dühös kutya mar bennünket, szelídítsük legalább az egyiket. Én már a némettel tartok, a mig a természetem kibírja. De te Laczkó bátyám, tedd : a mit szived parancsol. Szegény jó Mihály ur, ö se sokáig tartott a némettel. Pár év múlva öt is c^ak úgy elárulta a német, mint Zrínyi Miklóst s a szentgyörgyi csatában öt is csakúgy levágta a török, mint Zrinyi Miklóst. Bánffy László, a fölovászmester találta el a szót. — Akár torra, akár lakomára jöttünk : nem tanácskozásra, hanem mulatságra jöttünk. ^ Azt cselekedjük amiért ide jöttünk. A vendéglátó gazda szive szerint beszélt. | — így akarom én is atyámfiai. Ne jöjjetek ti én velem napkeletre, én majd ott viaskodom, ti meg itt viaskodjatok / / —[408 — — Nem vagyok én uram se süket, se bolond. — Hát miért tartod te jó embernek azt a Gyulaffy Lászlót ? — Azért uram, mert az ellenségben nem tett különbséget. A németet is csak úgy vágta, mint a törököt, tatárt. Ez a fiskus se volt tovább kiváncsi az öreg jobbágy tanúságára. Szilágyi Sándorral mind elmesélgettük ezeket a hagyó mányokat. Figyelt rájuk Nagy Miklós is. Hiszen Gyulaffy László maradékai kétszáz éven át vezető ngay férfiak voltak Erdély történetében. Az ily férfiakra pedig még Nagy Miklós is büszke. — 405 — e mi országunkért. Fogjátok meg azt a kupát, együtt való* utolsó napunkat töltsük együtt jó szívvel, vidámsággal. A szolgáló emberek az urak közé keveredtek s nyújtották szó nélkül a tele kupákat. Tüzes badacsonyi bor gyöngyözött a kupákban. Tor volt, de lakoma lett belőle. Éjjel, nappal együtt ültek az urak a kecskelábu nagy asztalnál. Hárfás ember is volt; verte-dalolta bus dalait. Az urak pedig nagy felbuzdu lássál szidták a törököt is, a németet is s egyáltalán nem tudtak abban megállapodni, melyiket szidják mérgesebben, hangosabban. Közben közben mindenki kísérletei tett arra, hogy rá bírja a vendéglátó urat, halassza el bujdosását jobb időkre. Egyszer aztán abban hagyták e kísérletet.;; A lakoma harmadik vagy negyedik napiján izenet jött a berzencei várkapitánytól. Szigetvár elesett, Zrinyi meghalt, fejét Sztambulba vitt a pogány, összedőlt az ország kapuja, vére omlott annak, a ki az őrizte. A szigetvári hösök hada utolsó emberig elveszett. Jaj Ma gyarországnak ! Mind felugráltak az urak az asztal mellöl, mikor a hir mondó azzal a szóval lépettbe: Szigetvár estéről hozok izenetet. S a mikor elmondta az üzenetet, megint leültek az asztal mellé némán, szó nélkül. Mindenki ráhajolt boros kupájái». De nem azért, hogy fölhajtsa azt, hanem azért, hogy keserű könnyét hullassa belé. Most már torozhattok urak. Hiszen Győrben vig lakoma folyik a magyar király udvaránál. Megint gyöngébb, megint betegebb lett a magyar nemzet. Ledőlt legerősebb vára, elhunyt egyik dicső hős vezére, elveszett újra három vármegyéje. Reggelre ‘ nem volt vendége Gyulaffy Lászlónak. Ö maga se látta többé Csobáncz várát. Közel ötszáz év óta bírták elődei, de ott hagyta várát, kincseit, uradalmait, hü jobbágyait, ősei fészkét, szülőföldét s elment örökre. ,,Eb lesz híve a hűtlen királynak.-* Hajnalban lóra ült. Kétszáz kemény páncélos vitéze
